A magyarság őstörténetéhez szemmel láthatólag mindenki IS ért. A székelységéhez szintén. Sudár Balázs történész kicsit letörögette e mindentudás szarvait.
Két nagy elmélet létezik: az egyik, hogy a székely egy csatlakozott nép, saját hagyománnyal, saját rendszerrel. A másik elmélet szerint pedig a székelyek teljesen magyarok, az Árpád-házi királyok szervezték meg a székelységet, mint határőr közösséget, aztán telepítgették őket ide-oda a térképen. Ez az elmélet azon alapul, hogy a székely dialektusok a különböző magyarországi dialektusokkal állnak egészen szoros kapcsolatban.
Nézzük az első elméletet. Ha a középkori történeti forrásokat vizsgáljuk, teljesen egyértelmű, hogy a székelyeket autonóm közösségként kezelték. Soha senki olyat nem mond, hogy a székelyek nem is voltak, hanem csak úgy megszervezték őket és lettek. Minden forrás arra utal, hogy a székelység önálló közösség volt, önálló jogokkal, önálló adórendszerrel, önálló közigazgatással, nem tagozódott be a vármegyei rendszerbe, önálló hagyományai voltak. Ilyen szempontból ugyanolyanok, mint a kunok. Annyiban különbözik a székely a kuntól, hogy a kunról tudjuk, hogy egy török nép volt, török anyanyelvvel, és kívülről érkezett. A székelyekről viszont nincsenek ilyen pontos információink, bár a krónikás hagyomány azt mondja, hogy a székelyek egy csatlakozott nép. Akárcsak a kunok.
A másik elmélet viszont azt mondja, hogy mindez fikció. Vagyis kitalálták. Egész pontosan a középkori krónikások. Egyébként azt, hogy
a középkori krónikások mániákus hazudozók voltak, leginkább a nem történészek szokták mondani.Ezek a nem történészek a következő érvekkel szoktak előállni. Először is azzal, hogy a székelység tulajdonképpen magyar. A székelyek magyarul beszélnek és semmi nyoma nincs, hogy más nyelven beszéltek volna. Ugye, megvannak a nyelvi kapcsolatok, a nyelvi hátország, tehát magyarok. A másik érv az, hogy a székelyek tárgyi kultúrája a kisebb helyi eltéréseken túl teljesen ugyanolyan, mint más magyarországi magyar közösségeké.
Ez így oké, csak épp két dolgot nem sikerült az érvelőknek figyelembe venni. Az egyik az, hogy a kulturális érv esetében, az emlegetett kulturális termékek nagyon későn jelentek meg, a 15-16. századtól kezdve. Ami, ugye, sokkal későbbi pillanat, mint az a korszak, amelyről szó van. A nyelvvel kapcsolatban pedig az a probléma, hogy vajon miért gondoljuk azt, hogy csak Árpádék beszélhettek magyarul? Hát tudjuk, hogy nem. Tudjuk, hogy egy időben legalább két-három, magyarul beszélő közösség létezett Kelet-Európában. Honnan tudjuk, hogy nem volt több? Teljes fikció az, hogy a magyar nyelv Árpádékkal érkezett a Kárpát-medencébe. Ennek az állításnak semmiféle tudományos alapja nincs. Az az állítás, hogy a székelyek magyar nyelvűek, nem áll ellentétben azzal, hogy csatlakozott nép. Miért ne lehetne egy magyar nyelvű csatlakozott nép?
Van itt még valami: a székely ágak és nemek kérdése.A székely ágak és nemek rendszere emlékeztet arra, ahogyan a nomádoknál a hatalom gyakorlása zajlik. Egy klasszikus törzsszövetségi rendszerről van szó. És akkor a játék kedvéért tegyük fel, hogy egy Árpád-házi király hozta létre a székely közösséget. Na de mit csináltak az Árpád-házi királyok, főleg az Árpád-kor elején? Lebontották a törzsi nemzetségi rendszert. És létrehoztak egy vármegyéken alapuló hierarchikus rendszert. Akkor meg azonnal adódik a kérdés: az Árpád-házi királyok létrehoztak egy új közösséget, mégpedig egy olyan rendszerben, amit épp felülmúlni akartak? Ennek semmi értelme nincs. Márpedig a székelyek még a 16. században is egy igen archaikus rendszerben éltek. És akkor ez az elmélet történetileg teljes mértékben értelmezhetetlen.
Egy másik szemszögből vizsgálva a dolgot: egy nomád állam kialakulásának megvannak a maga szabályai. Nagy a különbség aközött, hogy valakit meghódítanak, valaki csatlakozni szeretne valamilyen kényszer hatására, vagy valaki önszántából csatlakozik egy szövetséghez. A székelyekről minden történet azt mondja, hogy Árpád elé vonultak és önszántukból csatlakoztak hozzá. Ezzel nagyon szépen passzolna az, hogy a saját belső struktúráikat megtarthatták annak ellenére, hogy mindenki másnál ez a struktúra lebomlott. Joguk volt a saját szabályaik szerint élni akkor is, amikor másnak már nem volt hasonló joga.
Persze, van itt egy ellenérv, ami ilyenkor fel szokott merülni. Mégpedig az, hogy a székely ágak és nemek nevei között rengeteg keresztény van. Ami, ugye, a pogány korban nem jöhetett létre. Itt megint az a probléma, hogy oké, de a székely ágak és nemek rendszerét nem a 11. századból, nem is a 12. századból ismerjük, hanem a 15-16. századból. Ami azt jelenti, hogy az információk a 15-16. századi állapotokat tükrözik. Amely rendszer 500-600 évvel korábban nem úgy nézett ki.
És akkor végül következett a székely népnév kérdése is.Ugye, a székelyeknek van saját nevük. Erre rengeteg etimológia született… és az a közös jellemzőjük, hogy mindegyik igen gyenge lábakon áll. Viszont az látszik, hogy a népnevek a sztyeppetörténetben eléggé stabilan szoktak mozogni. Vagyis nem feltétlenül maradtak meg népnévként, hanem hullámzó módon hol lementek nemzetségi, törzsi, családi szintre, hol visszaemelkedtek népnév szintre. Ez a mozgás attól függött, hogy az adott közösség milyen pozíciókat töltött be, ha tetszik, milyen magasra ívelt fel a szerencséje. Ha a székelyek egy csatlakozott nép volt, akkor világos, hogy a nevüknek is ismertnek kellett lennie máshol. És már a 19. században rájöttek, hogy volt egy olyan közösség, amellyel a székelyeket össze lehetett kötni: az eszkilek. Az eszkil törzs a 6. század óta ismert, a nyugati türk törzsszövetség oszlopos tagjai voltak. A 11-12. századig megvannak a nyomaik, sosem jutottak el a nép szintjére, de Közép-Ázsiától a Volgáig komoly alkotóelemei voltak a különböző törzsszövetségeknek.
Ebben a vonatkozásban a kötélhúzás azon ment, hogy le lehet-e vezetni az eszkilből a székely népnevet. Benkő Lóránd nyelvész írt egy nagy cikket, amelynek az a következtetése, hogy nem lehet levezetni. Viszont ő is elkövetett egy hibát, amennyiben kimondta, hogy azt a bizonyos népet eszkilnek hívták. Ugyanis a történeti forrásokban nem ez van. Vannak muszlim források, kínai források, egy darab görög forrás és van türk rovásírásos forrás, a lehető legkülönbözőbb szóalakok formájában. Nos, ezekből levezetni azt, hogy ama bizonyos népet eszkilnek hívták, nagyon kockázatos. Viszont elvetni sem lehet, nyelvészeti alapon, a hasonlóságok okán. Mert passzolna mindahhoz, amit a székelyekről tudunk: egy elkódorgott törzsi csoport, amelynek története a 6. századig nyúlik vissza. És ehhez hasonló történetekből tengernyi van a sztyeppén, tehát nem lenne semmi meglepő.
Következtetés helyett: a székely eredettörténettel kapcsolatban nem kell hülyének nézni a forrásainkat. A forrásaink azt mondják, hogy a székelyek csatlakozott nép. Higgyük akkor el, hogy csatlakozott nép. Ha van olyan népnév, amellyel kapcsolatba lehet hozni (és van), akkor higgyük el, hogy kapcsolatba lehet hozni. Ha elhisszük azt, hogy önálló jogrendjük van, önálló belső igazgatásuk van, akkor higgyük el, hogy ez nem véletlenül van. Ugyanakkor viszont azt is vegyük figyelembe, hogy a csatlakozottság nem etnikai kérdés. Ez csak annyit jelent, hogy Árpádéknak volt egy politikai közösségük, a hét magyar törzs szövetsége. Aki benne volt, benne volt, aki nem, nem. Aki nem volt benne, az csak csatlakozott népként kerülhetett bele, vagy úgy, hogy meghódították. Tehát könnyen meglehet, hogy a székelység magyar nyelvű közösség volt ugyan, de nem az árpádi politikai közösség része, hanem csatlakozott hozzájuk, talán a valamiféle rokonság alapján.
Kiemelt kép: Veres Nándor
