Frank Furedi, eredetileg Füredi Ferenc magyar szociológus, közéleti kommentátor és szakértő, 9 éves korában a szüleivel hagyta el Magyarországot. Korábban a kenti egyetem szociológia professzora volt Canterburyben. A liberális és nemzeti értékek közötti kultúrharc állásáról ezúttal a Látószög blognak nyilatkozott. Az alábbiakban néhány részletet közlünk belőle.

A „keresztes vitézek” azt vallják, hogy a klasszikus színdarabokat és zeneműveket vagy át kell írni az ő világszemléletük szellemében, vagy törölni kell őket. Így esett meg, hogy a Carousel című musical új feldolgozása egészen másként végződik, mint az eredeti. A Carousel új feldolgozásban tehát Billy számára nincsen hely, bűneinek megváltásáról már nem is szólva. Helyette Louise-t a helyi nagyasszony – nyilván a helyi MeToo-szervezet vezetője – veszi kezelésbe, s igazgatja az üdvözülés felé vezető úton.

Mint az észrevehető, a BLM-mozgalom kitörése óta egyre több irodalmi klasszikust vádolnak meg, miszerint a mondanivalójuk rasszista. A Diótörőt például azzal támadják, hogy koreográfiája és jelmezei mindig is a sztereotípiák sulykolását szolgálták, és lealacsonyítóak és sértőek a kínaiakra nézve.

Nemegyszer szólították már fel a művészeket, hogy képzeljék újra a Diótörőt, s hántsák le róla a rasszista kulturális eltulajdonítás szégyenteljes jegyeit. A rasszista sztereotípiák elmosásához a Párizsi Operaház is csatlakozott. Nemrégiben 66 oldalas jelentést adott közre arról, miképp érvényesíti a sokszínűség melletti elkötelezettségét a balettelőadásokban.

Alexander Neef művészeti igazgató közölte, hogy az intézmény fel fog lépni a klasszikus balett-előadásokban fellelhető karikaturisztikus rasszista ábrázolásmód kiküszöbölése érdekében. A balett-táncosok mindig is gyakran festették fehérebbre magukat az olyan művek előadásain, mint amilyen a Giselle vagy A szilfid, hogy ezzel is természetfölötti légkört teremtsenek. Manapság azonban a természetfölötti, kísérteties hangulat keltésének ezt a módját gyakran ítélik el azon az alapon, hogy az ilyesmi a fehér felsőbbrendűséget hivatott hangsúlyozni.

Az utóbbi években a klasszikus zenét is támadták a rendkívül felvilágosult nyugati emberek. Erre a legjobb példa, amikor 2019-ben Philip Ewell feketebőrű zeneelmélet-professzor a Zeneelméleti Társaság tanácskozásán tartott beszédet az Ohio állambeli Columbusban. Azt fejtegette ugyanis, hogy a klasszikus zenét súlyosan kompromittálja önnön fehérsége. 

Ebből a nézőpontból, amely szerint a világon minden a fehér rasszizmus jegyeit hordozza, a klasszikus zenében felmutatott értékek egytől egyig a fehérség megnyilvánulásai. Ahogy Ewell kifejtette, mind fehér faji keretbe ágyazódnak.

Beethovent tehát nem zsenialitása miatt tartják nagy tiszteletben a klasszikus zene kedvelői, hanem mert Ewell szavaival szólva kétszáz éven át sztárolta őt a fehér és a férfi szemlélet – fejtegeti Frank Furedi a Látószög blogon.

Időnként még a komolyzenei sajtó is mintha a fehér felsőbbrendűség megnyilvánulását látná abban, ha valaki a komolyzene szerelmese. Tavaly szeptemberben Alex Ross kritikus, önnön fehér amerikai mivoltának terhe alatt roskadozva úgy festette le a komolyzene világát, mint ami mind történelmében, mind jelenében vakítóan fehér. Azt ajánlotta a klasszikus zenének, lássa be, hogy egész történetét rendszerszintű rasszizmus hatja át. Minthogy a klasszikus zenét bajos lenne átírni, a nyugati kultúra ellenfelei kénytelenek beérni azzal a követeléssel, hogy a koncerttermekben drámaian növeljék meg a fekete előadóművészek számát.

Az érdekes írást teljes terjedelmében itt olvashatják el.