A mákófalvi tanyát működtető Bakos Siklódi házaspár mesélt az életmódjukról, lovakról, lovasterápiáról, gyerektáborokról és terveikről. Interjú.
Bakos Siklódi Kinga és Attila (Ata, ahogy ismerik), Gergő fiúkkal a Kolozsvártól 30 kilométerre nyugatra fekvő Mákófalván élnek 17 éve. A festői környezetben, a kalotaszegi dombok között megbúvó, szinte teljesen színmagyar zsákfaluban vásároltak egy régi parasztházat, amit felújítottak, ez lett az otthonuk. A városról kiköltözött házaspár azonnal megszerette a csendes falusi környezetet és a falu végén, kb. hat hektárnyi területen, néhány évvel ezelőtt kezdték el kialakítani a Táltos Lovastanyát, ahol jelenleg nyolc lovat tartanak.
Atának kertépítő vállalkozása van, de minden szabad percét a lovaival tölti a tanyán, ahol lovasprogramokat és lovasterápiás foglalkozásokat vezet testi és szellemi fogyatékkal élő gyerekeknek. Kinga a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum angoltanára, de ő is alaposan kiveszi a részét a tanyán zajló életnek, és a lovagoltatás mellett táborokat, tematikus foglalkozásokat szervez gyermekeknek. Akik pedig imádják a gyümölcsfás helyszínt, a lovakat, a tanyán kialakított tiroli kötélpályás játszóparkot. Meglátogattuk őket egy verőfényes nyári délután, körbejártuk a tanyát, majd az épülő csűrben ültünk le beszélgetni eddigi munkájukról, terveikről.
Kezdjük a legelején. Mit kerestek ti Mákófalván? Itt éltek már régóta. Miért költöztetek éppen ide Kolozsvárról?
Kinga: Tizenhét évvel ezelőtt, 2006-ban elegünk lett abból, hogy albérletekben lakunk Kolozsváron. Akkor azt mondtuk, hogy a város 30 kilométeres körzetében, egy faluban keresünk egy házat. Inaktelke képben volt, egy ismerősnek volt ott eladó háza, elindultunk megnézni.
Ata: És útközben láttuk az út szélén a Mákófalva táblát, azelőtt soha nem jártunk itt. Én hallottam a falu nevét korábban, de úgy tudtam, hogy Székelyföldön van (nevet). Bejöttünk, találkoztunk egy emberrel, érdeklődtünk, hogy van-e eladó ház és mutatott is két-három házat. A nap végén Kinga mondta, hogy ez a ház, ahol ma is lakunk, neki tetszik. Hát akkor ez legyen, mondtam. És ez is lett, megvásároltuk. Szóval ilyen egyszerűen kerültünk ide Mákófalvára.
Nem volt nehéz minden nap 30 kilométert beutazni a városba? Mivel Gergő iskolás, Kingát is oda köti a munkahelye, Atát meg a vállalkozás.
Kinga: Nem volt könnyű, de hamar megszoktuk. Akkor még nem voltak reggelente annyira nagy dugók, mint ma, és egy kis időtervezéssel gond nélkül bejutottunk időben. Nyilván ma is nehéz például a délutáni programokat megszervezni, ha mondjuk Gergőnek iskola után is van valami dolga a városban. Viszont ő olyasmit kap itt, amiért sokkal könnyebben lemond a délutáni programjairól.
Ata: Egy gyerek számára sokkal szabadabb és biztonságosabb a jövés-menés itt a faluban, mint mondjuk egy városi lakónegyedben. Mezőre mennek, bicikliznek és sokkal szabadabban mozognak. Főleg amióta megvan a lovarda… eljönnek ide a barátaival, lovagolnak, szóval nem kell ezt különösebben részleteznem.
Hogyan kezdődött a Táltos Lovastanya? Mikor és hogyan jött az ötlet, hogy itt elkezditek építeni ezt a helyet?
Ata: Úgy kezdődött, hogy vettünk egy kis gyümölcsöst, aztán úgy gondoltuk, hogy a gyümölcsös mellé még jól jönne egy kis telek. Feljöttem ide, és a telektulajdonos éppen itt tett-vett. Szóba elegyedtünk és félóra múlva azzal mentem haza Kingához, hogy megegyeztünk a szomszéddal egy telekben. És így tettünk még fél hektárt a másik mellé. De akkor még nem tudtuk, hogy mi legyen ezzel a telekkel, csak úgy volt nekünk. Aztán úgy nyolc évvel ezelőtt felhívott a nevelő a torockói gyerekotthonból, hogy nem érdekel-e egy ló. Rám gondolt, mert tudta, hogy én járok Bélához lovagolni (Tunyogi Béla a kolozsvári Kerekdombon működteti a Szilaj Lovastanyát – szerk.) És mondtam, hogy de igen, érdekel.
Nem is te kerested a lovat, hanem ő téged…
Ata: Pontosan. A ló, Fecske hozzám került, de akkor még a Béla lovasfarmján tartottam két évig, és ott kezdtem foglalkozni vele, idomítgatni. Aztán Fecske elkerült Bethlendi István lovasgazdához Kalotára, ahol találtunk neki társat, a Táltost. A két ló ott volt szinte három évig. Szinte magától jött az ötlet, hogy ne legyenek annyira messze, hozzuk haza őket, hiszen itt van a telek. Ez volt a lovastanyánk kezdete. A két ló itt élt, mi kijöttünk simogatni őket, de nem akkor még nem lovagoltunk.
Fotó: Táltos Lovastanya Facebook oldala
Kinga: Valahogy jött magától az egész. Szóltak Frinkuj Árpiék, akiknek Mérában voltak lovaik, hogy lenne egy póni, a Dolly, a gyerekek kinőtték, nem kell-e nekünk? És akkor lett egy harmadik lovunk is, mert ő is jött ide.
Ata: Igen, ez volt az a pillanat, amikor a lovaglás képbe jött. Mert Gergő fiúnk mondta, hogy ő szeretne Dollyn lovagolni és innen indult az egész gyereklovagoltatás és lovasoktatás. Tényleg nem voltak kigondolt terveink, egyik fejlemény hozta a másikat.
Akkor a Táltos Lovastanya egészen fiatal kezdeményezés…
Ata: Az egyesületünk 2021-ben alakult, azóta lovagoltatunk szervezett formában, előtte legfeljebb a barátaink jöttek ide lovat simogatni, a gyerekek tettek egy-két kört a körkarámban, mert akkor az volt. Szóval ez a második nyár, hogy itt nyilvános tevékenységeket szervezünk.
Hogyan lett a három lóból nyolc két év alatt?
Ata: Úgy, hogy nem volt megfelelő lovunk a lovasterápiához, amivel foglalkozni akartunk. Én ugyanis korábban elvégeztem egy lovasterapeuta-tanfolyamot, ahhoz szereztem ismereteket, hogy testi és szellemi fogyatékkal élő gyerekek terápiájában vegyek részt. Az első ló egy sportpóni, arab vér van benne, tehát egy gyors ló, nem megfelelő erre a célra. A második lovon soha nem lovagolt senki, ez sem volt alkalmas terápiára, a harmadik pedig póni, túl kicsi ehhez. Tehát szükség volt egy újabb lóra. Így került hozzánk az a foltos, egy öreg lovacska. Ő lett a terápiás ló és a lovak között a csapatvezér is. Aztán jöttek sorra a többiek is, most nyolcan vannak.
Mi is ez a gyógyító vagy terápiás lovaglás?
Ata: A lovasterápia például Magyarországon nagyon elterjedt és elfogadott, de nálunk még eléggé gyerekcipőben jár, nem nagyon tudnak róla az emberek, nem ismerik a jótékony hatásait. Én úgy kerültem bele, hogy valahol olvastam egy ilyen képzésről, beiratkoztam, és el is végeztem. Ez egy két szakaszban történő képzés volt, az első szakasz önismereti jellegű volt. Akkor tanultam meg, hogy előbb önmagad kell megismerned ló által, rajta keresztül. A második, fél éves szakaszban havonta egy-egy hosszú hétvégén zajlott a képzés, a tulajdonképpeni terápiára vonatkozóan: mozgásfejlesztés, önbizalom-javítás, idegrendszeri zavarokkal, viselkedészavarokkal, hiperaktivitással vagy autizmussal élő gyerekek esetében.
Idén például a kolozsvári Kozmutza Flóra speciális iskolával dolgoztunk, miután megkerestek és egy négy hónapos programunk volt, hetente háromszor jöttek ki a gyerekekkel. Ezt a terápiát ketten végezzük: én vagyok a lovasember, a társam pedig, aki a gyakorlatokat végzi a gyerekekkel, Manhertz (most már Hodrea) Tímea Ágnes gyógypedagógus.
Milyen eredménnyel történik ez a terápia, milyen visszajelzéseitek vannak?
Ata: Mindenekelőtt a szülők nagyon örülnek, hogy van egy ilyen lehetőség és hogy létezik ilyen foglalkozás magyar nyelven. Mert Kolozsvár térségében nem én vagyok az egyetlen lovasterapeuta, de az egyetlen, aki magyarul foglalkozik ezzel. Ez pedig igen fontos: hogy a gyerekkel az anyanyelvén beszéljünk.
Kinga: Nagyenyed mellett. Lőrincréven is van ilyen terápiás lehetőség magyarul, ha jól tudom, az a legközelebbi, tehát a kolozsvári gyerekeket elég messzire kellett elvinni lovasterápiára.
Ata: Mondok egy példát a terápia eredményességére: egy gyerek, aki izomgyengeség miatt első alkalommal nem bírt kiemelkedni, felállni a kengyelben, a foglalkozás végén kapaszkodás nélkül, simán állt a nyeregben és lovagolt. Vagy például az a gyerek, aki nem tudott kapaszkodni és nem tudta kitartani a karjait oldalra, a végén, kicsit imbolyogva ugyan, de széttárt karokkal ült a lovon, mi repülőzésnek hívjuk ezt.
Ez a terápia egy komplex módszere a mozgás- és testkoordináció fejlesztésének. Mert lovaglás során gyakorlatilag a test összes izma dolgozik összehangoltan. Ott van ugye a hátgerinc, ami tartja az egész testet, és amin keresztül az agyat állandó stimuláció éri, a mozgásra és egyensúlytartásra pedig folyamatosan szükség van a nyeregben. Ez a foglalkozás különösen eredményes zsenge korban, mondjuk három éves gyerekeknél, amikor az idegpályák fejlődése még folyamatban van, egy tíz-egynéhány évesnél már kicsit nehezebb a fejlesztés.
Tehát már az óriási siker, hogy a egy mozgáskoordinációs problémákkal élő gyerek képes ülni a nyeregben egy mozgó lovon, és ez ugye csak a kiindulópont, mert a lóháton különféle gyakorlatokat is végeznek aztán.
Ez ugye a terápiának a mozgásfejlesztős része, de gondolom, az állattal való közvetlen kapcsolatnak vannak jótékony pszichológiai hatásai is.
Ata: Igen, nagyon is. Erre is tudok konkrét példát mondani: volt egy gyerek, aki egy fóbia miatt semmit nem akart megfogni, ha egy játék leesett és homokos lett, már nem fogta meg. És azzal, hogy hozzánk jött hetente kétszer a csoportos foglalkozásra és egyénileg is foglalkoztunk vele, a végén egyedül bevezette a lovat a pályára, majd ki is vezette, közben simogatta és ölelgette a lovat. Úgy mentek el innen, hogy a gyerek sírt, hogy neki homokozó kell otthon (lett is, az apja megoldotta). Szóval ez egy óriási lépés volt a gyereknek és a családjának is, mert addig a gyerek semmihez nem akart hozzáérni, a ruháját is patyolattisztán kellett tartani.
És ott van a figyelemzavaros része is. Sok gyerek, akit idehoznak, például az autizmussal élők, hol jelen vannak, hol pedig az ő belső világukban.
Ilyenkor az a célja a terápiának, hogy minél több ideig a jelenben tartsuk őket a lovaglás segítségével. Volt például egy kislány, akit ahogy felültettünk a ló hátára, nyújtotta is nekem a kezét, én pedig tudtam, hogy amíg fogom a kezét és tartjuk a szemkontaktust, ott van velünk, „kinn”, hogy úgy mondjam.
Hogy jön a képbe Kinga, ő mit csinál konkrétan? Mert ahogy visszanéztem a Facebook-oldalatokon a fotókat, ő is rendesen benn van a sűrűjében. Táboroztatás, angol és román nyelvű foglalkozások, mesterségismertetések, játékok…
Kinga: Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy és maximálisan támogatom Atát mindenben, de lóra nem ülök (nevet). Jó, egyszer megtörtént, de mondtam, hogy jól fogják a lovat. Én az elején, amikor megjöttek a lovak, a villanypásztor másik oldaláról néztem őket. Mondta a fiam, hogy anya, gyere már ide, simogasd meg, de én bevallom, féltem. Tömbházban felnőtt városi emberként nekem soha nem volt kapcsolatom állatokkal, főleg lovakkal. De hát azóta sok minden változott, ha Ata épp nincs itthon, én cipelem a szénabálákat nekik, vagy viszem a vizet az itatáshoz.
A teljes interjú a Főtéren olvasható!
Kiemelt kép: Fall Sándor/Főtér
