Így ömlött volna szájából a szó, ha volna önben szellem és tudás. De szellemet, boldogtalan dudás, Ön sose látott, bár úgy véli, logikus, hogy taplóból is lehet politikus.

Szép volt Peti! Szép volt Peti! Rajta, tovább, ne aprózzad! Ne pepecselj egy-egy fickóval vagy csajjal, egyszerre szállj bele nagyobb csoportokba, úgy gazdaságosabb a tahóság.

Mi meg szokjunk le arról a marhaságról, hogy Magyarnak nevezzük, még ha az is a neve. Egy magára valamit is adó magyar ember nem beszél úgy senkiről, mint ahogy ez a Kun Béla reinkarnáció mindenkiről. Ahogy drága emlékű apám szokta volt mondani az ilyen alakokról: Lóalkatrészek állnak ki a szájából.

Unom már, hogy ezzel a dzsigolóval, kitartottal, ezzel a műmájjerrel, focistafeleséggel, ezzel az elhanyagolt középkorú nők bálványával kell foglalkoznunk, de ha egyszer ő foglalkozik velünk, nincs mese, kénytelenek vagyunk rá.

Pjotr-Petrovics Vengerszkijnek tele van a hócipője – ő ezt elegánsan másként fogalmazza, pontosan megnevezve egy testrészt, amely a testközép tájékáról lóg le egy férfiembernél – a sajtóval. Úgy általában. Meg egyenként is. És ezt olyan csipkéslelkű cizelláltsággal fogalmazta meg, hogy abba még a napi betevőt a kocsisoron kereső örömlányok is belepirulnak. Aszongya, hogy aszongya:

Ki kell kerülni a kicseszett (nem így mondta, de szépítem) médiát. Elküldtem az örömlány anyjába (nem így titulálta, de szépítem) tegnap az ATV-t, levágtam (nem így fejezte ki magát, de szépítem) a mikrofont, mondtam, ide többet nem jövök.

A teljes hitelesség kedvéért, és mert Petrovics köztudottan szavatartó ember, azóta többször is ment már…

Elküldtem a 444-et az örömlány anyjába (nem ezt a kifejezést használta, de ezt is szépítem), az Indexet – közölte dühödten, majd hozzátette: Direktbe fogok kommunikálni az emberekkel és lecsinálom (nem így fejezte ki magát, de szépítem) a médiát, a sok cserépedényt (nem így fogalmazott, de szépítem) ahogy van, mert lecsinálom (értsd, mint fent) őket, de tényleg.

Amikor pedig ex-szeretője empátiát emleget, Pjotr proletár egyszerűséggel közli: A fütyköse (kicsit másként fejezte ki, de szépítem) kivan mindenkinek az empatákból.

Édes anyanyelvünk csak úgy árad a fröccsöntött messiás ajakáról!

Mondhatta volna szebben, kis lovag, Más-más hangnemből… Így ni, hallja csak:

Kihívóan: Tartsd a diktafonod orrom elé, tuti hogy nem beszélek belé!

Barátilag: Kis firkász, add a tolladat nekem, interjút nem készíthetsz velem!

Leírón: Olyannak látlak, kis csibész, mint ahogy lát egy migráns agysebész!

Kíváncsian: Mit akar tőlem ez az agybeteg? Kérdezni? Nem ettem meszet!

És így tovább, Cyrano stílusában a végső mondatokig:

Így ömlött volna szájából a szó, Ha volna önben szellem és tudás. De szellemet, boldogtalan dudás, Ön sose látott, bár úgy véli, logikus, hogy taplóból is lehet politikus.

Petykó azonban nem csak szellemi óriás, de pankrátor is. Önbizalomtól fűtötten benyögi: Belököm őket a Dunába.

Tényleg, Vengerszkij? Hú, de erős fiú lettél hirtelen! Akár egy kidobóember az Ötkert szórakozóhelyen. Ja nem, ott téged löktek, no nem a Dunába, csak ki a tinilányok bugyija alól. Azt meg jó, ha tudod, hogy az újságíró nem mobiltelefon, amit (akit) behajíthatsz a folyóba.

Apropó, tudsz úszni?

Szerző: Ifj. Tóth György