Már régóta nem kerültek ki az európai egyetemi padokból olyan civil szakemberek, akiknek fogalma lehetne arról, hogyan működik egy hadsereg, hogy kell elképzelni egy összhaderőnemi hadműveletet, vagy éppen mi az eszkalációs létra – írja az uniós kapkodásról Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
Mostanra kijelenthető, hogy az ukrán szempontból tragikus végkifejlete felé száguldó orosz-ukrán konfliktus mélyreható változásokat hozott az európai biztonságpolitika világába. Abba a környezetbe, ahol a fenti fogalomból éppen csak a „biztonság” hiányzik évtizedek óta.
Olyannyira, hogy a legtöbb egyetemen, ha egyáltalán oktattak is „biztpol-t”, az a nemzetközi kapcsolatok olyan al-ágává vált, ahol egy picivel többet foglalkoztak a NATO-val és kevesebbet az emberi jogokkal. De csak egy kicsivel. Az oktatás túlnyomó többségét a nemzetközi szervezetek és jogok ismertetése tette ki, sőt egyes helyeken még a feminista nemzetközi kapcsolatokat is feltalálták. Ez utóbbiról élénk fantáziám ellenére sincs elképzelésem, hogy mi lehet.
Aki nem hiszi, mennyire száműzték a katonai ismereteket a tudomány területről, nézze meg a témában 2013 után íródott szakkönyveket!
Még a magyar szerzők írásaiban, egyetemi jegyzeteiben is látványosan az utolsó helyre szorultak a katonai ismeretek – pedig a tananyag legalább egyharmadát, sőt a legfontosabb részét kellene kitenniük. Ugyanis ezzel a civilek máshol nem találkoznak.
Fentiek elsősorban azért jelentenek problémát, mert már régóta nem kerültek ki az európai egyetemi padokból olyan civil szakemberek, akiknek fogalma lehetne arról, hogyan működik egy hadsereg, hogy kell elképzelni egy összhaderőnemi hadműveletet, vagy éppen mi az eszkalációs létra. Mert – ha szerencséjük volt és eljutottak néhány alakulathoz – abból a pár látogatásból legfeljebb a leendő feladatuk felszínét karcolták. Márpedig hatékony civil kontroll nélkül, olyan irányítás nélkül, amelynek tagjai értik a fegyveres konfliktusok lényegét, történelmi szerepét és sajátosságait, nincs jól működő demokratikus ország és hadsereg.
Előbbieket fontos volt rögzíteni, hogy megértsük, jó eséllyel miért tart ott, ahol tart az európai védelmi ipar, lassan két évvel az orosz-ukrán háború kirobbanása után. Aki a háborús konjunktúra nyomán szárnyaló részvényeket, vagy látványos nagy beruházásokat vár a nagy európai védelmi ipari cégek esetében, annak csalódnia kell. Ugyan itt-ott vannak kiugró részvényárak, de az a fajta aranykor amire sokan számítottak, még egyáltalán nem jött el.
- február 22-e után
a német vezetés ugyan kiizzadt egy 100 milliárd eurós (azaz a Bundeswehr 2023-as költségvetésének másfélszeresére rúgó) fejlesztési nyilatkozatot, de sokáig nem történt semmi.
Részben emiatt le kellett cserélni Európa legnagyobb gazdaságának védelmi miniszterét. Ő aztán 2023 márciusában lecserélte a katonai fejlesztésekért felelős vezetőt, aki cserébe júniusban megígérte, hogy az év végéig meglesz a helye az összeg kétharmadának. November 21-én azután robbant a bomba, és a német alkotmánybíróság döntése nyomán a költségvetés nagy részét befagyasztották. Bár a tilalom nem érvényes a már szerződéssel rendelkező védelmi jellegű beszerzésekre, jelen sorok december 6-i írásakor mindössze 3 P-8A Poseidon haditengerészeti járőrgép és egy 4 milliárd eurós rakétavédelmi rendszer megrendelése Izraelből a biztos. A kettő együtt nem éri el a 100 milliárd euró 5, azaz öt százalékát.
A francia hadiipar is a leépített kapacitások újra létrehozásával birkózik. Ennek egyik oka, hogy a pacifizmusát fennen hangoztató EU sem rendelésekkel, sem a szabályzók átalakításával nem segítette elő az európai hadiipar működését 2022 előtt. Pedig már 2009-ben az aktuális NATO stratégia előkészítését vezető német (!) tábornok leírta, hogy
a diplomácia támaszát a katonai erő adja. Az azóta eltelt 15 évben a helyzet csak tovább romlott.
Ugyan most megindult egy kapkodó és felülről erőltetett folyamat, de éppen a 2015-ben létrejött Krauss Maffei Wegmann – Nexter Systems (KMNDS), azaz francia-német egyesülés működésképtelensége mutatja, mennyire mélyen nemzeti kérdés ez a terület. A hírek szerint az egymásnak ellentétes érdekek, sőt a másik fél ipari kémkedésére való gyanakvás miatt (!) nehezen halad előre a következő generációs európai harckocsi, a francia Leclerc és a német Leopard 2 elemeinek házasításából létrehozandó EMBT fejlesztése.
Ugyan történtek lépések az EU államainak közös katonai beszerzésére, de ez még igen távol van a megvalósítástól, és ahogy a NATO hasonló programjának nehézségei mutatják, a nemzetállamok igencsak titkolózóak és merevek, ha a biztonságukról van szó. Bár vannak olyan előre mutató lépések, mint most az orosz-ukrán háború és elsősorban az infrastruktúra elleni tömeges dróntámadások miatt létrehozott Sky Shield kezdeményezés, mely mögé 19 európai ország (köztük Nagy-Britannia) is felsorakozott. De ez a döntés sokkal inkább azért született, mert korábban az EU-tagok egy az egyben leépítették hidegháborús honi – azaz az ország területét védő – légvédelmi képességeiket.
Az Ukrajna kritikus infrastruktúrája elleni orosz hadjárat rádöbbentette súlyos sebezhetőségükre az államokat, így gyorsan pótolni kellett valahogy a képességeket.
Erről az egyértelmű és fenyegető veszélyről szól ez a lépés (clear and present danger), és nem valamiféle átgondolt tervezés eredménye.
Persze mint mindig, most is vannak kivételek. A Magyarországon jelentős beruházásokat eszközölt Rheinmetall részvényeinek ára megtriplázódott és a cég előrelátó vezetésének köszönhetően kedvező helyzetből tudták fogadni a háború miatt megnövekedett rendelésállományt. Ezt a megugrást az tette lehetővé, hogy az új gyártókapacitásokat jelentő gyárak építéséről már évekkel korábban megszületett a döntés, és 2022 elejére többségük építése már elkezdődött.
Azonban a feltételek, melyek valószínűleg nagymértékben hozzájárultak a Rheinmetall gyártási, sőt kutatás-fejlesztési kapacitásainak Magyarországra telepítéséhez, nem állnak mindenhol rendelkezésre. Európához hasonlóan Magyarországon is kezd akuttá válni a szakmákban jelentkező munkaerőhiány, bár még van némi tartalék.
Azonban a legtöbb európai kormányzat támogatása az egyértelműen mostohagyerekként kezelt védelmi kiadások, és védelmi ipar irányába gyakorlatilag nem létezik. Jól mutatja az európai hozzáállást már csak a védelem gondolatához is (sic!), hogy az Európai Parlament kutatóintézetének (European Parliament Research Service) az európai védelmi ipar erősítéséről szóló cikkéhez egyetlen hozzászólás érkezett. És ez is háborús nyerészkedéssel, valamint kolonializmussal vádolja az EU-t.
Az iparról szóló írásban sem mehetünk el azonban a fegyveres erők másik létfontosságú összetevője, a katona mellett. Nemcsak Zrínyi Miklós énekelt fegyverről és vitézről a Szigeti veszedelemben. A modern hadseregeknek éppúgy elengedhetetlen részét képezik a harcosok, mint 360 éve a hadvezér-költő korában.
Mert mit ér a paripa, ha nincs lovasa? Mit ér a legjobb szablya, ha nincs aki forgassa?
Ezekre a kérdésekre a brüsszeli vezetésnek és a hozzá hasonló globalista kormányzatoknak látványosan nincs válasza. Ki fog harcolni és meghalni az EU-ért? Amíg a tábortűz körül népdalokat éneklőket automatikusan szélsőjobboldalinak minősítik, vagy bárki gyanús, aki (ön)védelemről mer beszélni, addig nincs és nem is lehet semmilyen előrelépés. Amíg erre a kérdésre nincs válasz, addig a fenti nyögvenyelős próbálkozások is eleve kudarcra vannak ítélve. Pedig akár igaza is lehet a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének. Ha ne adj’Isten valami történik az USA-ban, Oroszország valóban megpróbálhatja fegyveres erővel rákényszeríteni akaratát az EU-ra. Nem évtizedek múlva, nem valamikor a jövőben, hanem néhány éven belül. És akkor mi lesz?
Kiemelt kép: Facebook/Dr. Somkuti Bálint
