Vance esete bizonyítja, hogy egy totálisan diszfunkcionális családból is ki lehet törni – lehet egyetemre járni, lehet diplomát szerezni, és lehet kőkemény munkával szenátorrá, majd alelnökké válni.
Egy elveszített háború margójára. Ivana Greco írása.
A zaklatott nemzetközi helyzet idején, amikor hideg és meleg háborúk dúlnak az Egyesült Államok és szövetségesei, illetve olyan ellenséges külföldi nemzetek között, mint Észak-Korea, Oroszország és Irán, könnyű elfelejteni, hogy Amerikában is folyik egy halálos küzdelem: a fentanil, a vényköteles opioidok, a heroin és hasonlók által vívott harc az átlagos amerikai családok ellen. És mi vesztésre állunk.
2017-ben Trump elnök „nemzeti közegészségügyi vészhelyzetnek” nyilvánította az opioidválságot, mert „senki sem látott még olyat, ami most történik”.
De a nyilatkozat óta több mint 454 000 opioidokkal kapcsolatos halálesetet regisztráltak a közegészségügyi tisztviselők. Gondoljunk csak bele:
a második világháború során alig kevesebb, nagyjából 405 000 katona esett el / halt meg a fronton.
Vagy ahogyan Oren Cass konzervatív közgazdász nemrégiben megjegyezte: „Az amerikaiak most nagyobb arányban halnak meg kábítószer-túladagolásban, mint az oroszok a posztszovjet Oroszország legrosszabb éveiben alkoholfogyasztási zavarokban”.
A halálesetek azonban önmagukban nem érzékeltetik a tényleges áldozatok számát.
Egy becslés szerint 2011 és 2021 között több, mint 320 000 amerikai gyermek veszítette el legalább egyik szülőjét túladagolás miatt; sokan árván maradtak. Ahogy Charles Fain Lehman, a Manhattan Institute munkatársa írja,
„az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a politikai döntéshozók többé-kevésbé feladták” a drogháború elleni küzdelmet.
A szinte folyamatos vereségek zord rekordjával szemben J.D. Vance szenátor kampánya egy szimbolikus győzelmet hozott.
Fotó: J.Scott Applewhite/AP
A republikánus nemzeti konvenció során időt szentelt édesanyja, Beverly Aikins elismerésének. Aikins asszony sok éven át küzdött a drog- és alkoholfogyasztással, de már majdnem egy évtizede tiszta és józan. Miután Vance bejelentette a közönségnek, hogy tíz éve győzött a függőség felett, kórusban zengett a „J.D. anyukája! J.D. anyukája!”
Ms. Aikins megérdemli az ünneplést.
Salena Zito a Washington Examiner című lapban megjelent írása szerint Ms. Aikins az Anonim Alkoholisták és Kábítószeresek 12 lépéses programjának segítségével tudta megszelídíteni függőségét. Hihetetlenül kemény munkával sikerült visszaszereznie az ápolási engedélyét is, amelyet a függősége miatt vesztett el. Ami még ennél is szokatlanabb, képes volt újraépíteni a megszakadt családi kötelékeket, beleértve azt is, hogy szerepet játszhatott unokái életében. Most ápolóként dolgozik, és másoknak segít egy kábítószer-függőséget kezelő központban.
Mint azt az amerikaiak milliói tudják, akiknek családtagjai vagy barátai szenvedélybetegséggel küzdenek, azoknál az Aikins asszony által elért felépülés sajnos igen ritka. A legtöbb ember, aki kábítószerrel való visszaélés miatt kezelésre jár, visszaesik. Az opioidokkal kapcsolatos túlfogyasztás különösen nehezen kezelhető, a visszaesési arány akár 91 százalék is lehet. Még azok számára is, akik elérik és megőrzik a józanságot, a karrier, a családdal és barátokkal való kapcsolat újjáépítése nehéz küzdelem.
De mi az, ami segíthet?
A remény.
Tudományos tanulmányok szerint azok a függők, akiknek van reményük a jövőre nézve, jelentősen nagyobb valószínűséggel érik el és tartják meg a józanságot. Egy tanulmány például azt találta, hogy az opioidokat (átlagosan) több mint 14 éve használó résztvevők egy csoportjában „a remény magas szintje védő hatással volt a visszaesés arányára … a vizsgálati időszak alatt”. Ahogy egy másik tudományos közlemény fogalmazott: „A remény fontos része lehet a kábítószerfüggésből való felépülésnek, egy olyan célnak, amelyet hihetetlen akaraterővel kell követni az ismétlődő kihívások miatt”.
Az amerikai társadalom azonban túl gyakran kevés reményt nyújt a függőséggel küzdő embereknek és családjaiknak. Remény helyett csak a szégyen és a vereség üzeneteit kapják.
Joggal ünnepelhetőek a háborús hősök, teljes joggal.
De nincs emléknap az opioidok miatt elvesztettek számára, és talán nem is akarunk. Talán túl fájdalmas és sivár lenne – és egy olyan nemzeti ünnep, amely az elveszettekre összpontosít, lerombolhatná a reményt, amelyre a függőknek és családjaiknak kétségbeesetten szükségük van a gyógyulás eléréséhez.
De a GOP-konvenció során Vance felvetette, hogy családja 2025 januárjában a Fehér Házban ünnepelhetné meg édesanyja felépülésének tizedik évfordulóját. És ezt a kampányígéretet be kellene tartania.
Az alelnöki tisztség kevés hivatalos hatáskörrel jár, de minden bizonnyal magában foglalja azt a képességet, hogy bátorítsa az országot, amely még mindig az opioidok pusztító hatásaival küzd. Sőt, a tudósaink azt mondják, hogy ez segíthet a gyógyulásban. Ünnepeljük „J.D. anyukáját” és a többieket, akik legyőzték a függőséget, és bátorítsuk őket, családjukat és azokat, akik még mindig küzdenek.
Fordította: Polgári Szilvia
Kiemelt kép: J. D. Vance ohiói szenátor, alelnökjelölt beszédet mond a Republikánus Párt elnökjelölő országos gyűlésének harmadik napi ülésén a Wisconsin állambeli Milwaukee Fiserv Forum sportcsarnokában 2024. július 17-én. MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
