Az eseményen komplex külpolitikai helyzetértékelést ad majd a miniszterelnök, illetve a háború jelen állásáról is elmondja a véleményét, de belpolitikai áttekintés is várható tőle.

Szeptember 7-én, szombaton huszonharmadjára rendezik meg a Fidesz zártkörű hagyományos kötcsei piknikjét, amely minden évben nagy figyelmet kap a sajtótól. Az esemény fővédnöke és főszónoka Orbán Viktor miniszterelnök, aki a nyilvánosság kizárásával tartja meg értékelő beszédét a kormányoldal prominenseinek: kormánytagoknak, politikusoknak, újságíróknak, intézményi vezetőknek és közéleti szereplőknek.

Az esemény idei mottója sokatmondó és az ukrajnai háborúra utal: „Legyen béke már.”

Választ kell adni a Magyar Péter-jelenségre

„A kötcsei találkozó mindig a jobboldali szellemi holdudvarnak szól, vagyis azoknak a meghatározó értelmiségi szereplőknek, akik a jobboldal mellett szólalnak meg a nyilvánosságban. Orbán Viktor minden évben nekik vázolja fel az aktuális politikai és gazdasági helyzetet. Elmondja, hogyan látja Magyarország állapotát, a globális folyamatokat, és hogy mire kell felkészülni az elkövetkezendő hónapokban, kijelöli a kormányzás horizontját” – nyilatkozta az Indexnek a XXI. Század Intézet vezető elemzője, a Megafon aktivistája, Deák Dániel, aki idén is részt vesz a zártkörű eseményen.

Mint elmondta: a kötcsei piknik címadásából már következtetni lehet rá, hogy a megszokott módon egy komplex külpolitikai helyzetértékelést ad a miniszterelnök, illetve a háború jelen állásáról is elmondja a véleményét, de belpolitikai áttekintés is várható tőle. Orbán Viktor kötcsei előadásának bizonyos elemei vissza szoktak köszönni az őszi parlamenti ülésszak első napján tartott felszólalásában, de a legfontosabb állítások általában ki is szoktak szivárogni. Sajtóinformációk szerint szeptember 30-án tartja nyitó ülését az Országgyűlés, és a miniszterelnök napirend előtt ad tájékoztatást a parlamentnek.

A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választás után átalakult a magyar belpolitika szerkezete. A régi baloldali pártok gyakorlatilag eltűntek vagy megszűntek. Teljes mértékben új helyzet alakult ki, és értelemszerűen a jobboldali politikai közegből sokan várják, hogy Orbán Viktor választ adjon arra, hogyan alkalmazkodik a Fidesz politikája, milyen irányba indul el, milyen új eszközöket vet be, illetve milyen új lehetőségeket lát. A miniszterelnök vélhetően ezeket a szempontokat és elvárásokat is figyelembe veszi a beszédére készülve

– fejtette ki Deák Dániel, majd hozzátette:

a Magyar Péter-jelenségre a Fidesznek tudnia kell valamilyen választ adnia.

A politikai aktivistaként is tevékenykedő elemző ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy „a Fidesz egy innovatív politikai erő”, választásról választásra képes megújulni, és teljesen más technikákat alkalmazni egy kampányban.

Az már látható, hogy 2026-as kampányban más lesz a politikai szituáció, illetve a következő másfél évben ennek megfelelően, másként kell majd politizálni. Az is kérdés, hogy az olyan, most újra felszínre kerülő szakpolitikai ügyekben, mint például a kórházi állapotok vagy a közlekedés problémái, mi a Fidesz válasza. Vélhetően egy vitákkal telibb politikai időszak következik. Ennek jeleit már most láthatjuk: például, hogy Lázár János találkozóra hívta Magyar Pétert. Az ilyen politikai húzások korábban nem nagyon jellemezték a kormányoldal és az ellenzék viszonyát

– mutatott rá Deák Dániel.

Magyarázatra szorul, mi a szerepe a Fidesznek

Orbán Viktor kötcsei beszédének témáit mindig az aktuális politikai helyzet szüli meg, az elemző-aktivista emlékeztetett rá, hogy 2010 előtt Orbán Viktor egy kötcsei találkozón vázolta fel először a centrális erőtér elképzelését: vagyis a Fidesz középen van, és tőle jobbra-balra van egy nagyobb ellenzéki tömb, ez a felállás 2018-ig meghatározta a magyar politikát.

Most a Fidesszel szemben egy 30 százalékos formáció jött létre, amely a globalista politikai oldalhoz tartozik. Rajta kívül még van egy-két kisebb tömb, amelyik érdemi támogatottsággal rendelkezik, gondolok a DK-ra és a Mi Hazánkra. Ez a felállás értelemszerűen egy más politikai struktúra, és értelmezésre szorul, hogy ebben hol a helye, illetve mi a szerepe a Fidesznek. Milyen célokat tud megfogalmazni 2026-ig, és melyek azok a pontok, amelyekben bizonyítani tudja, hogy 2026-ban is egy győztes politikai erő lehet

– magyarázta Deák Dániel.

Kérdés, hogy hol tart a miniszterelnök

A nyilvános kormánypárti megszólalások, például Kovács Péter XVI. kerületi polgármester kijelentései alapján (a Telexnek azt mondta, hogy „a miniszterelnök úr az európai politikával van jelenleg elfoglalva, de lehet, hogy vissza kellene jönnie a magyar politikába, és rendet tenni a Fideszen belül”.), Deák Dániel úgy látja, a Fideszen belül meghatározó szereplők azt várják a miniszterelnöktől, hogy a megszólalásaiban a külpolitika mellett fektessen nagyobb hangsúlyt a belpolitikai és gazdasági kérdésekre is.

Ezek eddig azért nem voltak hangsúlyosak, mert egy unalmasabb belpolitikai helyzet volt, de most, hogy átalakult a belpolitika, sokak szerint Orbán Viktornak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie ennek a helyzetértékelésére is

– jelentette ki az elemző-aktivista.

Azt is hozzátette: mivel a megváltozott politikai helyzethez egy átgondolt, megfontolt stratégia kell – és annak kialakítása nem egyik napról a másikra történik, hanem egy hosszú távú politikai tervezést igénylő munka –, kérdés, hogy most Kötcsén lesz-e már erre kész válasza a miniszterelnöknek.

„Kérdés, hogy ennek a végére ért-e Orbán Viktor, vagy még csak a közepénél tart. Nem tudjuk, hogy ez milyen fázisban van, de azért a belpolitikai és gazdasági helyzetértékelés várhatóan mindenképpen hangsúlyos szerepet kap a találkozón”

– vélekedett Deák Dániel.

A kötcsei piknikkel kapcsolatban azt is elmondta, hogy a találkozó kötetlen, baráti hangulatú, a miniszterelnököt kérdezni lehet az előadása után, illetve azt megelőzően is elvegyül a vendégek között. Orbán Viktor beszéde előtt általában miniszterek és szakértők tartanak előadást.

„Tipikusan egy piknik hangulata van az eseménynek, ezért is nevezik kötcsei pikniknek, és mivel zártkörű, ezért sokkal szabadabban, nyíltabban lehet ilyenkor beszélgetni, a vitás témákat megtárgyalni”

– jegyezte meg Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzőjének tavaly áprilisban jelent meg A Fidesz-recept címmel könyve, amelyben többek között megállapította: a Fidesz jól megtanulta, sosem szabad hagyni felnőni az ellenfeleket, állandó nyomás alatt kell tartani őket.

Index/Mandiner

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán/archív