Szombatról vasárnapra virradó éjjel hajnali három órakor állítjuk vissza az órát kettőre. Tehát visszaállítjuk az órát, ennek kapcsán repüljünk vissza egy kicsit az időben, kinek a fejében született meg az ötlet?

Egyes írások szerint a nyári időszámítás ötletét Benjamin Franklin már 1784-ben felvetette, a világításra használt gyertyákkal szeretett volna spórolni. 1895-ben egy új-zélandi rovarkutató is előrukkolt az ötlettel, ő két órával tekerte volna előre és vissza az órákat. Az első komolyabb próbálkozás William Willett nevéhez fűződik (1905), javaslata szerint április négy vasárnapján 20 perces lépésekben kellett volna előretekerni, majd szeptember négy vasárnapján visszatekerni az órát. Végül ebből sem lett semmi.

Az óraállítás bevezetését a háborúnak „köszönhetjük”. A nyári időszámítást elsőként Németország alkalmazta 1916. április 30-ától, a mesterséges világítás helyettesítésére (és ezzel az üzemanyag háborús célokra való megtakarítására). A rendszert átvette Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és még sok más ország is, de a világháború végén mindenhol visszaálltak a normál időszámításra.

Egy újabb háború miatt vették újra elő a módszert, a második világháború idején is spórolni kellett mindennel. Magyarországon 1954-57-ben vezették be a nyári és a téli időszámítás rendszerét, 1958 és 1979 között azonban szünetelt a használata, és csak 1980-ban vezették be újra.

Mint ismert az óraátállítás mellette vannak kardoskodók és ellenérvelők, miközben az is tudható, hogy az időszámítás koránt sem egységes a világon, bár a nyári időszámítás szabályait az Európai Unió 1996-ban egységesítette. Az USA-ban például Halloweenkor négyszer annyi az utakon a gyermekbalesetek száma, mint máskor, ezért november első vasárnapjáig kiterjesztették a nyári időszámítás időszakát. Az intézkedés nem volt annyira hatásos, mint lehetett volna, mivel sok gyermek megvárta a sötétedést a mókával. 2011-ben Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna megszüntette az óraátállítást, 2016-ban pedig Törökország csatlakozott hozzájuk.

Két érdekesség.

óra

Válságos időszakokban gyakran előkerült a változtatás igénye. Az 1973-as olajembargót követően az Egyesült Államok kongresszusa kiterjesztette a nyári időszámítás időtartamát 8 hónapra. Megállapították, hogy mintegy 10 000 hordó olajnak megfelelő energia takarítható meg naponta, ami összesen plusz 600 000 hordó olajnak felelt meg mindkét évben a két hónappal hosszabb időszak miatt.

Vannak, akik az életüket köszönhetik az óraátállítás miatt káosznak. 1999 szeptemberében Ciszjordániában nyári időszámítás volt érvényben, míg Izraelben akkor álltak vissza a szokásos időzónára. Ciszjordániai terroristák időzített bombákat készítettek elő, amit Izraelben lévő társaiknak juttattak el. Ők azonban félreértették a bombákon beállított időt, így azok egy órával korábban robbantak fel, megölve három terroristát, a tervezett két busznyi áldozat helyett.

Forrás: Morzsa Farm