Kicsi a valószínűsége annak, hogy ezt a kényelmes, idomuló, és már megszokott nyugat-európai életet a menekültstátusz révén Európában tartózkodó személyek könnyen fel kívánnák adni.

Az őslakosok egzisztenciája és vallása is másodrendű lett

A Willkommenskultur (vagyis az „üdvözlés kultúrája”) és az azzal párhuzamosan megvalósuló, elhibázott európai bevándorláspolitika példátlan válságba sodorta az Európai kontinenst és a nyugat-európai, liberális berendezkedésű országokat. Az elsősorban, de nem kizárólagosan kulturális és a vallási különbségekből származó feszültségek, gazdasági, társadalmi, és biztonsági értelemben is rendkívül mély sebeket ejtetettek Európán.

Miközben pedig Európa stabilitása veszélybe került, a többségében a Közel-Keletről és Afrikából érkezőmenekültek a liberális jóléti államok sok esetben rendkívül előnyös szociális ellátásai következtében kényelmes, gyakran az európai őslakosságnál is kedvezőbb helyzetben kerültek.

Mindehhez pedig egy olyan vallási alapú, önfeladó attitűd is párosult a liberális döntéshozók részéről, amelyaz Európát történelmileg meghatározó zsidó-keresztény egyházakat, kvázi „másodrendű vallásként” kívánta tekinteni az iszlámmal szemben, gondoljunk csak a Nyugat-Európa szerte tapasztalható keresztényellenes megnyilvánulásokra (pl.templomgyalázások) vagy a zsidó közösséggel szemben az elmúlt időszakban elkövetett erőszakos cselekményekre.

Mindent összevetve tehát, kicsi a valószínűsége annak, hogy ezt a kényelmes, idomuló, és már megszokott nyugat-európai életet a menekültstátusz révén Európában tartózkodó személyek könnyen fel kívánnák adni, hogy visszatérjenek származási országukba.

Az a körülmény, hogy sorra jelentik be az európai országok, hogy leállítják a szíriai menedékkérelmek befogadását az Aszad-rezsim megbuktatása után jogi értelemben sem meglepő, azonban azok elsősorban politikai okokra vezethetők vissza. Az 1951. évi genfi menekültügyi egyezmény 1. cikkének értelmében az államoknak a menekülteket ideiglenesen kell befogadni, és amint megszűnnek azok a körülmények, amelyekkel kapcsolatban az adott személyt / személyi kört menekültként elismerték (pl. hazájukbanhelyre áll a biztonság, vagy önkéntesen ismét igénybe veszik állampolgárságuk szerinti országuk védelmét) azzal egyidőben a menekültstátuszra való jogosultság – egészen pontosan a genfi egyezmény alkalmazhatósága – is megszűnik.

Kérdéses továbbá, hogy milyen konkrét lépéseket tudnak tenni az európai országok, hogy a tervezett többszázezres tömeget haza tudják toloncolni,

hiszen rendkívül bonyolult helyzetről van szó, amely nemcsak politikai, hanem jogi, humanitárius, de legfőképpen gyakorlati akadályokkal is terhelt.

Utóbbi kapcsán, elég csak arra gondolni, hogy a 2015-ösmigrációs válság kezdete óta tömegek érkeztek Európába személyi okmányok vagy egyéb, hiteles beazonosításra alkalmas iratok nélkül. Továbbá az is előfordul, hogy a szükséges okmányok utólag kerülnek szándékos megsemmisítésre, sőt, a származási országok együttműködése sem magától értetődő.  Mindezek pedig önmagukban lehetetlenítik el vagy nehezítik meg, az egyébként is hosszadalmas eljárásokat. És akkor még nem beszéltünk az úgynevezett jogvédő szervezetek beavatkozásairól.

Lehetséges eszközként jöhetnek szóba a pénzügyileg támogatott önkéntes visszatérési programok, illetve a származási országokkal történő megállapodások megkötése (lásd irányelv). De míg előbbi újabb terhet ró az európai költségvetésre, addig utóbbi kapcsán szintén problémaként merülhet fel, hogy sok esetben a származási országok gazdasági jellegű feltételekhez köti az ilyen megállapodásokat, vagy egyáltalán nem hajlandóak visszafogadni állampolgáraikat.

A genfi menekültügyi egyezmény alkalmazhatósága megszűnik, de hiába, ha nincs visszafogadási egyezmény

Ami a jogi dimenzióját illeti, mint ahogyan az a korábbiakban már említésre került, a genfi menekültügyi egyezmény alkalmazhatósága megszűnik azon személy vonatkozásában, akivel összefüggésben a menekültstátusz megszerzésére való jogosultság a továbbikában már nem áll fent. Az egyezmény azonban menekültstátusz megszűnése utáni visszatoloncolás feltételeire, illetve az eljárással összefüggő konkrétszabályokra már nem tér ki.

Az Európai Parlament és a Tanács 2008/115/EK irányelve a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról rögzíti, hogy a tagállamoknak olyan horizontális szabályokat kell alkotniuk, amelyek alkalmazhatók minden olyan harmadik országbeli állampolgárra, aki valamely tagállamban érvényes beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem, vagy már nem felel meg.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a harmadik országbeli állampolgárok illegális tartózkodását tisztességes és átlátható eljárással szüntessék meg. Az EU általános jogelveinek megfelelően az ezen irányelv értelmében meghozott határozatokat eseti alapon és tárgyilagos kritériumok szerint kell elfogadni, ami azt vonja maga után, hogy az illegális tartózkodás puszta tényén kívül egyéb szempontokat is figyelembe kell venni.

Emellett az irányelv rögzíti, hogy a kiutasítási eljárás megkönnyítése érdekében határozottan szükség van a Közösség és harmadik országok közötti, valamint kétoldalú visszafogadási egyezményekre. Végül, az irányelv elismeri, hogy a tagállamoknak joguk van az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kiutasítására, feltéve, hogy tisztességes és hatékony menekültügyi rendszert működtetnek, amelyek a visszaküldés tilalmának elvét (értelemszerűen a menekültstátuszra való jogosultság fennállása esetén) teljes mértékben tiszteletben tartják.

Végezetül a legújabb fejlemények tükrében érdemes rögzíteni, hogy

az államoknak szuverén joga eldönteni, hogy kit engednek be a területükre, továbbá azt is, hogy a menekültstátusz nem egyenlő a végleges letelepedési joggal.

Forrás: Alaptorvenyblog.hu

Címlapkép: MTI Fotó: Mohai Balázs