Novák Katalin a Sándor-palota SP Talks keretében Lubics Szilviát látta vendégül, akit nemcsak kivételes sportember, hanem kivételes embernek is tart.

Lubics Szilvia ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese, civilben fogorvos, három gyermek édesanyja.

A köztársasági elnök egyebek mellett arról kérdezte a sportolót, hogy mi motiválta a legelső futásában, melyek voltak a sivatagi és antarktiszi futásának legnagyobb nehézségei, mi ösztönzi elindulásra a különböző versenyeken.

Lubics Szilvia felidézte, hogy 2003-ban kezdett el futni, első alkalommal 4 kilométert tett meg, s ezt egyre nagyobb távok követték. Kiemelte, hogy a futásban gyorsan lehet fejlődni, de „ne legyenek nagy elvárásaink magunkkal szemben”, csak szép lassan neki kell indulni. Hozzátette: ritkán motiválta az, hogy dobogón álljon, a lényeg mindig az volt számára, hogy végigcsinálja a távot, az embernek mindig saját magához kell viszonyítania.

A tavaly antarktiszi futását felidézve azt mondta, hogy nagyon fárasztó és nehéz volt, de vannak új céljai, egyre több versenyre vágyik elmenni. Úgy fogalmazott: alap az, hogy egy versenyben legyen valami félelmetes, mert ez arra ösztönzi, hogy pluszenergiákat tegyen bele, ez ad emocionális töltetet. A sivatagi futásban is sok kihívást látott – közölte.

Arról is szólt, hogy mindig szerelmes abba a versenybe, amelyre készül, ez a szerelem sarkallja arra, hogy alaposan készüljön fejben és fizikálisan is. Jövőbeli céljai között egy novemberi jordániai sivatagi futást is említett.

Lubics Szilvia kitért arra is, hogy alkalmaz mentális technikákat, ilyen például a fókuszálás gyakorlása vagy önmaga biztatása sport közben. Az ultrafutónak kitartónak és céltudatosnak kell lennie – mutatott rá.

Novák Katalin a beszélgetésben felidézte azt is, hogy Lubics Szilviának 2017-ben jelent meg férjével közösen írt Másfél nap az élet című könyve, majd 2020-ban második műve A homokdűnén túl címmel.

MTI