Mohamed neve ott található az iszlám alapvető hitvallásában, a sahádában Allah-éval együtt: „Tanúsítom, hogy nincs más Isten az egyetlen igaz Istenen kívül, és Mohamed az ő küldötte.”

A Koránban 91-szer történik utalás arra, hogy az igazhitűeknek Mohamedet kell követniük. Sok szúrában találunk utalásokat a Próféta életének eseményeire, ezeket azonban mi, káfírok nem nagyon értjük meg a szunnák (a Szíra és a Hadísz) ismerete nélkül.

Mohamed a Kurajs nevű, jelentős mekkai kereskedőtörzs egyik klánjából, a Hasem-klánból származott. Ez a törzs politeista volt. Isteneik közt Allah a legrangosabbak közé tartozott: lányaiként tisztelték a már említett istennőket, akiknek neve: al-Lát, al-Uzza és Manat. (Vö. K 53,19-20.)

Mohamed 570 körül született Mekkában, és 632-ben, 62 éves korában halt meg Medinában. Eredeti neve: Abul-Kászim Muhammad volt. Édesapját, Abdullahot („Allah szolgája”) már születése előtt, édesanyját, Aminát 5 éves korában veszítette le. Nevelését nagyapja, Abd-el Mutallib vette át, ám 2 évvel később ő is meghalt. Az immár háromszoros árvának innentől kezdve egyik nagybátyja, Abu Tálib viselte gondját, aki komoly tekintélynek örvendett a Kurajs törzsben.

Felnőtté válva Mohamed egy Hadidzsa nevű gazdag özvegy ügynöke lett, akinek vagyonát a Szíriával folytatott vándorkereskedés során sikeresen gyarapította. – A karavánutak során Mohamed megismerkedett a zsidók és a keresztények egyisten-hitével és – szóbeli közlésekből – a Bibliával is. – Hadidzsa 40 éves korában házasságot ajánlott a 25 éves Mohamednek. A házasság sikeres volt, bár 6 gyermekük közül csak egy leány, Fatima élte túl Mohamedet.

Mohamed látomásai, illetve az általa kapott kinyilatkoztatások 610 körül, a próféta 40 éves korában kezdődtek, és 22 éven át, 632-ig tartottak. A Gábriel főangyal által közvetített üzeneteket Mohamed írnoka, ZaidibnThabit jegyezte fel kövekre, pálmalevelekre és állatok csontjaira. (Ezeknek könyvbe szerkesztése csak az első kalifa, Abu Bakr (632-634) idejében történt, az így keletkezett többféle korán a mai, végleges formáját a harmadik kalifa, Oszmán (644-656) idejében, kb. 20 évvel Mohamed halála után nyerte el.)

Allah Küldöttje Mekkában 610-622 közt épsége veszélyeztetésével hirdette a kinyilatkoztatásokból merített egyisten-hitet, amellyel veszélyeztette a jelentős búcsújáróhely, Mekka forgalmát és a kegytárgyakkal kereskedő árusok,illetve a vendéglátóiparban érdekeltek bevételeit. 12 év alatt feleségével és írnokával együtt kb. 150 hívőt tudhatott maga mellett.

Közben, hívei közvetítésével megismerkedett a medinai arabokkal, akik az ott élő nagyszámú zsidónak köszönhetően szimpatizáltak a monoteizmussal, és meghívták Mohamedet Medinába (eredeti nevén: Jatrib-ba). Az átköltözés – arabul: hedzsra, vagy hidzsra – 622-ben történt. Itt a Próféta eredetileg jó viszonyban volt Jahve híveivel, a különféle zsidó törzsekkel, később azonban, mivel a zsidók nem fogadták el őt legfőbb prófétának (a „próféták pecsétjének”), viszonyuk megromlott. Mohamed fokozatosan elüldözte őket, egy részüket pedig kivégeztette. (Egyes források szerint 800, mások szerint csak 600 zsidó férfit fejeztetett le egyetlen napon.)

Medinában a monogám próféta átalakult poligám államfővé és hadvezérré. Háremének legalább 12 tagja volt: 10 feleség és 2 szex-rabszolganő. Szigorú törvényekkel szabályozta muszlim híveinek mindennapjait: az imádságtól az étkezésig, a házasságig és a kereskedésig. Majd elkezdte terjeszteni az iszlámot, illetve támadni a káfírokat. Csata csatát követett: kisebb kudarcokkal és egyre nagyobb győzelmekkel. Haláláig majdnem minden „hitetlent” kiirtott vagy meghódított Arábiában.

I 416-23 szerint Mohamed rendszeresen küld ki fegyveres csapatokat, hogy rajtaüssenek a Szíriából Mekka felé tartó, árukat szállító karavánokon. Az első nagy sikerüket 624-ben a badr-i csatában aratták, amikor 300 emberrel legyőzték a túlerőben lévő Kurajs-karavánt. A siker valószínűleg annak is volt köszönhető, hogy a rajtaütés Radzsab havában történt, amely az arab törzsek közti szent béke hónapja volt. Mohamed természetesen ehhez megkapta Allah engedélyét (vö. K 2,217).

A mekkaiak 625-ben az uhud-i csatában ugyan visszavágtak, de nem tudták megtörni Mohamed muszlimjainak erejét sem ekkor, sem 627-ben, amikor körülzárták Medinát, de a város körül ásott árkok miatt nem tudták bevenni azt. (Ezt hívják „árok-csatának”.)

Később Mohamed megkötötte a Hudajbija-szerződést a mekkaiakkal, amelynek értelmében 10 évig nem fognak fegyvert egymás ellen. 630-ban a medinaiak mégis felvonultak 10 ezer fős sereggel Mekka ellen azzal az indokkal, hogy a mekkaiak „megszegték az egyezséget”. A mekkaiak nem védekeztek, így Mohamed „békésen” elfoglalta a várost, megtisztította a bálványoktól, és megelégedett néhány ellenlábasának kivégzésével. 632-ben még részt vett egy „búcsúzarándoklaton”, az Arafát-hegy előtti völgyben elmondta búcsúbeszédét, majd visszatért Medinába, és 632. június 8-án kedvenc felesége, a 18 éves Aisa ölében elhunyt.

Mohamed kilencéves medinai tartózkodása alatt személyesen 27 támadásban vett részt. Ezenkívül harcosai még 38 hadjáratot vezettek, miközben számos merényletre és kivégzésre is sor került. Átlagosan 6 hetente volt egy-egy fegyveres akció. (Vö. I 973.)

Ha keresztény szemmel akarjuk értékelni Mohamed életművét, természetesen el kell határolódnunk a Charlie-Hebdo-féle szennylapok stílusától. Értékelhetjük a Küldött erényeit és pozitív tetteit. Ezek közt említhetjük bátorságát, amellyel – gúnyt, kritikát, sőt életveszélyt is vállalva – hirdette egy politeista világban az egyistenhitet. Nem követett el soha abortuszt: még a házasságtörésen ért és halálra ítélt várandós asszonyokat sem engedte kivégezni addig, míg meg nem szülték és az elválasztásig szoptatták gyermeküket. – Fejlett szociális érzéke volt, mindig fontosnak tartotta a szegények támogatását. (A muszlimok által meghódított országokban sokkal jobban érvényesült később is a szociális igazságosság, mint például a Bizánci vagy a Perzsa Birodalomban.)

Ugyanakkor a keresztény és általában a nem-muszlim világ számára elfogadhatatlan az iszlám terjesztésének a módja, különösen a fegyveres erőszak és a megtévesztés (tákija) alkalmazása, egyáltalán az az elv, hogy „a cél minden eszközt szentesít”. – Elfogadhatatlan számunkra a poligámia is, nem beszélve arról, hogy a muszlim férfiaknak maximálisan négy feleség volt engedélyezve, neki pedig legalább 10 felesége volt és 2 szex-rabszolganője. Nem fogadható el számunkra a győztes hadjáratokat követő kegyetlenkedés, ezen belül az elfogott nők megerőszakolása, majd a gyermekeikkel együtt történt – rabszolgaként való – eladása. – Nem fogadható el maga a rabszolga kereskedelem sem, (amelyet ők sosem tartottak és ma sem tartanak bűnnek). – Az is furcsa, hogy a muszlim férfiak között tilos volt a feleségek diszkriminatív megkülönböztetése, Mohamed viszont Aisát előnyben részesítette többi nejével szemben.