Az FTC-Telekom Waterpolo 13–9-re legyőzte az EPS-Honvédot a férfivízilabda ob I három győzelemig tartó döntőjének első, szombati mérkőzésén. A Fradit irányító Nyéki Balázs a siker ellenére nem volt elégedett, a meccs után botrányos játékról beszélt.
Sorozatban az ötödik bajnoki címéért küzd a Fradi férfivízilabda-csapata, amely a Magyar Kupa-döntője után a bajnokság fináléjában is a Honvéddal küzd meg. A párharc első összecsapásán 13-9-re nyert a Ferencváros, s így továbbra is veretlen 2022 márciusa óta a bajnokságban, ennek ellenére a mutatott játék hagyott kívánnivalót Nyéki Balázs szemében.
Nem volt elégedett a Fradi edzője
– A Honvéd érdeme és a mi kritikánk, őszintének kell lenni: botrányosan játszottunk. De összességében nyertünk, a védekezés hellyel-közzel rendben volt. Nem gondolom, hogy nagy baj lenne, de magunkba kell nézni, mert ez gyenge teljesítmény volt. Ki kell tisztítani a fejeket és kijavítani a hibákat. Felkészültünk a Honvédra, inkább azt mondom, hogy mi voltunk fegyelmezetlenek, pontatlanok, bár ellenük mindig más játszani, mert nem szimpla vízilabdát játszik. Remélem, ez a meccs volt a legnehezebb, mert ennél csak jobban tudunk játszani, magasan a szezon leggyengébb teljesítménye volt nálunk – értékelt az M4 Sportnak az FTC vezetőedzője.
– Elöl feljavultunk, és igazából hátul is, mert nem kezdtünk igazán jól. Éreztem némi megilletődöttséget a csapaton, de nem gond, mert tudtuk, ha csináljuk a melót, kinyílhat a mérkőzés. Örülök, hogy ilyen izgalmas volt, belülről is élveztem így, a vízilabdának is jót tesz.
Nem volt idegőrlő a Honvéd védekezése, lőttünk egy-két gólt belőle, Csoma is nagyokat védett. Lövésekben voltak fegyelmezetlenségek, kellett volna egy kis lazaság is, hogy beleálljunk, de ezek ma nem jöttek ki jól, de ezen dolgozunk – tette hozzá a három gólig jutó Vigvári Vendel.
A Honvédnál a végsőkig küzdenek
A Honvédot irányító Szivós Márton gratulált a Ferencvárosnak, amely megérdemelten nyert a játékosként világbajnok szakember szerint.
– Rengeteget tettünk a mérkőzésbe, de tudunk ennél jobban is játszani. A védekezés nem volt rossz, de a harmadik negyedben engedtünk nekik pár lefordulásos gólt. Rengeteg dolog van, amiből tudunk tanulni, és ígérhetem, hogy a következő meccseken is úgy küzdünk, mint a fekete lovag, csak reméljük, nem vágják le a kezünket és a lábunkat. A Ferencvárosnak hosszabb a kispadja, de azért kellett küzdeniük rendesen.
A 13 védésig jutó Csoma Kristóf elmondta, megpróbálják élvezni a döntő minden pillanatát és harcolni fognak a végsőkig.
– Az elején jól kezdtünk, ami mostanában jellemző ránk, utána viszont a Fradira jellemző profizmussal vissza tudtak jönni, és azokból a helyzetekből tudtak gólt szerezni, amiket megbeszéltünk, rendezetlen védelem ellen kaptuk a gólokat. Úgy érzem, a lepattanók sem mellettünk voltak, talán szerdán nagyobb szerencsénk lesz. Ha a rendezett védelmet nézzük, iksz körüli, a rendezetlen ellen tették közé a különbséget, de a kontrákban egész Európában a legjobbak – vélekedett a Honvéd kapusa.
A döntő második mérkőzését szerdán játsszák a Tüskecsarnok uszodájában.
A Fradi fontos lépést tett a bajnoki cím felé – Fotó: fradi.hu