A Fradi az utolsó percben, emberhátrányban egyenlített

Szerző: civilek.info

SPORT

Fradi-Viktória-Plzen

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.

A Groupama Arénában valamivel több mint 16 ezer néző előtt játszott összecsapáson a csehek kerültek előnybe Rafiu Durosinmi 16. percben szerzett góljával, a házigazda zöld-fehérek pedig Cebrails Makreckis kiállítása miatt az első félidő utolsó perceit, valamint a teljes második játékrészt emberhátrányban játszották végig.

Az utolsó másodpercekben a csereként beállt Aleksandar Pesic fejesgóljával azonban így is sikerült egy pontot otthon tartania az FTC-nek, amely a jövő csütörtökön sorra kerülő második fordulóban a belga Genk vendége lesz.

Egy perc sem telt el a mérkőzésből, máris ziccerbe került a Plzen, de a csehek támadója kecsegtető helyzetből célt tévesztett és Dibusz kapuja mellé lőtt. A Ferencváros ezután igyekezett megbecsülni a labdát, ám sok volt a pontatlanság a játékában, így a vendégek gyakran lódulhattak meg. A gyors és kombinatív cseh játékot a zöld-fehérek kisebb szabálytalanságokkal próbálták megtörni, aztán viszont egy védekezésbeli figyelmetlenséget kíméletlenül kihasznált a Plzen.

A Ferencváros a 32. percben jutott el először kapura lövésig, Tóth Alex jobboldali szabadrúgását követően Keita próbálkozott, de kísérlete a kapu mellé-fölé szállt.

Ötlettelennek és az ellenfélénél lassabbnak tűnt a vendéglátók futballja, nem sokkal a szünet előtt pedig még nehezebbé vált a helyzetük: Makreckis a rivális térfelén elkövetett, érthetetlen szabálytalanság miatt megkapta a második sárga lapját és a játékvezető kiállította.

Fordulás után a két cserével átalakított és az emberhátrányra átálló Ferencváros ugyan nem játszott alárendelt szerepet, de igazán komoly helyzetet egészen a 65. percig nem tudott kialakítani. Akkor Tóth Alex szabadrúgása után röviden szabadított fel a cseh védelem, a 16-osról az ötösre visszarúgott labdába pedig Ötvös kapott bele, de a labda kicsivel a kapu fölé perdült. A második félidő első 20 percében ugyanakkor a Plzennek is akadtak lehetőségei, ám ezeknél a befejezések pontatlanok voltak.

A hajrára aztán felpörgött a tempó, mindkét együttesnek volt esélye a gólszerzésre, sőt, Varga Barnabás a 89. percben öt méterről fejelhetett kapura, a labda a középen helyezkedő kapus ölében kötött ki.

A második félidőben nagyot küzdő Ferencvárosnak végül mégis egy fejesgóllal sikerült döntetlenre mentenie az összecsapást, a 10 perccel korábban pályára küldött Pesic remek megmozdulásának köszönhetően így nem vereséggel rajtolt az alapszakaszban a magyar bajnoki címvédő.

MTI

Borítókép: Toon Raemaekers (b) és Varga Barnabás (j), a Ferencváros, valamint Václav Jemelka, a Viktoria Plzen játékosa a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulójában játszott Ferencváros TC – Viktoria Plzen mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2025. szeptember 25-én.
Forrás: MTI/Illyés Tibor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004