A román nacionalisták vajon miért érzik újra meg újra szükségét épp egy magyar katonai temetőben emlékezni a „román hősökre”?

A Nemzet Útja (Calea Neamului) nacionalista egyesület és az Ortodox Testvériség nevű szervezet tagjai szombaton az úzvölgyi katonatemetőben gyűltek össze, ahol a román hadsereg napja alkalmából szerveztek ünnepséget, abban a sírkertben, amelyről köztudott, hogy a második világháborúban elesett román honvédek nincsenek eltemetve.

Tîrnoveanu csütörtökön járt az úzvölgyi temetőben, s egy helyszíni Facebook-bejelentkezésben buzdította részvételre a híveit. A résztvevők személygépkocsikkal és autóbusszal érkeztek, de a Tîrnoveanu által közzétett Facebook poszt szerint nem vonzott túl sok embert a megemlékezés.

Nem meglepő, hogy idén is hangszórókból bömbölt a zene, és román katonadalok is elhangzottak a rendezvényen.

A Calea Neamului Egyesület elnöke, Mihai Tîrnoveanu  független képviselőjelölt korábban az eseményről elmondta, hogy „békés szándékkal” készülnek a temetőbe megemlékezni a román hősökre, ahogyan ezt 2019-től minden évben megtették a hősök napján és a hadsereg napján.

Maszol

Kiemelt kép: Úzvölgyi békés temetőfoglalók/PestiSrácok