Bajnait sírja vissza a főpolgármester, aki Weber magyar vazallusát is szívesen látná vezető pozícióban.

Londonban és Brüsszelben dolgoznak azok az emberek, akikre rá lehetne bízni az ország kormányzását – erről beszélt a minap Karácsony Gergely: a főpolgármester színt vallott arról, egyetértene-e azzal, ha külföldi irányítású kabinet, lényegében bábkormány vezetné Magyarországot. Karácsony a Della nevű podcast legutóbbi műsorában kapta meg a kérdést, hogy alkalmasnak tartja-e hazánk vezetésére Magyar Pétert.

Karácsony úgy felelt: „Ez egy nagyon kicsi ország. Ennek megfelelően nincs három-négy elitje, egy sincs. Azok az emberek, akikre rá lehetne bízni ennek az országnak a kormányzását, azok valahol Londonban és Brüsszelben dolgoznak”.

Nem lehet véletlen, hogy Karácsonynak éppen ez a két város jutott eszébe.

London említésével a főpolgármester bizonyosan Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnökre és körére gondolt.

Bajnai 2014-ben az Együtt – a Korszakváltók Pártja nevű formációval maga is megpróbálkozott Orbán Viktor leváltásával, de a rajtvonalnál elbukott. Aztán a cégcsoportja, a DatAdat került előtérbe: a vállalat segítette Karácsony 2019-es főpolgármesteri kampányát, majd a cégnév felbukkant a 2022-es országgyűlési választások kapcsán is. Olyannyira, hogy a baloldal hatalomra kerülését segítendő Magyarországra gördülő dollárok jelentős része a Bajnai-féle vállalatcsoportnál kötött ki.

Érdemes nem elfelejteni: az Action for Democracy (A4D) nevű szervezeten keresztül – elsősorban Soros Györgytől – mintegy hárommilliárd forintot küldtek Amerikából azért, hogy az akkor Márki-Zay Péter vezette baloldal leváltsa az Orbán-kormányt.

Eddig az nem derült ki, hogy kormányon a baloldalnak mit kellett volna tennie a sok zsák dollárért. Érdemes felidézni: az A4D-t Bajnai Gordon bizalmi embere és Karácsony Gergely egykori városdiplomáciai főtanácsadója, Korányi Dávid gründolta a 2022-es választás befolyásolására és a szervezet szoros szálakkal kapcsolódik az amerikai Demokrata Párthoz köthető körökhöz.

A DatAdat tavaly feltűnt Magyar Péter mozgalma körül, és ezzel el is érkeztünk a Karácsony által említett másik városhoz, illetve ahhoz a körhöz, amelyet Brüsszel szimbolizál.

A Tisza Párt elnöke az első számú brüsszeli szövetségesével, Manfred Weberrel, az Európai Néppárt magyargyűlölő elnökével nyíltan hadat üzent az Orbán-kormánynak. Választási győzelme esetén Magyar készségesen alávetné magát és pártját a Weber fémjelezte brüsszeli irányvonalnak, az erre utaló jeleket cikksorozatban mutattuk be éppen a napokban. A háború, a migráció és a genderpolitika mellett olyan húsba vágó kérdésben is a brüsszeli elit mellé állt Magyar Péter és a Tisza Párt, mint a rezsicsökkentés eltörlésére irányuló kísérlet.

Szintén sokatmondó, ahogyan Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-delegációvezetője egy interjúban fogalmazott: „…néppárti álláspontra támaszkodunk, ami egyfajta kötelezettség”, „a néppárti álláspontot elfogadtuk és elfogadjuk, és ezeket az álláspontokat magunkévá tesszük”.

Emlékezetes, a Tisza Párt támogatta a Karácsony Gergely féle fővárosi költségvetést. A főpolgármester a Della podcastban elismerte, hogy Magyar Péterrel is egyeztetett a fővárosi költségvetés elfogadása előtt.

Magyar Nemzet

Borítókép: Bajnai Gordon és Karácsony Gergely
Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán