Robbie Keane előzetesen fogadkozott, de mindhiába, mégis nehéz túljutni a vb-selejtező sokkján. Szünetben a Nyíregyháza 2-0-ra vezetett a Ferencváros ellen, a Fradi-tábor a jól ismert, rigmussal fejezte ki lesújtó véleményét. A vége 3-1-es vendéggyőzelem lett, a Fradi csütörtökön az Európa-ligában javíthat.
Presszinget, gyors labdaszerzést, támadójátékot és gólokat ígért Robbie Keane, az FTC edzője a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzés előtt. Nos, ebből semmi sem valósult meg. A Szpari teljesen megérdemelten szünetben 2-0-ra vezet.
A Nyíregyháza már a 3. percben vezetést szerzett: Gilbert lövése után a kipattanót Manner vágta nagy erővel a jobbösszekötő helyéről Dibusz kapujába. A Ferencváros ezt követően próbálta átvenni az irányítást, Joseph több ígéretes helyzetbe is került, de vagy kissé pontatlanul lőtt, vagy Kovács védett. Levi is aktívan kapcsolódott be a támadásokba, egyszer kevéssel a hosszú sarok mellé tekert.
Megérdemelt 2-0-s Nyíregyháza-vezetés
A Nyíregyháza azonban nem állt vissza, sőt továbbra is veszélyesen kontrázott. Manner és Kovácsréti is próbálkozott távolról, Dibusz bravúrokkal tartotta életben a hazai reményeket.
A 31. percben viszont ismét betaláltak a vendégek: Antonov indította Gilbertet, aki szépen tartotta meg a labdát, majd Kovácsrétihez passzolt, ő pedig ballal a kapuba lőtt (0-2). A félidő hátralévő részében a Fradi erőlködve próbált szépíteni, de a vendégek szervezetten védekeztek. A kétperces ráadás sem hozott változást, így a Nyíregyháza megérdemelt kétgólos előnnyel vonult a szünetre.
A Fradi-tábor kimondta véleményét – mit lép Robbie Keane?
A 40. percbe tájékán felharsant a Fradi-tábor: K…a gyenge!
Robbie Keane kihagyta a kezdőből Varga Barnabást, aligha kérdéses, hogy a második félidőre beáll a válogatott középcsatára, aki noha bombagólt rúgott az írek elleni vb-selejtezőn, részese volt a szörnyű vereségnek.
Az állás azért is meglepő, mert a Fradi tavasszal 7-0-ra kiütötte a Nyíregyházát.
Robbie Keane a szünetben hármat is cserélt, érdekesség, hogy Varga Barnabás nem állt be! Íme a cserék:
- Makreckis helyett Cadu
- Levi helyett Gruber Zsombor
- Kanichowsky helyett Abu Fani.
A 61. percben aztán jött Varga Barnabás is Pesics helyett, Nagy Barnabást pedig Yusuf váltotta. Gólt azonban továbbra sem szerzett a Fradi.
Az utolsó tíz percben aztán felgyorsultak az események. Varga buktatásáért a Fradi büntetőt kapott, amelyet Gruber értékesített.
A remény viszont csak másodpercekig tartott ki, ugyanis szinte a középkezdésből újra betalált a Nyíregyháza. Toma György kényszerítőzött Oláh Benjáminnal, majd a csereként beállt Toma lőtt Dibusz kapujába. 1-3, eldőlt a meccs.
Az FTC vereségével hárompontos hátrányba került az éllovas Debrecennel szemben, ugyanakkor egy mérkőzéssel kevesebb játszott. Robbie Keane együttese csütörtökön a török Fenerbahce otthonában javíthat az Európa-ligában.
Fotó: Facebook/FTC



