Gyász és továbblépés: „az elhunyt hozzátartozód is biztos azt szeretné, hogy folytasd”.

„Hiányod soha be nem tölthető űrt hagyott” – olvashatjuk sokszor Facebookon, a személyes oldalakon azoknál, akik hozzátartozójukat veszítették el, vagy halálának évfordulóján fájó szívvel megemlékeznek róla. Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénés szakember szerint egy idő után megtanul együtt élni a hiánnyal a gyászoló, enyhül a fájdalom, de legalább fél év kell hozzá. Sok „megrekedt gyásszal” is találkozik szakemberként. Nagyon nem mindegy, hogyan próbálunk segíteni a gyászolónak feldolgozni a halálesetet, de van, amivel valóban segítséget tudunk nyújtani.

„Akit szerettünk, aki hozzánk tartozott, akivel erős kapcsolatunk volt, úgy gondolom, mindig hiányozni fog nekünk, de az ember egyszerűen megtanul ezzel a hiánnyal együtt élni. Úgy lép tovább, hogy közben természetesen emlékezik”

– kezdte Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénés szakember, akit arról kérdeztünk, hogy lehet továbblépni szerettünk elvesztése után.

„Ez most egy kicsit csúnyán hangzik, de szakmai körben így szoktuk mondani, hogy a gyásznak is van egy módszertana: hosszabb folyamat, de bizonyos idő elteltével lehet látni, hogy egy kicsit enyhül a gyász”

– magyarázta.

Tapasztalata szerint legalább fél év, míg enyhül a fájdalom.

„Fél év után szoktuk látni, hogy már lehet élni ezzel. Természetesen attól is függ, hogy milyen a haláleset, de általában ennyi idő, ami után már van enyhülés. Az itteni kultúrában megszokott egyéves gyászolás után már nagyon sok változás bekövetkezik: azt látjuk, hogy a gyászoló vissza tud állni a normális kerékvágásba”

– mutatott rá. Hozzátette, nem mindig sikerül elengedni az elhunytat és továbblépni. „Szakemberként találkozunk elég sok megrekedt gyásszal. Vannak jelei, hogy valaki nem lépett túl. Ilyenkor a helyzet jóval bonyolultabb, lehetnek ennek kórosabb változatai, és lehet az is, hogy valaki nagyon beleragad ebbe a gyászoló szerepbe, ami neki akár egyfajta védelmet nyújt a világgal szemben. Családterapeutaként azt tanultam – és erre nagyon szoktuk is figyelni, – hogy az egészséges vagy a kigyógyult magatartás az, hogy egy idő elteltével az ember folytatja az életét” – mutatott rá a szakember.

Az elviselhetetlent is fel tudjuk dolgozni

Ferenci Enikő szerint a rítusok segítenek, szükség van rájuk a gyász feldolgozásához és a továbblépéshez. Segít és egészséges a megemlékezés, hiszen, mint mondta, mindenki hite szerint valahogy kapcsolódik is a szeretteivel.

„A mi kultúránkban jól ismert szokás, hogy kijárunk a temetőbe, hogy megemlékezünk, gyertyát gyújtunk. Ezek nagyon szép rítusok, amikre szükségünk van. Ez nem jelenti azt, hogy a gyászt nem dolgoztuk fel, hanem egyszerűen emlékezünk arra, aki nekünk fontos volt”

– emelte ki szokásaink szerepét a szakember.

Arra is rákérdeztünk, hogyan léphet tovább az, akinek olyan tragédiát kell megélnie, hogy a gyermekét veszítette el. Ferenci Enikő korábban kórházlelkészként nem egyszer találkozott ilyen helyzettel.

„Ez a legnehezebb szerintem. Ezt főleg kórházban láttam, ahol húsz évig dolgoztam kórházlelkészként. Számomra is a legnehezebb a gyerekonkológia osztály volt, mert valahogy úgy vagyunk – még akkor is, ha spirituálisabbak vagyunk, vagy akár vallásosabbak –, ha felnőttről van szó, azt tudjuk mondani, hogy mégiscsak volt egy megélt élete, emlékeket hagyott hátra, és a gyerekek elvesztését tartjuk a legigazságtalanabbnak. Nekem is van sok olyan kliensem, akik felnőtt vagy kiskorú gyereküket elveszítve beleragadtak egyfajta megrekedt gyászba, de láttam számtalan olyan történetet, amikor a szülők túl tudtak lépni. Ez számomra is egy megnyugtató magatartás: látni, hogy lám, az ember fel tudja dolgozni azokat a terheket is, amik sokszor iszonyú nehéznek vagy elviselhetetlennek tűnnek” – mutatott rá.

Arra van szüksége, hogy valaki mellette legyen

Szakember és nem szakember egyaránt tud segíteni a gyászolónak, de nagyon nem mindegy, hogyan teszi.

„Mindig meg szoktam kérdezni, hogy mi a hite. Nagyon fontos a terápiában, hogy ki miben hisz. Ebbe nagyon szépen bele lehet kapaszkodni. A vallásos hit erőforrásként szolgál az ember számára, hiszen aki azt hiszi, vallja, hogy ő majd fog a szerettével találkozni, az mégiscsak megnyugtató hit ahhoz képest, ha úgy gondolja, soha többé találkozik vele. Mindig a kliensnek az erőforrására támaszkodom, és az nagyon sokat segít”

– fejtette ki.

Hogy mit mondjon az, aki a gyászoló mellett van, de nem szakember? – ezzel kapcsolatban azt javasolja Ferenczi Enikő, hogy semmiképpen „ne okoskodjon”, és ne úgy empatizáljon, hogy azt mondja, át tudja élni a másik helyzetét. Legjobb, ha megkérdezi, mivel segíthet.

„Szerintem soha nem tudunk belehelyezkedni egy olyan helyzetbe, amit nem éltünk át, és a gyászolónak nem is erre van szüksége. A gyászolónak arra van szüksége, hogy valaki mellette legyen. Ilyenkor a szavak elég súlytalanok tudnak lenni. Nagyon gyakran halljuk az olcsó vigaszokat, amelyek kimondva tényleg koppannak a földön, és nem érnek semmit, viszont meg lehet kérdezni: »figyelj, nagyon sokat gondolok rád. Itt vagyok, számíthatsz rám. Mivel tudok segíteni?«”

– tanácsolta Ferenczi Enikő.

Ezzel lehetőséget adunk a gyászolónak, hogy nyisson, sőt gyakran azt lehet látni, hogy az is segít, ha mesélhet az elhunytról, tette még hozzá a szakember. „Fontos, hogy valakivel megoszthassa a történeteket, még akkor is, ha ezeket már számtalanszor elmondta. Ő ezzel gyógyítja a lelkét. Sokszor egyszerűen az együttlét a segítség: ott lenni, éreztetni, hogy fontos nekem, hogy szeretem, ez is nagyon sokat tud segíteni. Ugyanakkor azok a dolgok is segíthetnek, amik kimozdítják a mindennapi megszokott ritmusából, ugyanis a gyászolók, főleg az első időszakban, hajlamosak nagyon beburkolózni a fájdalmukba. Ez a teljes távol maradás a társadalomtól az elején természetes, hiszen nincs szükségük a társadalom ricsajára meg jókedvére. Hogy egy idő után vissza tud kapcsolódni a mindennapokba, az a gyógyulásnak, a feldolgozásnak a jele” – sorolta tovább a segítési lehetőségeket.

Ha nem sikerül elengedni az elhunytat és továbblépni, Ferenczi Enikő szerint mindenképp jótékony segítségül gyászcsoport vagy pszichológus felkeresése.

„Szerintem már a gyászév lejárta előtt jó a csoportokhoz tartozni. Én nagyon hiszek a csoportok erejében. Sokat is dolgozom csoportban, teljesen más a dinamikájuk, mint az egyéni lelki gondozásnak, de alkattól függő, kinek mi segít”

– magyarázta, kiemelve, hogy semmiképp nem érdemes erőltetni. „Van, akinek jó az emberek közé menni, és megosztani a problémáját, és van, akinek ez nem kényelmes, de mint lehetőség, érdemes felajánlani.  Erdélyben is egyre több gyászcsoport van, és egy gyászoló számára már maga az, hogy felöltözik, kimegy, kimozdul a megszokottból, az már nagyon sokat tud jelenteni” – mutatott rá.

„Én azt mondom, hogy az élet annyira értékes, hogy nem érdemes ezt úgy leélni, hogy ne tudjuk benne megtapasztalni a teljességet. A gyászév lejárta után lehet arra gondolni, hogy az elhunyt hozzátartozód is biztos azt szeretné, hogy te visszatérj a normális életbe, és folytasd. Ezek azok a mondatok, amikkel talán lehet segíteni”

– tanácsolta végszóként Ferenczi Enikő.

Maszol

Kiemelt kép: Illusztráció/Just Agnes/Pixabay