Donald Trump kongresszusi beszédében értékelte az első negyvenhárom napját és ismertette az elnökségének a programját. A beszéd témája „Az amerikai álom megújítása” volt. Bejelentette a 25%-os vámok bevezetését Kanada és Mexikó termékeire, valamint kijelentette, hogy visszaszerezné az Egyesült Államok számára a Panama-csatorna feletti ellenőrzést. Emellett kitért az Ukrajnával kötendő gazdasági partnerségre, az orosz békejavaslatra és az amerikai energiakitermelés fokozására. A felszólalást a demokrata képviselők és szenátorok tüntetése kísérte, egy politikust ki is kellett vezetni.
Trump határozottan kiállt a kedden bevezetett 25%-os vámok mellett, amelyeket Kanada és Mexikó termékeire szabtak ki. Szerinte ezek a lépések az amerikai gazdaság védelmét szolgálják. „Most rajtunk a sor” – mondta Trump, hangsúlyozva, hogy a korábbi adminisztrációk nem léptek fel eléggé az egyenlőtlen külkereskedelmi feltételekkel szemben. A demokraták a beszéd közben azt skandálták: „Tőzsde!”, utalva a piacok azonnali negatív reakciójára.
Hangsúlyozta, hogy bár „kis zavar” előfordulhat a gazdaságban, ez szerinte rövid távú hatás lesz, és hosszú távon az ország érdekeit szolgálja. A republikánusok ezt hatalmas ovációval fogadták, miközben a demokrata képviselők fejcsóválva hallgatták az elnök érvelését.
Hangnemváltás ukrán részről
Az elnök megosztotta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő levélben tájékoztatta szándékáról, miszerint bármikor kész aláírni az Egyesült Államokkal kidolgozott gazdasági partnerségről szóló megállapodást.
Az elnök egyben arról is beszámolt, hogy orosz részről határozott jelzést kapott arra, hogy Moszkva „készen áll a békére”.
„Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút, és annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúnak, mindkét oldallal beszélni kell” – fogalmazott az amerikai elnök.
Grönlandot mindenképp megszerzi, Panama felkészül
Az amerikai elnök egyben üzenettel fordult Grönland lakóihoz, hogy amennyiben úgy határoznak, az Egyesült Államok szívesen látja őket polgárként, és védelmet biztosít számukra. Donald Trump megállapította, hogy a szigetet az amerikai nemzetbiztonság és a világ biztonsága szempontjából fontosnak tartja,
és határozott szándékát fejezte ki, hogy azt megszerzi.
Kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is szándékában áll a Panama-csatorna feletti ellenőrzést visszavenni. Ennek részeként az elnök bejelentette, hogy amerikai vállalatok vásároltak meg két kikötőt a hajózási útvonal mentén.
Hozzátette, hogy a Panama-csatorna átvételével kapcsolatos munkával Marco Rubio külügyminisztert bízta meg.
Kiemelte az Egyesült Államok déli határának védelmében hozott intézkedéseket, valamint az illegálisan az országban tartózkodók kitoloncolására indított intézkedéssorozatot.
Szigorodó vámrendszer
A beszéd során Trump többek között bejelentette, hogy „Az Egyesült Államok április 2-án bevezeti a viszonosságra alapuló vámrendszert”. Az elnök a lépést azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi partnerinek többsége jóval nagyobb vámtételt alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Egyesült Államok. Azt mondta, ezt a kereskedelempolitikai gyakorlatot barát és ellenfél egyaránt folytatja, és a partnerek közül kiemelte Indiát, Kínát, valamint az Európai Uniót.
Donald Trump hozzátette, hogy azon országok, amelyek akadályozzák az amerikai termékek bejutását piacukra, ugyanezt fogják tapasztalni az Egyesült Államok részéről.
Az elnök az amerikai mezőgazdasági termelők számára lehetőségként vázolta fel a vámok bevezetését, ami számukra versenyelőnyt jelent majd a vámmal sújtott importtermékekkel szemben. Az elnök kiemelte az acélra és alumíniumtermékekre bevezetett 25 százalékos vámot, amit az amerikai nemzetgazdasági érdekeként írt le.
Beszédében azt is bejelentette, hogy a pakisztáni hatóságok segítségével letartóztatták a 2021. augusztus 26-án a kabuli repülőtérnél elkövetett merénylet kitervelőjét, aki már úton van az Egyesült Államokba, ahol felelősségre vonják.
Az öngyilkos robbantásban 13 amerikai katona vesztette életét 170 afgán állampolgár mellett.
Energiakitermelés, átfogó gazdasági akcióterv
Donald Trump részletezte az amerikai belföldi energiakitermelés fokozását célzó terveket, valamint azt is, hogy elnöksége első hat hete alatt már mintegy 1700 milliárd dollár új beruházást jelentettek be az Egyesült Államokban külföldi nagyvállalatok, többek között közel-keleti, valamint tajvani, indiai és japán vállalkozások.
Átfogó gazdasági programjának részeként beszélt az adócsökkentésekről a belföldön termelő vállalatok számára, valamint az első elnöki ciklusa idején hozott átmeneti adócsökkentés állandósításáról.
Az elnök közölte:
szeretné, ha a kongresszus bűncselekménynek nyilvánítaná a kiskorúakon végrehajtott nemváltó beavatkozásokat.
Donald Trump hivatalba lépését követően, már január végén rendeletben tiltotta be mind a hormonterápiás, mind a sebészeti beavatkozást, ami a születéskori nem megváltoztatására irányul kiskorúak esetében.
Az elnök beszédét demokrata képviselők bekiabálásokkal szakították félbe, Mike Johnson házelnök utasítására a tiltakozók közül egy embert a házőrség kikísérte az ülésteremből.
Az eseményen jelen voltak a Trump-adminisztráció vezető tagjai, valamint a Legfelsőbb Bíróság bírái, a diplomáciai testület tagjai, a karzaton pedig meghívott vendégek.
Forrás: MTI / hiradó
Címlapkép: Illusztráció / Fotó: Facebook/Donald J. Trump