Az elmúlt pénteken talán még a főszervező Pálinkás Péter alpolgármester sem gondolta, hogy felhívására másnap milyen sokan jönnek össze a 300 esztendeje épült Szent Anna-kápolnánál, munkájukkal segítve a kegyhely melletti épület rendbe tételét.
Nagyon szép nap ez a mai! – írta szombat esti összegző bejegyzésében örömének hangot adva az alpolgármester.
Jó hangulatban együtt sikerült körbebetonozni a kápolnai kisházat! Sokan meglátogattak minket, volt aki kalácsot, volt aki pogácsát hozott, és akadtak akik nem csak biztatásukkal támogattak minket. Ebédre finom babgulyást ehettünk.
Pálinkás Péter szerint ami kicsiben működik, annak működnie kell városi szinten is.
Ha van cél, amit magunkénak érzünk, önzetlenül meg tudjuk valósítani, amíg vannak hasonlóan gondolkodó, elszánt emberek. A mai nap megmutatta, hogy lehet önfeledten, segítőkészen, összefogva építeni. Úgy köszöntünk el, hogy folytatjuk
– fogalmazott.
Szombaton portálunk is felkereste a helyszínt, ahol több mint tucatnyian serénykedtek. Forgott a betonkeverő, szikrázott a flex korongja alatt a betonvas, fiatalok és idősebbek talicskázták a sóderral kevert cementet a „pallér”, Sárosi Károly keze alá. Természetesen találkoztunk olyanokkal is, akik rendszeres közreműködői a hasonló önkéntes akcióknak. Köztük Liptai Csabával, Nagy Józseffel, és nem utolsó sorban Petró Lajos „Biginnel”, akire nemcsak polgárőrként vagy éppen különböző egyházi- és sportesemények aktivistájaként lehet számítani, hanem hamarosan önkormányzati képviselőként is, hiszen Bera Péter lemondásával – aki, mint megírtuk, minisztériumi osztályvezetőnek történt kinevezése okán összeférhetetlenség miatt adta vissza mandátumát – ő következik a sorban választási kislistán.
Ha hívnak, jövök! – mondta Bigin, aki hetvenévesnél is idősebben, „beállt” izomzattal is úgy forgatja a lapátot, hogy sok fiatal megirigyelhetné. De nem azok a huszonévesek, akik ugyancsak jelen voltak a betonozásánál, s „odatették” magukat ahelyett, hogy a szombat reggelüket és délelőttjüket – sok kortársukhoz hasonlóan – jól megérdemelt ejtőzéssel töltötték volna.
Pálinkás Péter elmondta: miután a kápolnát és a környezetét az elmúlt években – nem kis mértékben a Szabó Zsolt országgyűlési képviselő által is támogatott sikeres pályázatoknak köszönhetően – rendbe tették, úgy gondolta, jó lenne közösségi helyet kialakítani az egykori gondnoki lakból. A nyáron mindenekelőtt kijavították a tetőzet hibáit és külsőleg renoválták az épületet, ez alkalommal pedig az aljazat megerősítése került sorra. Nagyon sokan segítettek felajánlásaikkal, így sikerrel zárulhatott a hétvége. Ha jövőre is hasonló mértékű lesz az összefogás, elkészülhet a belső tér, benne a zuhanyozóval is.
A búcsújáróhelynek és környékének a megszépülése egyébként jeles dátumhoz köthető: a kápolna 1723-ban, azaz ebben az évben éppen háromszáz esztendeje épült fel, majd 1725-ben szentelték fel.
A júliusi ünnepi szentmisét Szent Anna, Jézus nagyanyja tiszteletére Ternyák Csaba egri érsek celebrálta. Valaha nagyon sok zarándok látogatott a Zagyva-partján megtartott búcsúba, s amióta a folyó töltésén töltésen elkészült a kerékpárút, ismét sokan ejtik útba a kegyhelyet, ki-ki imádkozva, vagy éppen csak megpihenve a szép és nyugodt környezetben. Egyebek mellett ez ösztönzi az alpolgármestert arra, hogy lehetőség szerint még komfortosabbá tegyék a területet.
A kápolna megépüléséről egyébként többféle legenda is tanúskodik, amelyek az 1722-es zagyvai árvízhez és az 1723-as kolerajárványhoz köthetők, s valószínűleg mind a két esemény összefügg a búcsújáró hely keletkezésével.
Az egyik történet szerint egy Braxatoris nevű pesti sörgyáros a Felvidék felé utazott szekerével, azonban a megáradt Zagyván lezúduló víz kiöntött és napokig egy kis dombocskára kényszerítette az urat, aki ott ijedtében fogadalmat tett egy kápolna megépítésére. Más adatok alapján viszont egy Král Vid nevezetű serfőző mester építtette a kápolnát az 1722-es pestisjárvány megszűntének emlékére. A harmadik legenda egy zagyvarónai birtokos kisfiáról szól, aki egy teknőben csónakázott a Zagyván, majd egy hirtelen felhőszakadás miatt elsodorta az ár. A gyermek csodával határos módon élve vetődött a partra Lőrinci határában, ahol az édesapja hálából egy kápolnát építtetett.
A főépület melletti kis gondnokház – ahol most az önkéntesek betonoztak – sokáig egy „remetecsaládnak” adott otthont. A famíliát az 1960-as és 70-es évek fordulója környékén az egész környéket megdöbbentő tragédia érte: két kisfiuk vesztette életét a Zagyvában. A későbbiekben a házaspár egy ideig még ott élt, majd az épület állaga romlani kezdett – egészen mostanáig.
Kiemelt kép: Munkával telt a hétvége. Az előtérben Sárosi Károly, Pálinkás Péter és Petró Lajos serénykednek / Tari Ottó/Heves Megyei Hírlap
