Kezdésképpen állapodjunk meg abban, hogy mindentől függetlenül minden mindennel összefügg.

Hogy kinek a kézjegye mikor és hova kerül, bizony, nem mindegy. Miután 1848-ban a forradalom vívmányait szentesítő áprilisi törvényeket V. Ferdinánd aláírta, lemondatták. A Habsburgok nem remélhették tőle, hogy majd főbe löveti azt a miniszterelnököt, aki az ő királyi aláírásával alakíthatta meg az első – országgyűlésnek felelős – magyar kormányt. Azt sem remélhették, hogy a bécsi forradalmárok hadügyminisztert akasztó lázadásának évfordulóján majd ő fogja kivégeztetni az aradi tizenhármakat. Tehát időben eltakarították a trónról, hogy helyet csináljanak a magyarok elleni bosszúhoz tiszta kezű unokaöccsnek, Ferenc József főhercegnek.

Miután a forradalom győzött és a szabadságharc még nem bukott el, az országgyűlés Debrecenben mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását. A Nagytemplomban közfelkiáltással fogadta el a Függetlenségi Nyilatkozatot. A Kossuth Lajos fogalmazta szöveg kimondja: „Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és hozzá tartozó minden részekkel és tartományokkal egyetemben szabad, önálló és független európai statusnak nyilváníttatik, s ezen egész status területi egység eloszthatatlannak s épsége sérthetetlennek kijelentetik.”

Az utolsó rendi országgyűlés döntését nem fogadta osztatlan siker. Bár azt ellenjegyezte a főrendek képviselője éppen úgy, mint az alsóházé, tartalma nem érte el azt a nyugati támogatást, amelyet az immáron kormányzó Kossuth remélt. A nagyhatalmak sokkal fontosabbnak tartották Európa egyensúlyát, mint hogy a magyarok kedvéért fölhagyjanak addigi politikájukkal. Ettől függetlenül viszont tény az is, hogy Bécs már korábban eldöntötte: az oroszokat hívja ellenünk, de a cár beavatkozására végül is a Függetlenségi Nyilatkozat jelentette a jogalapot.

   Azt gondolom – mindettől függetlenül –, hogy a függőségek közt vergődő világ legnagyobb találmánya a valójában sohasem létezett független politikus.

Létezésük erkölcsi alapját Magyarországon a kommunisták teremtették meg az 1947-es tapogatózó hatalomátvétel idején. A demokráciát még nem deportálták, de már szemmel tartották. A kékcédulás csalást követően választani lehetett a hazafias Népfront és a Magyar Függetlenségi Népfront jelöltje közül. És láss csodát: a Népfront listája 100%-kal győzött. Ezen lazítottak négy évtized múltán, amikor befújt a Kárpát-medencébe az „átalakítás” keleti szele, és meghirdették a kettős jelölésű országgyűlési választást. A nyitás olyan jól sikerült, hogy az Országházba került minden négy képviselő közül már csak három volt MSZMP-tag. Egy rendszerint párton kívüli. Aztán amikor ezek a „kívüliek” is csoporttá alakultak, megijedt a rendszerváltoztatás felé hunyorgó pártállam. Félő volt, hogy a közvélemény az MSZMP-ből kizártakkal azonosítja a párton kívüli képviselőket, ezért azt javasolták nekik, válasszák inkább a független jelzőt. Az mégis csak jobban illik a peresztrojka és a glasznoszty transzparenciájához…

   A nyilvánosság átláthatóságában függeni pedig annyi, mint lógni. Tehát akit nem lógattak föl, az nyugodtan nevezheti magát függetlennek.

– Tanár úr kérem!

– Karinthy, maga már megint szerét ejtette a lógásnak…

„Na jó, jó, egyelőre persze még egy kicsit gyakorolni kell magamat. A lélek jóllehet, kész, de a test erőtlen, és a szereket nagyon ravasz emberek találták ki.”

Úgy bizony! A szerek és a ravasz emberek, akik a szereket árulják. Termelik az alapanyagot, kétes tisztaságú Petri-csészékben kotyvasztják. Adagolják, csomagolják, adják, veszik, használják. Magyarországon minden negyedik középiskolás korú fiatal nyúl rendszeresen valamilyen tudatmódosító szerhez. Az alkohol és a legtöbb kábítószer fogyasztása általában társaságban, bulikon történik. A kipróbálást követően hamar a baráti összejövetelek szerves részévé válik. Aztán a munkába álló vagy továbbtanuló fiatal – kikerülve a szülők közvetlen környezetéből – egyre függetlenebbé válik. A tévútra lépést a különböző szerek kiváltotta élménnyel magyarázzák. Nem számít már menőnek az, aki kamaszkorában nincs túl a „kipróbáláson”. A „nagyfiúk” a füves cigire már csak legyintenek. A „belépő drog”, azaz a marihuána vagy más néven kannabisz úgy teszi függővé a gyanútlan élménykeresőt, hogy nincs ennek tudatában. A kimutatások szerint a kemény drogosok, akik gátlástalanul szerzik a nem kevés pénzt az anyagra, 99%-ban a „csak egy füves cigi” ártatlannak látszó elfüstölésével kezdték.

Ettől függetlenül lehetne ez magánügy is. Ám ugyanúgy nem az, mint általában az egészségünk óvása.

Hazánk 100 lakosa közül 62 túlsúlyos. Mindez nem csak azért veszélyes, mert a plusz kilók a szükségesnél jobban koptatják az ízületeket, terhelik belső szerveinket. Sebészek panaszkodnak, hogy a hasi műtétet sokkal nehezebb elvégezni kövér betegen, mint megfelelő testalkatún. Nem beszélve a bizonyos rendfokozat fölött tébére járó zsírleszívásról. Az európaiak naponta 500 kalóriával több energiát visznek be a szervezetükbe, mint amennyit kellene, és a szükségesnél 500 kalóriával kevesebbet égetnek el. Ez napi ezer kalória többlet. Időhiányra hivatkozva, de valójában az elkényelmesedés miatt, ma már az ebédért sem sétálunk. Megrendeljük a megszokott készételek valamelyikét, és a futár a kezünkbe adja. Pedig az egészségünket a frissen készített, változatos ételféleségek fogyasztása szolgálná. Egy biztos. Nagyszüleim korosztálya szigorúan tartotta a pénteki és az évenként többszöri, hosszabb idejű böjtöt. Étrendjükben volt tészta- és főzeléknap, és a kalóriadús húsfélék fogyasztása mellett erősen markolták a földművelő szerszámok nyelét is. Szüleim korosztálya már találkozott a konyhakész termékekkel, fagyasztott vagy félig kész alapanyagokkal, de paradicsomot nem ettek télen, csak akkor, amikor a kertben érett. Vitaminpótlásért sem a természetgyógyász boltba szaladtak, hanem hecsedliből főztek teát, amit mézzel ízesítettek. Magamat már nem nevezném ilyen következetes táplálkozónak. Felnőtt gyermekeim korosztálya pedig már szinte egészségtelen mértékig figyel arra, hogy mit ne egyen.

Nos, mindezzel együtt – vagy ettől függetlenül – mostanában a korábbinál is alaposabban figyelem magamat. Közeleg ugyanis az a nap, amelyen életem azon évtizedébe lépek, amelyet a maga korában felmenőim mindegyike megkezdett, de nem mindegyik fejezett be.

Tíz év múlva megírom, hogy velem miként alakult. Függetlenül attól, hogy megérem-e, vagy sem…

NéMA

Címlapkép: illusztráció, az 1848-as, első népképviseleti országgyűlés megnyitása – Wikipedia