A labdarúgó NB I történetében mostanáig egy-egy játékos és edző képviselte Írországot. Az élmény olyannyira friss, hogy mindkét személy 2025-ben került a magyar bajnokságba, és mindketten ugyanazt a csapatot – az FTC-t – segítik. Robbie Keane és Callum O’Dowda egyaránt jól ismerik az ír válogatottat, és az elmúlt időszakban hazájuk szombati ellenfele, a magyar válogatott több (ferencvárosi) játékosát is volt idejük megismerni. A dublini világbajnoki selejtező előtt Keane az írek másodedzőjével is beszélt, de Varga Barnabást is dicsérte.
Robbie Keane játékosként 1998-ban U19-es Európa-bajnoki címhez segítette Írországot, majd bemutatkozott a felnőttválogatottban is, ahol a következő tizennyolc évben 146-szor szerepelt. Az ír válogatottsági rekorder ráadásul a gólokban is csúcstartó hazájában, hiszen ezeken a találkozókon 68 gólt szerzett, és játszott többek között két Eb-n és egy világbajnokságon is. A 2025 eleje óta az FTC vezetőedzőjeként dolgozó Keane 2016 augusztusában, Omán ellen játszotta utolsó válogatottmérkőzését, és a gólja után az 57. percben elhagyta a pályát. Az NB I történetének később első ír futballistájává váló Callum O’Dowda ezen az összecsapáson a 65. percben állt be csereként, neki ez volt pályafutása második szereplése a szombaton a magyar válogatott ellen vb-selejtezőt vívó Írország színeiben.
Callum O’Dowda és Robbie Keane közös története az ír válogatottnál
O’Dowda és Keane egyszerre tehát sosem voltak pályán az ír válogatottban, ugyanazon a meccsen viszont futballoztak. Később az Angliában született és a karrierjét is 30 éves koráig Nagy-Britanniában töltő O’Dowda nem csupán a Bristol City, de a Cardiff játékosaként is szerepelt hazája nemzeti együttesében, a balhátvéd összesen 32-szeres válogatottnak mondhatja magát.
2018 novembere és 2020 áprilisa között Írország válogatottjának másodedzője Robbie Keane volt, így a Ferencváros jelenlegi trénere akkor együtt is dolgozott a védővel.
Szövetségi kapitányként Martin O’Neill után Mick McCarthy, Stephen Kenny, John O’Shea, majd Heimir Hallgrímsson is hívta meg a keretbe O’Dowdát: a 30 éves játékos még tavaly novemberben is játszott a csapatban, a 2024 júniusi Magyarország elleni 2-1-es győzelem során pedig 28 percet kapott. Hallgrímsson idén márciusban is kerettag volt, ám akkor végül sérülés miatt nem szerepelhetett, azóta pedig júniusban és most szeptemberben sem kapott meghívót az izlandi szakembertől.
Keane „súgott” hazájának az FTC magyar válogatott játékosairól
Marco Rossi szövetségi kapitány szeptemberi keretében ferencvárosi játékosból van a legtöbb: Dibusz Dénes, Gruber Zsombor, Ötvös Bence, Szalai Gábor, Tóth Alex és Varga Barnabás is a magyar válogatottal készül. Az írek jelenlegi másodedzője, John O’Shea évtizedek óta jó kapcsolatot ápol Robbie Keane-nel, és az ír sajtóban megjelent interjújában azt állította, hogy a Fradi-edző néhány dolgot elárult neki a magyar bajnok játékosairól.
Néhányszor beszéltem Keane-nel, főleg azért, hogy kapcsolatban maradjak a régi társakkal, de azért tudott is adni nekünk apróságokat.
A Ferencváros játékosai magas szintet képviselnek, balszerencsések voltak, hogy múlt héten lemaradtak a Bajnokok Ligája főtáblájáról. A csapat egyik játékosa, Callum O’Dowda elég közel volt ahhoz, hogy bekerüljön a keretünkbe, szóval emiatt is figyelünk a Fradira – mondta a Manchester United együttesével játékosként BL-győztes O’Shea, aki hangsúlyozta, a szombati teljesen más mérkőzés lesz, mint a tavaly júniusi felkészülési találkozó.
Keane eközben a fradi.hu-nak megerősítette a Magyar Nemzeten a hét elején megjelent állítást, miszerint a Ferencváros csatára, Varga Barnabás fejjátéka jelentheti a különbséget a magyar és az ír válogatott között: – Varga Barnabás fejjátéka egészen elképesztő, a tavalyi évben nem igazán volt a legjobb formájában, ám éppen ezért ilyen bő a keretünk, Alekszandar Pesics remekül játszott és gólokat lőtt. Barni, mint a legtöbb csatár, kellő önbizalommal rendelkezik, de ha jönnek a gólok, akkor egyre magabiztosabbá válsz, minél többet játszol, minél több gólt lősz, annál magabiztosabb leszel. Én magam is támadó voltam, de abszolút más a stílusunk, én inkább a földön voltam erős, nem a levegőben, ahol Barna egészen rendkívüli.
A magyar válogatott az európai vb-selejtező F csoportjának első fordulójában Írország vendége lesz szombaton (20.45), három nappal később pedig a Nemzetek Ligája-győztes Portugáliát fogadja (20.45) a Puskás Arénában – írja összefoglalójában a Magyar Nemzet.
Címlapkép:
Robbie Keane vezetõedzõ a Ferencváros labdarúgócsapatának sajtótájékoztatóján a Groupama Arénában 2025. augusztus 18-án.
MTI/Illyés Tibor


