Maga a sátánizmus nem illegális a liberális demokráciában működő egyes országokban.
A sátánizmus fogalma a Sátánon (vagy ördögön), mint entitáson alapuló vallási, ideológiai, filozófiai meggyőződések csoportjára utal – különösen az ő imádatára vagy tiszteletére szervezett csoportként vagy mozgalomként. A kereszténységben a Sátánt általában az ördögalakjához kötik, egy bukott angyalhoz, akit gyakran az embert bűnökre csábító démonok vezetőjének tekintenek a keresztény egyházakban. A sátánizmus jelensége részben történelmi kapcsolatokat – és hasonlóságot – mutat más okkult figurákkal, jelenségekkel, mint például a mitológiai ürességet jelölő Káosz, és a görög alvilági istenség, Hekaté alakjával, továbbá a kereszténységben a gonoszt megjelenítő Lucifer vagy éppen Széth is említhető, utóbbi a sivatagok, a viharok, a rendetlenség, az erőszak és az idegenek istene volt az ókori egyiptomi vallásban. A sátánizmust, mint kifejezést hosszú évszázadokon keresztül különféle keresztény csoportok használták az ideológiai ellenfelek elleni vádként, továbbá a válogatott eretnekek, szabadgondolkodók és pogányok rágalmazásaként.
A modern sátánizmus a Sátáni Biblián és a Sátán Egyházán alapuló filozófia, amelyet az ebben a témában jelentős hatású Anton Szandor LaVey (1930–1997) amerikai író, zenész, okkultista alapított meg az 1960-as években. Ebben a filozófiai áramlatban a Sátán az én és az ego pozitív, archetipikus szimbólumává válik, ugyanakkor manapság a populáris kultúrában a sátánizmust leginkább az erőszakra és a kegyetlenségre összpontosító rituálékhoz kötik.
Egyes, napjainkban is jelenlévő ilyen vádak egy olyan globális sátáni kultuszban megtestesülő összeesküvésről szólnak, amely dekadens háló magában foglalja a gazdagokat és a nemzetközi elitet is, és amely sátáni kultusz és erő segíti a gyermekek elrablását és/vagy felhasználását emberáldozat, pornográfia, illetve prostitúció céljából.
A sátánista ritualizált szexuális zaklatás ebben a felfogásban olyan szexuális zaklatást jelent, amelyet sátánista vagy luciferi ihletésű rituális, vallási kontextusban követnek el – akár rituális gyilkosságot megelőzően – érzékeny, veszélyeztetett embereken vagy csoportokon, gyakran gyermekeken.
Több mint 12 ezer, többnyire nem bizonyított eset merült fel a sátáni rituális visszaélések vádjai kapcsán, amely pánikhullám az Egyesült Államokból az 1980-as években, majd az 1990-es évek végén a világ egyes részeire, fokozatosan szétterjedt, és részben még napjainkban is tart.
A rituális bántalmazásokkal kapcsolatos – sokszor ellentmondásosnak bizonyuló – vádakra és bűnügyi nyomozásokra alapozott bírósági ügyek, a ‘sátáni pánik’ hosszú évekig kezdetben nagyon eltérő társadalmi csoportokat hozott össze, köztük például vallási fundamentalistákat, gyermekjogi ügyvédeket, terapeutákat és pszichoterápiás klienseket. A ‘sátáni bántalmazás’ kifejezés használata eleinte gyakoribb volt; ebből később ‘sátáni rituális visszaélés’ lett, majd ezt is tovább szekularizálták egyszerű ‘rituális visszaélés’-sé az ügyekkel kapcsolatos nyilvános szóhasználatban.
Egy kapcsolódó szimbolikus emlékműtörténet a közelmúltból: Oklahoma állam kongresszusi törvényhozása előtt korábban egy tízparancsolat-emlékmű állt, amely ma már az Oklahoma állami Közügyek Tanácsának épülete előtt található. Oklahoma lakossága végül úgy döntött, hogy adófizetői közpénzeket vallási okok kapcsán nem lehet felhasználni. Az eredeti tízparancsolat-emlékművet magánfinanszírozásból támogatták, és 2009-ig építették meg, majd 2012-ben helyezték el a kongresszusi székház területén.
Az emlékmű körüli viták során a New York-i székhelyű Sátán Temploma (az USA-ban ma bejegyzett vallásként működő) sátánista egyház értesítette a Capitol Preservation Commission-t, hogy 2013-ban szeretne egy saját emlékműre is adományozni. (A Sátán Temploma később, 2018-ban egy – ördögszimbólumként tisztelt – Baphomet-szobrot is leleplezhetett az Arkansas állami törvényhozásban. Arkansas állam kongresszusi épülete a tízparancsolat emlékművének is otthont ad.) 2015 júliusában az oklahomai legfelsőbb bíróság megerősítette azt a korábbi bírósági határozatot, amely szerint el kell távolítani a tízparancsolat-emlékművet az állami törvényhozás területéről.
A testület szerint ugyanis az elhelyezett emlékmű vallási szimbólum, és így sérti az állam alkotmányát.
A jobboldali, fundamentalista ideológiai szélsőségek kétségtelen jelenléte mellett, a liberális és demokrata párti – és különösen Európában a baloldali, zöld – politikai erők sem bújhatnak ki az alól a felelősség alól, hogy a közélet különböző síkjain – beleértve a konkrét közpolitikai döntések szintjét is – nem engedhetik leértékelni a gyermekvédelem ügyét, akár a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos, sokszor túlterjeszkedő jellegű jogvédelemmel összefüggésben is. Erre a valóban konzervatív republikánusok és személyesen Donald Trump az utóbbi években is próbáltak minél nagyobb hangsúlyt helyezni.
Hogy mennyire aktuális az összefüggés, jól szemlélteti az, hogy 2024. július végén, a Párizsi (33.) Olimpiai Játékok többek véleménye szerint sátáni jellegűre rendezett nyitóünnepsége kapcsán Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című festményének ábrázolására (bár utóbb cáfolni igyekeztek, hogy azt figurázták volna ki) számos konzervatív elítélő reakció született, miután az előadásban drag queen-ek, egy transznemű modell és egy meztelen énekesnő is szerepeltek.
A híres reneszánsz festmény azt a pillanatot mutatja be, amikor Jézus közli az apostolokkal, hogy egyikük el fogja árulni őt. Pontosan ebben a pillanatban cselekedett a sátán az utolsó vacsorán:
„Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” (Jn 13,25-27).
Két héttel később a párizsi olimpiai játékokat a többi között Lucifer, mint a megvilágosodás „fényhozója” újjászületésének ünnepségével zárták.
Sokan persze úgy látják, hogy nincs érdemi bizonyíték egy jól szervezett, nemzedékekről nemzedékeket szálló olyan sátáni kultuszra, amelyek spirituális keretei között tömeges jelleggel, szexuálisan molesztálnak és megkínoznak gyerekeket, igaz, meggyőző bizonyítékok azért akadtak olyan magányos elkövetőkre vagy akár párokra, akik azt állították, hogy kapcsolatban állnak a Sátánnal, illetve az ilyen állításaikat a gyermekáldozatok megfélemlítésére használták.
Maga a sátánizmus nem illegális a liberális demokráciában működő egyes országokban, ugyanakkor vannak olyan, részben vagy egészben bűnelkövetők alkotta, vallási jellegű mozgalmak, amelyek a sátánizmus tanait vallják, állítják. Ezekben az esetekben tehát nem a Lucifer/Sátán imádata jelenti az esetleges vádemelésekhez a jogalapot, hanem valódi, objektív – azaz a helyi büntető törvénykönyvekben szabályozott – bűncselekmények.
A sátánizmus jelenségét, társadalmi kérdését ezért nem szabad bagatellizálni sem, amiként azon konzervatív vélemények sem hagyhatók figyelmen kívül, hogy manapság a nyugati liberálisok válaszai korunk kihívásaira a klasszikus konzervatív, kereszténydemokrata nézőpontból, egyes esetekben akár sátáni gondolatoknak is látszhatnak, még ha bizonyos kérdésekben racionálisan levezetettnek, illetve intellektuálisan jól megalapozottnak tűnnek is.
A szerző a CÖF-CÖKA szóvivője és az EuCET főtitkára.
Kiemelt kép: Magyar Sátánista Egyház/Facebook
