Az utolsó pillanatokban maradt csak le a magyar rekordbajnok a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájáról. A Fradi az Európa-ligában léphet ismét pályára, ahol két olyan csapat ellen is megküzdhet, amelyekkel ebben a naptári évben már találkozott a nemzetközi porondon, plusz a keretek értéke alapján a sorozat legerősebbje is a közvetlen riválisa lesz. Esélylatolgatás a zöld-fehérek sorozatban elért hetedik európia kupakalandja kapcsán.
Az Origo röviden áttekintette, hogyan is néz majd ki a tavalyi szezonban megújult Európa-liga, pontosan mi vár a magyar bajnokra.
Először is a 32 klubot tartalmazó csoportkört egy 36 csapatos alapszakasz, más néven ligaszakasz váltotta fel. A selejtezők végeztével az együtteseket négy darab kilencfős kalapba osztották be, és az augusztus végén megtartott El-sorsolás során minden csapat két-két ellenfelet kapott az egyes kalapokból. Négy csapattal hazai pályán, néggyel pedig idegenben találkozik majd mindneki, így jön ki a nyolc meccs. A ligaszakasz zárásakor a nagy, 36-os tabellán az első nyolc helyezett automatikusan nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezetteknek pedig februárban játszaniuk kell a legjobb tizenhat közé kerülésért (rájátszás, oda-visszavágó rendszerben).
A Fradi régi ismerősökkel is találkozik az El-ben
Kikkel találkozik majd a zöld-fehér csapat? Rangers (skót), Viktoria Plzen (cseh), Ludogorec (bolgár) és Panathinaikosz (görög), ezek a csapatok a Groupama Arénába látogatnak, míg az FTC elutazik majd a Salzburg (osztrák), a Fenerbahce (török), a Nottingham Forest (angol) és a Genk (belga) otthonaiba.
Ha csak az idei naptári évet nézzük, akkor is vannak ismerősök, hiszen a Ludogorec a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében összesítésben 3-0-ra kapott ki a Fraditól. Ha ebből indulunk ki, akkor jó előjelekkel várhatja a Ferencváros ezt a mérkőzést a Groupama Arénában. A másik 2025-ös ellenfél, a Viktoria Plzen. A csehekkel az előző El-kiírásban, az alapszakasz után a playoff-ban találkozott az FTC. Itt már kevésbé jók az emlékek, mivel idegenben 3-0-ra kikapott a zöld-fehér együttes, és emiatt kiesett a sorozatból. Ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy most egyelőre csak Budapesten futnak össze a felek, ott pedig a Fradi a playoff-ban 1-0-ra verte a cseheket, így ezt a találkozót is optimistán várhatják Robbie Keane játékosai.
Ha már szóba került az ír vezetőedző, a Qarabag elleni mérkőzés hazai felvonása előtt elmondta, nem nézte meg a három évvel azelőtti FTC-Qarabag meccseket, mivel ennyi idő alatt annyira átalakultak a keretek, vagy akár a stáb is, hogy egy ilyen összehasonlításnak nem lenne értelme. Ez csak azért is lehet érdekes, mert a Genkkel is találkozott az FTC, akkor a Konferencia-ligában 1-1-et játszottak a magyar fővárosban, de így az előbbi okok miatt nem bocsátkoznánk ezzel kapcsolatban további tanulságok leszűrésére.
Külön érdekesség, hogy a tavalyi ellenfelek közül az Anderlecht most a Konferencia-liga playoff-körében búcsúzott, így egyik nemzetközi kupasorozatban sem lesz ott, míg az előző kiírásban a Groupama Arénába látogató Tottenham megnyerte az El-t, így idén a Bajnokok Ligája alapszakaszában bizonyíthat, akárcsak a szintén tavalyi El-ellenfél Frankfurt (ráadásul utóbbi borzasztóan kemény riválisok ellen lép pályára).
A mostani keretek értékét a Transfermarkt oldalon megvizsgálva jól látható, hogy a papíron legerősebb csapat a 36-ból az a Nottingham Forest, amely ellen szintén pályára lép a magyar bajnok.
A Premier League-ben szereplő csapat piaci értéke 500 millió eurónál is több, nagyjából tízszer annyi, mint a magyar riválisáé (amely ezen a listán a 36 együttesből a 32.). Az angoloknál két olyan focista is játszik, akik önmagukban értékesebbek, mint a komplett ferencvárosi keret (Murillo 55 millió eurót ér, míg Morgan Gibbs-White 50-et). Ha csak financiális alapon nézzük, akkor a Fradi a nyolc csapat közül a leggyengébb, mert
- a hozzá legközelebbi értékkel a cseh Plzen bír, nincs félmillió euró a két keret között a Plzen javára,
- ugyanakkor a Salzburg és a Genk is bőven 100 millió felett van, míg a török Fenerbahce alulról karcolja a 300 millió eurót.
Dibusz Dénes a Fradi Médiának elmondta, hogy: „Biztosan lesznek hangulatos túrák, gondolok itt elsősorban a Fenerbahce és a Nottingham Forest elleni meccsekre. Viszont annak örülünk, hogy több olyan csapattal is játszunk majd hazai pályán, amelyeket jól ismerünk, ezek közé tartozik a Ludogorec és a Plzen is, de említhetném a Genket is, amellyel izgalmas párharcokat vívtunk itthon és idegenben is néhány éve a Konferencialigában. A célunk egyértelmű, mindenképpen szeretnénk tavasszal is folytatni a nemzetközi kupában.”
Mi kell a továbbjutáshoz?
Röviden, természetesen győzelmek és pontok. Az Opta számításai szerint a 16 szerzett pont (minimum négy győzelem, ha veretlen marad a csapat) esetében 98 százalékos az esély a legjobb nyolc közé kerülni. Ehhez tavaly 14 pont kellett, éppen a Rangers lett ennyivel nyolcadik.
A play-off helyhez (9–24. hely) 9 pont kellhet – tavaly ennek ellenére még 10 ponttal is estek ki csapatok. A Fradi az előző évben nyolc meccsből négyet nyert, négyen kikapott, így jutott tovább 12 ponttal a 17. helyen.
A tavaszi folytatásoz tehát minimum két, de inkább három győzelemre lehet szükség és további szerzett pontokra.
Hajnal Tamás minden csapat ellen pontot szerezne
„Ott lesz majd a Premier League-ben szereplő Nottingham Forest, amely az elmúlt években nagy fejlődésen megy keresztül, de ellátogat hozzánk a brit foci másik jeles képviselője, a Glasgow Rangers is. A Panathinaikoszról és a Fenerbahcéról tudjuk, hogy a szurkolóik milyen tüzes hangulatot varázsolhatnak a stadionban, akár idegenben vagy hazai pályán. Sportszakmai szempontból olyan kíhívások, megméretések várnak ránk, ahol esélyünk lehet a pont, pontok szerzésére minden mérkőzésen. Ehhez viszont mindig nagyon jó teljesítményre lesz szükség, adott esetben a szerencsére. Főleg itt, a hazai környezetben, a Groupama Arénában, amely az elmúlt években nagyon jó erődítmény volt” – mondta a Fradi sportigazgatója.
Fotó: Dibusz Dénes, a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának kapitánya Fradi-sálat akaszt Albert Flórián szobrára csapatának éremátadási ünnepsége elõtt a Groupama Arénánál 2025. május 25-én. A Ferencváros sorozatban a hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét szerezte meg.
MTI/Hegedüs Róbert



