A CÖF-CÖKA szóvivője létszámháborúról, Magyar Péter bohócozásáról és a Békemenet jelentőségéről nyilatkozott.
A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte a rendezvényeken részt vevők létszámait, ezek alapján egyértelműen a kormánypártok győztek múlt csütörtökön a mozgósítást illetően. Ezzel kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője kijelentette: amikor meglátta az erről szóló hírt, tudta, hogy a kérdés eldőlt.
„A cellanformációk ugyanis nem csupán politikai, de jogi jelentőséggel is bírnak, ítéletek, sorsok múlhatnak ezen információn egy bírósági eljárásban. Amikor az ezzel kapcsolatos egyik megjegyzésem posztja alatt megjelent Magyar Péter bohócozós kommentje, akkor pedig már biztos voltam abban, hogy ezt a csatát megnyerte a nemzeti oldal.”
Orbán Viktor így fogalmazott az ünnepi beszédében: „Isten hozta a Békemenetet, Magyarország legnagyobb politikai erejét, Közép-Európa, sőt talán egész Európa legnagyobb nemzeti, hazafias mozgalmát. Nagyok vagytok, hatalmasak vagytok. Ti vagytok egész Európa legfontosabb politikai mozgalma, amely a liberális korszellem és a brüsszeli elnyomók ellenében képes volt megvédeni a hazáját”? Arra a kérdésre, hogy ennek fényében hogyan jellemezné a Békemenet jelentőségét, a CÖF-CÖKA szóvivője kijelentette:
– Az alapítók – Bayer Zsolt, Bencsik András, Csizmadia László, Fricz Tamás, Stefka István és Széles Gábor – nevében nem beszélhetek, de mint 2013 óta a CÖF tagja, úgy látom, hogy az ilyen dicséretet és méltatatást csupán alázattal és szerénységgel lehet fogadni. Talán Bayer Zsolt nem veszi zokon, ha elárulom, hogy a miniszterelnök úr beszédének a Békemenetre vonatkozó részénél összenéztünk, és könnyeket láttam Zsolt szemében. Na persze ez engem is rögtön megérintett, gondolhatják…
A kérdésre, hogyan vélekedik arról, hogy Magyar Péter még mindig azt állítja, a Tisza menetén voltak többen, Lomnici Zoltán a következőket válaszolta:
– Szerintem amit a tiszás vezér művel, az a hírhamitás minősített esete.
Hol van már a bajai videóbotrány ahhoz képest, amit Magyar Péterék csinálnak… És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a beszéde végén felmászott a Hősök terén az egyik műemlékre. Határozott meggyőződésem, hogy a poltikai deviancia ül tort most a Tisza vezetésében, nem véletlenül beszél Ruszin-Szendi Romulusz arról, ha bevallanák, mire készülnek, „bezárnák” őket érte, bármit is jelentsen ez.
Egy biztos ugyanakkor, ezeket a kormányrúd közelébe sem szabad engedni jövő áprilisban
– szögezte le ifj. Lomnici Zoltán.



