Bencsik András a Demokrata főszerkesztője 2012-ben a Magyar Hírlap munkatársaként dolgozott. Azok egyike, akik meghirdették az első Békemenetet és akik azóta is ennek a megmozdulásnak az emblematikus szereplői. 

– Soha senki nem vitatta – kivéve az úgynevezett ellenzéket -, hogy 2012-ben kritikussá vált a magyarországi demokrácia helyzete. Ha ki nem is mondták, de az európai liberálisok célja a keresztény-konzervatív Orbán-kormány megbuktatása volt. Az sem vitatható, hogy a kísérlet az első Békemenetnek köszönhetően bukott meg. Az viszont furcsa, hogy a védekezésnek ezt a módszerét újságíróknak kellett kitalálniuk.

– Nem, bár az elsőre ez igaz. Mármint az, hogy újságírók szervezték meg. Úgy történt, hogy Bayer Zsolt írt egy cikket a Magyar Hírlapba, hogy őrület, amit itt művelnek az Orbán-kormánnyal szemben, és ki kéne vonulnunk az utcára. Ez engem elgondolkodtatott, csak éppen azt nem tudtam, ki hirdesse meg? Az nem lenne elegáns ha a kormány tenné. Úgyhogy rájöttem, vagy mi, vagy senki. Írtam egy kiáltványt, aztán körbetelefonáltam, felhívtam a barátaimat, a kollégákat, mit gondolnak? Így aztán elindult a szervezkedés. Nagyon benne volt a levegőben, hogy tenni kellene valamit a kormány védelmében, ezért ez hihetetlenül gyorsan végigszáguldott az országon. A későbbiekben már kicsit felkészültebbek voltunk, akkor már a Civil Összefogás Fórum lett a bázisa a szervezésnek.

– Az első Békemenet sem volt kockázat nélküli, de akkor még nem teremtett az ellenzék ilyen gyűlölködő, bizonyos szempontból gyilkosnak is mondható légkört.

– Ne felejtsük el, hogy az elmúlt 11 év alatt az ország megerősödött, stabilizálódott. A rendőrség sem olyan, mint volt, konszolidálódott, úgyhogy ma már nem lehetne a rendőröket rávenni arra, amire 2006-ban lehetett. Vagyis nem vagyunk védtelenek és én nem félek sem a provokációtól, sem a gyűlölködő emberektől. Egy ilyen hatalmas tömeget egyébként sem lehet megállítani. Emlékszem, az első Békemenetnél is volt egy hely, ahol néhány ellentüntető ordítozott. Egyszerűen elmentünk mellettük, a kutya ugatott, de a karaván haladt és minden rendben volt.

– A legutóbbi Békemenetnél pedig az Erzsébet téren hangszórókat állítottak fel és munkásmozgalmi dalokat sugároztak. De mi mást is tettek volna, tudjuk, hogy ők azt szeretik.

– Egészségükre. Ezekkel nem kell foglalkozni, belefér a demokrácia kereteibe.

– Ezek a provokációk primitív próbálkozások voltak, de előfordulhat, hogy agresszívekké válnak. A Békemenet valóban békés, de ha megtámadják az embereket, kénytelenek védekezni. Másra sem vár az ellenzék és a globalista sajtó, akkor azt nyüszítenék, hogy tessék, itt a fasiszta tömeg, akiket Orbán Viktor vezényelt az utcára.

– A polgári demokráciában a tömegnek nem kell harciasnak lenni. Egyszerűen csak meg kell mutatni magát, az erejét. Az ereje pedig abban van, hogy együtt vagyunk, sokan vagyunk és egy akaraton, egy szándékon vagyunk. A polgári demokráciában az állampolgár a választáson mutatja ki az erejét, amikor szavaz. Mi nem készülünk harcra. Egyébként 2006-ban, amikor tiltakozó megmozdulásokat váltott ki a nyilvánosságra került őszödi beszéd, hónapokig tartottak a tüntetések, mégsem tudtak elérni semmit. Egy működő demokráciában ugyanis egy rossz kormányt sem lehet megbuktatni, hacsak saját magát nem buktatja meg.

– A Békemenet a keresztény-konzervatív elkötelezettségű emberek számára üzenet: sokan vagyunk, ne féljetek. De lehet-e valamilyen hatása az ellen-oldalra nézve?

– Nem tudok az ő fejükkel gondolkodni, meg se próbálom. Látni azt fogják, hogy sokan vagyunk, szervezettek vagyunk, nem vagyunk félelmetesek, sőt nyugodtak vagyunk, de ebben a sokaságban erő van. Ezen el kell gondolkodniuk és talán lesznek közöttük – ha nem is a gyűlölködők között -, olyanok, akik elgondolkodnak azon, hogy az általunk képviselt erő nyugodt, rendezett és alapvetően barátságos, és talán ezzel az erővel együtt is tudnának élni. A másik, az izgága, agresszív, gyilkos indulatokat tápláló erő nekik sem lesz kellemes. Talán lesz egy rétege az ellenzéknek, amelyik ezen elgondolkodik.

(Címkép: Demokrata)