A tisztességes kormányzás velejárója, hogy szolgálja a neki bizalmat szavazó állampolgárok érdekeit. Az országlásba beletartozik, hogy mérlegelje az ellenzék javaslatait, kivéve azt, amikor az nem másra, mint a hatalom visszaszerzésére irányul.
A demokrácia vívmánya, hogy a nép érdekeire hallgat, amit a jogállamiság szabályaival követ. A törvények és a jogok a társadalom minden tagjára kötelezően vonatkoznak. A társadalom összessége által jóváhagyott jogszabályok a közerkölcs iránytűjével megszabják a követendő utat, egyben rendet teremtenek. A rend követése rendszerességet, biztonságot nyújt.
A társadalmi élet békéjének megzavarása súlyos következményekkel járhat. Amikor az ellenzéki pártok eszmeiségüket előretolva, nem törődve a helybeni többség akaratával, hatalmi éhségüket hamis információkkal, sőt, hazájuk elárulásával arra használják, hogy társadalmi viszályokat teremtsenek, megállítandó. Úgy vélik, hogy a demokratikus választásokig nincs feladatuk a társadalom jobblétének segítésében, és azzal bajlódni nem kívánnak, átlátszó magatartást követnek. Nem elég a kormányzás minden intézkedését bírálni. Eszükbe sem jut, hogy a haza és a családok jobbléte érdekében terveiket a legitim kormányzás tetteivel szemben megmérettessék.
Itt a bibi!
Kiderül, hogy az ellenzék nemcsak, hogy nem fair, de bizonyítja alkalmatlanságát a kormányzásra. Sőt, hátat fordítanak saját követőik érdekeinek is. Vezetőik a legrosszabb piaci kofaként viselkednek. Hataloméhségük érdekében hazájuk érdekeit elárulják.
Ha netán a kedves olvasó úgy véli, hogy Magyarországon ma ez a helyzet – nem téved!
Az országgyűlési választásokig van időnk. Mérlegeljünk és csak aztán döntsünk!
Csizmadia László



