A locsolkodás szokásának forrása máig nem tisztázott egyértelműen. Mindenesetre az biztos, hogy a már kereszténység előtti rítuselemekre rakódott rá a keresztény hagyomány.
Eredetére két magyarázat is ismert a parasztság körében. Az egyik szerint a keresztelésre, a keresztelővíz erejére utal, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt.
A másik magyarázat arra a legendára utal, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét hirdető jeruzsálemi asszonyokat.
A locsolkodás igazi magyar hagyomány, annak ellenére, hogy Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is ismert. Magyarországon már a XVI. századból is találunk írásos emlékeket a locsolkodásra. Húsvét hétfőn a fiúk, férfiak vízzel, újabb szokás szerint illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat, asszonyokat, hogy azok mindig frissek, üdék maradjanak.
A locsolkodás másik célja a termékenység biztosítása.
Húsvét hétfőt vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. Még a XX. század közepén is elterjedt volt a vödörnyi vízzel való locsolás, tanyákon, falusi helyeken pedig az itatóvályúba dobták az ünneplőbe öltözött lányokat. A városokban, illetve napjainkban szinte mindenhol a locsolás finomabb formája terjedt el. A vödröket, szódás szifonokat felváltotta az illatos parfüm vagy kölnivíz. A locsoláshoz illik locsoló verset is mondani, a lánytól kapott hímes tojás reményében.
