Egyértelmű célja a kormányzatnak, hogy Magyarország elkerülje a gazdasági hidegháborút, mutatott rá ifj. Lomnici Zoltán a miniszterelnök gazdasági semlegességre vonatkozó nyilatkozata kapcsán.

Brüsszel döntéseit „gazdasági hidegháborúnak” nevezte Orbán Viktor, mivel ezek veszélyeztetik a magyar exportorientált gazdaságot. A miniszterelnök főleg a Kínára kivetni tervezett büntetővámok miatt aggódik, mivel ezek akadályozhatják hazánk kereskedelmét. A kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarország gazdasági semlegességre törekszik, elkerülve a blokkokhoz való csatlakozást – idézte fel ifj. Lomnici Zoltán.

A miniszterelnök úgy véli, hogy az idei 1-1,5-1,8 százalékos növekedést a következő évben 3 és 6 százalék közé lehet emelni a gazdasági semlegességgel

– emelte ki a Századvég tudományos igazgatója. Majd rámutatott: egyértelmű célja a kormányzatnak, hogy Magyarország elkerülje a gazdasági hidegháborút, mivel fontos a globális gazdasági kapcsolatok fenntartása.

A gazdasági szuverenitás magjának megőrzése lényeges, ezt pedig jól jelzi, hogy az Európai Bizottság (EB) és az IMF

a 2025-ös évre a magyar gazdaság növekedését az EU-s élmezőnybe várja, és még az időről időre a tényszerűség helyett politikai szempontokat mérlegelő hitelminősítők is egyértelműen pozitívnak, stabilnak jelzik előre Magyarország kilátásait

– hangsúlyozta a szakértő.

Az IMF idén publikált várakozásai is megerősítik mindezt, 2025-re ugyanis a régió többi országához képest is kiugró 3,3 százalékos magyar GDP-növekedést jósolnak, ez a magyar gazdaságpolitika elmúlt időszakban hozott döntéseinek helyességét mutatja, hogy úgy teljesíthet jóval három százalék felett a hazai gazdaság, hogy mindeközben a külkereskedelmünk egynegyedét adó Németországban csak igen szerény, 1,3 százalékos gazdasági bővülést jelez előre az IMF – mondta ifj. Lomnici Zoltán. Majd kiemelte:

a semlegesség megőrzése tehát nemcsak gazdasági, hanem stratégiai szempontból is kulcsfontosságú, hiszen biztosítja a stabilitást és a gazdasági növekedést egy globálisan ingatag időszakban.

A fegyverkező és háborús szellemben uszító, ellenséges propagandán alapuló, ezenkívül gazdasági és kulturális elzárkózásban megnyilatkozó, ma már valóban hidegháborús jellegű európai külpolitikából amennyire csak lehetséges jobb kimaradni, mivel a gazdasági semlegesség révén Magyarország akár a következő évek egyik legnagyobb nyertese is lehet – vélekedett a tudományos igazgató.

Hozzátette: Magyarország valódi gazdasági semlegességének megteremtését úgy lehet elérni, hogy nem szabad fals, önkényes, ideológiai alapon válogatni a gazdasági partnerek és beruházók köréből.

A kapcsolatok fenntartása az egyre bonyolultabb kereskedelmi környezetben lehetővé teszi a gazdaságilag semleges országok, így hazánk számára is, hogy bevonzzák a befektetéseket, és diverzifikálják gazdasági partnerségeiket – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

A szakértő arra is rámutatott, hogy Orbán Viktor egyik fő célja az, hogy bővítsék a kereskedelmi aktivitást mind a nyugati, mind a déli súlypontú, mind pedig a kínai–orosz dominanciájú gazdasági tömbök felé, továbbá hogy erősítsék a magyar gazdaságot az infrastruktúra és az egyes ipari kapacitások fejlesztésével.

A gazdasági semlegesség politikájára vonatkozó lehetőségek biztosítják, hogy Magyarország rugalmasan alkalmazkodjon a globális piaci változásokhoz, így elkerülhető a túlzott függőség az uniós intézkedésektől, amelyek hátráltathatják a növekedést – hangsúlyozta.

Ursula von der Leyen, az EB elnöke elmondta, hogy számára a prioritások között első helyen van Ukrajna támogatása, ezt többen, köztük Magyar Péter is állva tapsolták.

Von der Leyen büszkén közölte, hogy jelentős politikai, katonai és pénzügyi támogatás kell Ukrajnának, ennek részeként 35 milliárdos hitelt nyújt Brüsszel a háború sújtotta országnak az ötvenmilliárd dolláros támogatás részeként, amit a G7-ek ajánlottak fel – ismertette a szakértő. Hozzátette: látszik, hogy az Európai Parlament (EP) Európai Néppárttal (EPP) kiegészülő balliberális többsége a háború finanszírozása és elhúzódása mellett foglal állást.

Ezzel szemben Orbán Viktor és a magyar kormány a háború kitörése óta rendre hangoztatják, és megerősítik a békepárti álláspontjukat, illetve többször felajánlották, hogy Magyarország közvetít a felek között

– jelezte ifj. Lomnici Zoltán. Hozzátette:

Brüsszelben nem az európai emberek érdekeit tartják szem előtt, hanem a globális gazdasági elitet akarják kiszolgálni, valamint a saját föderalista céljaikat igyekeznek megvalósítani. Ez az oka annak, hogy sem a migrációról, sem a gyermekeket veszélyeztető LMBTQ-propagandáról nem kérik ki az emberek véleményét a baloldali kormányok és az uniós vezetők. A magyar kormány azonban ezzel a gyakorlattal szemben rendszeresen kikéri az állampolgárok véleményét.

Európa számára komoly kihívások várhatók, ha nem tér vissza a „józan ész” útjára, és továbbra is enged a migrációnak, a genderideológiának, valamint egyéb destruktív folyamatoknak és irányzatoknak – jelentette ki. Majd rámutatott: a nagymértékű migráció demográfiai, szociális és gazdasági feszültségeket szülhet, míg a genderideológia mély társadalmi megosztottságot hozhat, aláásva a hagyományos értékeket és családmodelleket.

Magyarország számára a nehézségek más formában jelentkeznek, hiszen a nemzeti, polgári kormány ellenáll ezeknek a politikai ideológiáknak, ami viszont kemény küzdelmet jelent a globalista baloldallal és Brüsszel politikai nyomásgyakorlásával szemben – mondta a szakértő.

Hangsúlyozta: Magyarország folyamatos presszióra számíthat, így kötelezettségszegési eljárásokra, illetve a politikai motivációtól fűtött elmarasztaló ítéletekre, amelyek már most is sújtják az országot.

Ezek az eljárások és ítéletek sokszor jogalap nélküliek és egyúttal abszurdok, hiszen Brüsszel olyan politikát akar rákényszeríteni Magyarországra, ami sérti a nemzeti szuverenitást – tette hozzá.

Brüsszel ma egyáltalán nem tolerálja a szuverén nemzeti álláspontot, sőt kifejezetten annak a visszaszorítására törekszik, ennek érdekében pedig a 2026-os országgyűlési választásokra egyértelműen a baloldali ellenzéket – és annak vezető erejét, Magyar Péter pártját – kívánják helyzetbe hozni egyes nyugati érdekkörök, akár Magyarország uniós forrásoktól való jelentős megfosztása révén is – mondta el ifj. Lomnici Zoltán.

Origo.hu