Zúdul ránk mindenfelől, hogy a hagyományos nemi szerepek a múlt csökevényei. Azt hirdetik a vadliberálisok, hogy családfenntartó, védelmező férfi és az otthonteremtő, érzelmi biztonságot nyújtó nő képe a múlt maradványa. A nemek együttműködését a nemek egyenlősége váltja fel. Ha harc árán, hát legyen harc. Ők a férfias nők és nőies férfiak új közösségi modellje felé zakatolnak, az egyenlősdi jegyében.

Nézem a mellettünk cseperedő unokáimat. A lány babázik, főz, szépítkezik, és táncol, a fiú épít, szerel, verseng és harcol. Senki nem mondta nekik ezeket a mintákat, a génjeikben hordozzák a nemi szerepüket. Tisztán, érintetlenül. Igaz, egyelőre nem hallottak genderelméletről, az élet minden területére beférkőző relativizmusról. A „nagy lehetőségről”, hogy ha nemet mondanak a nemükre, idővel akár átoperáltathatják magukat, mert nem kell többé életre szóló kalodának tekinteni, hogy fiúnak vagy lánynak születtek. Már majdnem azt írtam, hogy fiú vagy lány életet kaptak a Teremtőtől. Ám a kardcsörtető liberálbolsevikok a Teremtőnek nem osztanak lapot. Helyette eljátsszák az Istent. József Attila Ars poetica című verse jut eszembe: „Én mondom: Még nem nagy az ember/De képzeli, hát szertelen.”

Két évvel ezelőtt készült nemzetközi összehasonlító kutatás szerint a magyarok értékrendjében a hagyományos család képe mélyen gyökerezik, és a nemi szerepekről hasonlóan gondolkodnak, mint szüleik, sőt nagyszüleik.

A Vatikán, II. János Pál pápa idején, több mint húsz évvel ezelőtt felismerte a család és a férfi-női élethivatás elleni világméretű támadás jelentőségét. „A Katolikus Egyház Püspökeihez a férfi és nő együttműködéséről az Egyházban és a világban” című körlevelében figyelmeztetik a híveket, és az egész világot a rendkívüli veszélyre.

A Ratzinger bíboros és Amato érseki titkár által jegyzett dokumentum egyértelműen fogalmaz: „Az Egyház, mely jól ismeri az emberi életet, mindig figyelt a férfival és a nővel kapcsolatos problémákra… Az utóbbi években új irányzatok jelentkeztek a nő-kérdéssel kapcsolatban. Az egyik irányzat erősen hangsúlyozza a nő alárendelt helyzetét, azzal a céllal, hogy tiltakozó magatartást ébresszen. A nő, hogy önmaga lehessen, a férfi ellenfeleként jelenik meg. A hatalom visszaéléseire a hatalom megszerzésének stratégiájával válaszol. Ez a nemek közötti versengéshez vezet, melyben az egyik fél identitása és szerepe a másik kárára van, s ennek következtében veszedelmes zavar támad az emberről alkotott felfogásban, melynek legközvetlenebb és ártó hatása a család struktúrájában mutatkozik meg.”

A pápa által közreadott levél kinyilvánítja, hogy a férfiak és nők között a teremtés óta nemcsak kulturális, hanem eredendő biológiai különbségek vannak, ezért a férfi- és a női szerepek eltérőek. A családot egy férfi és egy nő alkotja. A nő nem hasonmása a férfinak, nem töltheti be ugyanazt a szerepet, és ezek a szerepek nem cserélhetők fel. Ugyanakkor felszólítanak a nők, illetve az anyák nagyobb megbecsülésére, arra bátorítva őket, hogy úgy emelkedjenek a társadalmi ranglétrán, hogy ne érje csorba anyai hivatásukat. Kérik a világ kormányait, teremtsék meg annak feltételeit, hogy a család és a hivatás összeegyeztethető legyen a nő számára.

A Szabad Demokraták Szövetségének – merthogy létezett egy ilyen nevű szerveződés az ezredforduló tájékán – ez is sokk volt. Azonnal megtámadta a Vatikánt, mely álláspontjuk szerint szembe szállt az emberek közötti egyenlőséget kiteljesíteni, a nemek közötti különbségeket csökkenteni szándékozó törekvésekkel. Az SZDSZ, mely a politikai süllyesztőben végezte, felhorkanása végén reményét fejezte ki, hogy a magyar katolikus vezetők és a konzervatív pártok nem osztják a Vatikán mélyen antidemokratikus, több száz évvel ezelőtti kort idéző nézeteit.

Telitalálat volt Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelenök-helyettes válasza, miszerint nem a Vatikán ragadt le a középkor és az újkor határán, hanem az SZDSZ Szodománál.

Akkoriban még nem tudtuk, hogy a családról, a férfi-nő viszonyról és szerepekről, valójában a teremtett világ értékeiről szóló vita a gyűlöletbeszédig és tettlegességig fajul majd. Az eredeti hivatásától független, úgynevezett progresszív média naponta oltja az emberiségbe, hogy nevetség és lesajnálás tárgya a család, a monogámia, a hit és az egymás iránti megértés, végső soron a szeretet. Eközben Közép-Európában, de különösen hazánkban nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas a családközpontú értékrend.

Ferenc pápa második magyarországi látogatása idején többek között arról beszélt, hogy egymást követték azok az ideológiák, amelyek igazságként mutatkoztak be, de szabadságot nem adtak. Felidézte, hogy ez a veszély ma sem szűnt meg, gondolva a kommunizmusból a konzumizmusba való átmenetre. Mindkét „izmus” közös vonása a szabadság hamis eszméje. A kommunizmus „szabadságát” rákényszerítették az emberekre, mások döntöttek a fejük felett. A konzumizmus „szabadsága” pedig egy hedonista, önelégült „szabadság”, amely a fogyasztás és a tárgyak rabszolgáivá tesz bennünket – emelte ki a Szentatya.

Pontosan ettől a leleplezően tiszta beszédtől idegesek liberálisék. Valamint attól a párját ritkítóan sokoldalú és kiemelkedő mértékű családtámogatási rendszertől, ami fennmarad, ha a Bokros – Surányi tandem és tanítványai nem térnek vissza Tisza fedőnéven a hatalomba, és előbb-utóbb népesség növekedéshez vezet a dekadens Európában.

A közelgő választásokon a családról, a nemek identitásáról is dönteni fogunk.