Amióta elkezdődött az orosz-ukrán háború, a román média, valamint a politikum kizárólag ukrán szemüvegen keresztül szemléli az eseményeket.
Azóta mintha megfeledkeztünk volna az egeket ostromló energiaárakról, az inflációról, a vele járó növekvő munkanélküliségről, no meg a pandémiáról, amely az első orosz lövések nyomán, mintha azonnal megszűnt volna. Legalábbis a korlátozó intézkedések hirtelen nem tűnnek szükségesnek. Olyannyira, hogy március 8-tól kezdődően vissza is vonják azok egy részét. A belpolitikai történések iránti érdeklődés is szinte teljesen megszűnt. Egy kis túlzással akár azt is mondhatnám, jól jött ez a háború a román politikumnak – beleértve az erdélyi magyar politikai osztályt is –, hisz elterelte a figyelmet az általuk, pontosabban alkalmatlanságuk által okozott súlyos napi gondokról.
Ez idő szerint feltételezhetően az „ukrán hazafiak” megsegítését szolgáló fegyverszállítmányok célbajuttatásából remélt haszon köti le a politikusok figyelmét. Azokét, akiket minden cselekedetükben kizárólag a haszonszerzés motivál, a közösség, amelynek képviseletét elméletileg ellátni hivatott lenne, veszhet, csak nekik legyen meg a maguk a hasznuk. Igen, így működik ez, s nem csak Romániában.
A „csatazaj” mögött folyik az ádáz politikai küzdelem az állami adminisztráció különböző, olykor csak szimbolikus jelentőségű, de többnyire, főleg az általa hozzáférhető, magáncélokra kiválóan kamatoztatható információk okán valós hatalmat jelentő helyeiért. A prefektusi – amolyan főispáni – posztok tekintetében is komoly a tülekedés. A kormányzó pártok korábban megegyeztek, hogy amely párt a megyei tanácselnököt adja, az nevezze meg a kormánymegbízottat, azaz prefektust is.
Ezek szerint Hargita, Kovászna és Maros megyék mellett, Szatmár megyében is RMDSZ-es politikus lehetne a prefektus. Csakhogy a kormány, amely kinevezi a helytartóit, meggondolta magát: Maros és Szatmár megyékben nem hajlandó RMDSZ-es megbízottat kinevezni. És ezt az RMDSZ – mint aki örül, hogy a „nagyfiúk” megtűrik maguk közt – szó nélkül tudomásul veszi. Azt gondolhatják a tulipánosok: a két poszt is több a semminél. Magyarán: beérik kevéssel is. Azaz: mernek kicsik lenni. Ez van.
A belső, erdélyi magyar kakaskodásban azonban büszkén mutogatják feszült inaikat. Mint tette legutóbb Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-elnök, aki – nyilván a román és a NATO-szövetségesek valós és képzelt elvárásaihoz igazodva – gyomorforgató módon kötelezte el magát a hivatalos ukrán álláspont mellett. Nyilván ily módon is jelezve, hogy hűségben – román- és NATO-hűségben – túltesz az ellenfélen/ellenségen. Aki emberünk számára nem más, mint Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki korábban azt merészelte nyilatkozni, hogy a háborús helyzet kialakulásáért Ukrajna és Oroszország egyaránt felelősek, s a konfliktushoz magyarként semmi közünk nem lehet, leszámítva, hogy a bajban levő kárpátaljai nemzettársainkon erőnkhöz mérten segítenünk kell.
Mi ez – erdélyi magyar szemszögből tekintve –, ha nem a felfele nyal, lefele rúg klasszikus esete?
