A Főpolgármesteri Hivatal ismét meghirdette a korábban számtalan botrányt okozó közösségi költségvetést, miközben a korábbi nyertes kiírás ötleteinek jó része továbbra sem valósult meg. A közösségi költségvetésre a Főpolgármesteri Hivatal ismét egymilliárd forintot szán, annak ellenére, hogy a főváros jelenleg is folyószámlahitelből működik.
Idén is folytatódik a budapestiek városfejlesztő ötletei alapján a közösségi költségvetés tervezése: október 7-ig lehet szavazni arra, miket valósítson meg a Fővárosi Önkormányzat a budapestiek javaslatai közül – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Szavazni minden Budapesten élő vagy dolgozó, tanuló, 14. életévét betöltött ember tud, a szavazásnak nem feltétele a bejelentett budapesti lakcím. A voksokat október 7-ig, az otlet.budapest.hu oldalon, személyesen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kijelölt tagkönyvtáraiban, nyitvatartási időben a Főpolgármesteri Hivatal általános ügyfélszolgálatán, valamint a szavazás utolsó három hétvégéjén kitelepüléseken lehet leadni.
A szavazáson a tavaly év végén benyújtott ötletekre lehet szavazni. A csaknem hétszáz beérkezett ötletből egy szakmai előszűrést követően született az a 175 ötletből álló lista, amelyből választhatnak a fővárosiak. A közösségi költségvetésben egymilliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket, idén már negyedik alkalommal. Az elmúlt években 17 ötletet valósított meg a főváros.
A főváros által szervezett közösségi költségvetések az elmúlt években korántsem voltak botránymentesnek mondhatók.
Számtalan alkalommal merültek fel problémák vagy kellemetlen esetek a balliberális városvezetés mintaprojektjeként szolgáló közösségi költségvetéssel kapcsolatban. Kiderült, hogy a lakosság kívánságai helyett Karácsony Gergely személyes ambícióit hivatott megvalósítani a projekt.
A gyerekeket is megpróbálja bevonni a döntésekbe a Karácsony Gergely vezette főváros. A közösségi költségvetés szabályzata szerint legalábbis már 14 éven felüli tinédzserek is adhatnak be ötletet és szavazhatnak, ami összhangban áll a fővárosi önkormányzat azon célkitűzésével, hogy fontosnak tartja a „felnövekedő új generációk közügyekbe való bevonásának előmozdítását”. Mindezt annak ellenére teszik, hogy a fővárosi lakógyűlés kapcsán a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a kiskorúak részvételével kapcsolatban megállapította, hogy a főváros nem járt el helyesen, amikor a 18 éven aluliak számára is elérhetővé tette a szavazást.
Mint mondták: a 18 éven aluli (de 14. életévét betöltött) személy a magyar polgári jog szerint korlátozottan cselekvőképes, ezért jelentősebb jognyilatkozatainak érvényességéhez a törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges. Ezért Karácsonyéknak úgy kellett volna eljárniuk, hogy a kiskorúak véleményének kikérése során elsősorban a törvény által biztosított közvetlen kapcsolatfelvételi eljárás jogintézményét veszik igénybe.
A kiskorú személyek személyes adatainak kikéréséhez be kellett volna szerezni a törvényes képviselő előzetes hozzájárulását. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hivatala szerint a fővárosi kérdőív nem volt más, mint politikai marketing.
Átadták a zebrát
Nem ez volt azonban az egyetlen aggályos cselekmény a közösségi költségvetéssel kapcsolatban. December elején ugyanis Karácsony Gergely személyesen adott át egy csaknem tíz évig tervezett zebrát. Az átadó kapcsán még egy ikonikus fotó is készült, amelyen Budapest főpolgármestere ismét megmutatta, hogy a közlekedési ismeretei rendkívül hiányosak, a fénykép kedvéért még az általa belvárosi autópályának nevezett Rákóczi úton is hajlandó volt átsétálni a pirosban.
Az üggyel kapcsolatban Wintermantel Zsolt korábban elmondta, a zebrát Tarlós István idején tervezte meg a BKK, és a Blaha Lujza tér felújításának a része lett volna.
Csak a politikailag fontos projekteket valósította meg a főváros
Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a megszavazott ötletek sem biztos, hogy megvalósulnak, ha azok nem illenek bele a városvezetés által elképzelt narratívába. Karácsony Gergely főpolgármester idén annak ellenére indította el a negyedik közösségi költségvetést, hogy a korábbi három nyertes kiírás ötleteinek a harmada sem valósult meg.
A harmadik közösségi költségvetés nyertes ötletei közül azonban csak a politikailag fontos projekteket valósította meg a főváros, például a védett kerékpársávokat. Számokban mindez úgy fest, hogy az eddigi nyertes ötletek közül kilenc ötlet lezárult, további huszonnégy megvalósítása folyamatban van, ezek kiegészültek az idei húsz nyertes ötlettel.
A teljes cikk a Magyar Nemzetben olvasható
Címlapkép: Karácsony Gergely Facebook oldala