A Szentatya április 9-én, húsvét vasárnapján az Urbi et Orbi áldásnál mondott szavait a Magyar Kurír adta közre.
Kedves Testvéreim, Krisztus feltámadt!
Ma azt hirdetjük, hogy Ő, az életünk Ura, a világ „feltámadása és élete“ (vö. Jn 11,25). Ez húsvét, héberül pészah, aminek jelentése: „átvonulás“, mivel
Jézusban beteljesült az emberiség döntő átvonulása: a halálból az életre, a bűnből a kegyelemre, a félelemből a bizalomra, az elhagyatottságból a közösségre.
Őbenne, az idő és a történelem Urában szeretném elmondani mindenkinek, örömmel a szívemben: boldog húsvétot!
Kedves testvéreim, legyen ez a nap mindannyiótoknak átvonulás a megpróbáltatásból a vigasztalásba, különösen is a betegeknek és a szegényeknek, az időseknek és azoknak, akik próbatételeket és nehézségeket élnek meg. Nem vagyunk egyedül: Jézus, az Élő, mindig velünk van. Örvendjen az Egyház és a világ, mivel ma reményeink többé már nem ütköznek bele a halál falába, hiszen az Úr hidat vert előttünk az élet felé. Igen, testvéreim,
húsvétkor megváltozott a világ sorsa, s ezen a mai napon, amely egybeesik Krisztus feltámadásának leginkább valószínű dátumával, ujjongva ünnepelhetjük meg, tisztán kegyelemből, a történelem legfontosabb és legszebb napját.
Krisztus feltámadt, valóban feltámadt, ahogyan a keleti Egyház hirdeti. Ez a valóban azt üzeni nekünk, hogy a remény nem illúzió, hanem igazság. Az emberiség útját húsvét után a remény jellemzi, és már gyorsabban halad. Ezt mutatja nekünk a feltámadás első tanúinak a példája. Az evangéliumok beszámolnak arról a jótékony sietségről, amellyel húsvét napján „az assznyok futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványoknak“ (Mt 28,8). Miután pedig Mária Magdolna „elfutott, és elment Simon Péterhez“ (Jn 20,2), János és Péter „ketten együtt futottak“ (vö. v. 4), hogy felkeressék a helyet, ahol eltemették Jézust. Miután pedig a két tanítvány találkozott a Feltámadottal az emmauszi úton, húsvét estéjén „késedelem nélkül útnak indult“ (Lk 24,33), sietve futottak be jópár kilométert, emelkedős úton, a sötétben, mivel húsvét zabolátlan öröme lángolt a szívükben (vö. v. 32).
Ugyanez az öröm lobogott Péterben a Galileai-tó partján, amikor a feltámadott Jézust látva nem tudott tovább ott maradni a bárkában a többiekkel, hanem rögtön a vízbe vetette magát, hogy gyorsan kiúszva találkozzon Vele (vö. Jn 21,7).
Húsvétkor tehát felgyorsul az utazásunk s futássá válik, mivel az emberiség látja már útjának a célját, sorsának az értelmét, Jézus Krisztust. Arra nyert meghívást, hogy odasiessen Hozzá, a világ reménységéhez.
Siessünk mi is, hogy növekedésnek induljon bennünk a kölcsönös bizalom útja: bizalom az emberek, a népek és a nemzetek között.
Engedjük, hogy meglepjen minket húsvét örömhíre, a fény, amely megvilágosítja a sötétséget és a homályt, amelybe túl sokszor beleburkolózik a világ.
Siessünk, hogy leküzdjük a konfliktusokat és a megoszlásokat, s megnyissuk szíveinket azelőtt, akinek a leginkább szüksége van erre.
Siessünk, hogy bejárjuk a béke és a testvériség ösvényeit. Örvendjünk a remény konkrét jeleinek, amelyek eljutnak hozzánk megannyi országból, kezdve azokon, amelyek segítséget és befogadást nyújtanak mindazoknak, akik a háború és a szegénység elől menekülnek.
Az úton persze vannak még olyan kövek, amelyekben megbotolhatunk, amelyek nehézzé és fáradságosság teszik a Feltámadott felé tartó sietésünket. Hozzá intézzük fohászunkat: Segíts, hogy Feléd siessünk! Segíts, hogy megnyissuk a szíveinket!
Segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető útján, s áraszd ki a húsvéti fényt az orosz népre! Erősítsd meg a sebesülteket, s mindazokat, akik elvesztették szeretteiket a háborúban, s add, hogy a foglyok egészségben és épségben térhessenek vissza családjaikhoz! Nyisd meg az egész nemzetközi közösség szívét, hogy együtt munkálkodjon a háború lezárásán, s mindazon konfliktusok felszámolásán, amelyek vérbe borítják a világot, kezdve Szírián, amely még mindig békére vár!
A teljes beszédet a Magyar Kurírban ide kattintva olvashatják el.
Fotó: Vatican.va
