„Itt most egy nemzet perli vissza eltüntetett becsületét!” – Bubik István zengő hangja betöltötte a teret Csurka István tabudöntő üzenetével. Mi pedig megtöltöttük a Hősök terét. Lehettünk hatvanezren, félni is elfelejtettünk abban a fenséges pillanatban, pedig rendőrkordon „vigyázott ránk”, a háttérben rabomobilokkal. Hatvanezren összekapaszkodva énekeltük a Himnuszt. Ilyen évtizedek óta csak futballmeccsen történhetett, de hol volt már az a magyar futball, ami ekkora tömeget csábított a standionba?

1988. június 27-én este szabadnak éreztük magunkat a Hősök terén. Felemeltük szavunkat a Ceausescu diktatúra falurombolása ellen. Tüntettünk. Ötvenhat óta nem volt, mert nem történhetett ilyen. Akkor három éves voltam, harmincöt lettem, mire megélhettem ezt a napot.

A román kommunista diktatúra addigra minden emberi mértéket elvesztett. A Conducator meghirdette és már folyamatba is helyezte a területrendezés fedőnév alatt futó népgyilkos programját: felszámolni az Erdélyben élő nemzeti kisebbségek, elsősorban a magyarság utolsó mentsvárait, azokat a falvakat, ahol még anyanyelvén szólhatott egymáshoz a magyar, és a néhány román – elöljáró, rendőr, hivatalnok – is magyarul beszélt, ha szót akart érteni az őslakosokkal.

Nicolae Ceaușescu  nyolcvannyolc áprilisában jelentette be,  hogy az általa elmaradottnak ítélt, falusias településhálózatot fel kell számolni. Településrendezési programnak nevezték a gaztettet, aminek keretében Románia 13 ezer falva közül nyolcezret akartak megsemmisíteni, hogy helyettük agráripari centrumokat hozzanak létre.

A terv különösen hátrányosan érintette volna Románia nemzetiségeit, köztük az akkor még kétmilliós lélekszámú erdélyi magyarságot. A magyarlakta falvak többsége nem érte el a hivatalosan életképesnek nyilvánított két-háromezer főnyi alsó határt, de a romániai magyar lakta városok történelmi központjainak lerombolása is a program része volt.

1988 januárjában vezető magyarországi értelmiségiek a román népnek címzett nyílt levelet fogalmaztak meg,

melyben együttérzésüket fejezték ki a diktatúra okozta szenvedéseik miatt. A levelet 420-an írták alá, többek között Csoóri Sándor, Mészöly Miklós, Szabó Miklós, Kiss Gy. Csaba, Für Lajos, Bíró Zoltán és Vásárhelyi Miklós. Érdekes névsor. A rendszerváltozással hamar bekövetkező végletes szakadás előtt itt még együtt volt, egyet akart az úgynevezett népi és urbánus ellenzéki értelmiség színe-java.

A tüntetés nyílt meghirdetésére a korabeli, cenzúrázott médián keresztül nem volt lehetőség. A június 27-ét megelőző vasárnap A Hét című tévéműsor beszámolt ugyan a rendezvény helyszínéről és időpontjáról, de csak azzal az ürüggyel tehette, hogy a BRFK tüntetéssel kapcsolatos figyelmeztetéseit ismertesse, amelyek rendbontástól és provokációtól óvtak.

Plakáton, röplapokon és szájról szájra, suttogva terjedt az esemény híre.

Június 6-ra készült el a tüntetésre szóló felhívás, amit Aknay János szentendrei művész plakátjával együtt tízezres példányszámban nyomtattak ki.

A Kádár-korszak végelgyengülése zajlott, de még nem létezett a jogállamiságnak megfelelő gyülekezési törvény. A tüntetések engedélyezése, a rendőri fellépés politikai döntésen múlott. Június 20-án Fejti György, az MSZMP KB titkára fogadta a Csurka István, Bíró Zoltán, Kósa Ferenc, Makovecz Imre, Czine Mihály és Pálffy István alkotta küldöttséget, és közölte velük, hogy feltételeinek elfogadása esetén nem fogják megakadályozni a tüntetést. Ezek a következők voltak: ne hangozzanak el rendszerellenes kijelentések, se soviniszta jelszavak, ne legyenek utcai rendbontások, a lebonyolításáért pedig a rendezőket személyes felelősség terheli.

Ne feledjük, hogy kevéssel a találkozó előtt, 1988. június 16-án még brutálisan szétverték az Orbán Viktor, Kis János és Tamás-Gáspár Miklós részvételével megtartott tüntetést a Batthyány Örökmécsesnél. Bármi megtörténhetett.

Körbejárt, hogy ne adjunk lehetőséget nekik az erőszakra – bár mindenki tudta, hogy még meggyöngült állapotban is azt tesznek, amit akarnak. A rendkívüli nemzetközi média érdeklődés nyilván lehűtötte azokat az elvtársakat, akik provokáció tervét dédelgették. Nyilván ennek, és az összegyűlt tömeg hallatlan fegyelmezettségének köszönhető, hogy az Erdély-tüntetés úgy vonul be a történelembe, mint a békés demonstráció mintája.

Csurka István mellett Nagy István, az Erdélyt Védő Független Bizottság és Zétényi Zsolt a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság nevében mondott beszédet. A legnagyobb hatással a résztvevőkre, s aztán a történelmi átalakulásra Csurka beszéde volt.

„Itt most egy nemzet mutatja meg igazi arcát a népek családjának. Itt most egy nemzet pereli vissza eltüntetett becsületét, egy öregedő, de mégis fiatalos nemzet mutatja fel századok alatt megalkotott, vérrel és mártíromsággal megpecsételt jellemét!”

– szólt a korán eltávozott színész, Bubik István tolmácsolásában. A beszéd drámai képeket festett a romániai falurombolásról. Felhívást intézett a világ minden magyarjához,  hogy ne maradjanak csendben, mert „nem hallgathatunk és nem maradhatunk tétlenek!”

Felolvasták a memorandumot, mely a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányára, az UNESCO-egyezményre, valamint a Helsinki Záróokmányra hivatkozva kijelentette, hogy a Ceaușescu-rezsim következetesen megsérti az emberi jogokat, hátrányosan megkülönbözteti a nemzeti kisebbségeket. A tervezett falurombolás pedig minden nemzetközi jogi normával ellentétes.

Ma már tudjuk, hogy az Erdély-tüntetés és annak visszahangja a világsajtóban jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar örökséget fenyegető falurombolás megfékezéséhez, és a Ceausescu-rezsim nemzetközi elszigetelődéséhez.

A hatvanezres tömeg  a Hősök teréről zárt sorokban a román nagykövetség elé vonult, a nagy nap a memorandum átadásával zárult. Egyetlen atrocitás sem történt.

Ezen a pénteken újra a Hősök terére készülök.

A PestiSrácok szervezésében ugyanis 2025. június 27-én, 17 órától emkékgyűlés lesz a Szépművészeti Múzeum előtt, ahol felszólal Tőkés László, Máthé Áron és Zétényi Zsolt. Csurka István gyújtó hangú beszédét pedig felolvassa Resetár Dániel.

Közülünk, „régiek” közül biztosan sokan eljönnek. Jó lenne ott látni minél több fiatalt, hogy ennyi év elteltével megérezzék: mit jelent a békés, de határozott kiállás magyarságunkért, a jövőért, amit már ők alakítanak.

Címlapkép: FORTEPAN / Várhelyi Iván