„Soha nem vált a magyar köztudat részévé a ránk erőltetett idegen kultusz, így pedig könnyen meg lehetett szabadulni Lenintől is” – mondja Kolontári Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója.
A korabeli visszaemlékezések szerint Lenin „rossz természetű, gonoszkodó kisgyerek” volt. Igaz ez?
Kétségtelen, volt benne hajlam a komiszkodásra.
A visszaemlékezések alapján hisztis, követelőző gyerek volt, aki hamar megtanulta, hogyan kerüljön a középpontba, s ami ennél is fontosabb, azt is, hogyan manipulálja a környezetét. Sokszor idősebb testvéreire is rá tudta kényszeríteni az akaratát. Persze önmagában ezek a tulajdonságok még nem predesztinálták arra a történelmi szerepre, ami osztályrészül jutott neki.
Mi sodorta a marxi eszmerendszer felé Lenint? Olyan véleményt is olvasni, hogy meghatározó trauma volt az életében, amikor az orosz cár elleni merényletkísérlet miatt kivégezték a bátyját.
Nehéz egyetlen momentumot kiemelni, ami erre a pályára vitte. A 19. század második felében nagyon sok fiatal orosz értelmiségi kötött ki a forradalmi mozgalom valamely ágában. Ám kétségtelen, hogy
a bátyja, Alekszandr Uljanov 1887-es kivégzése III. Sándor cár ellen tervezett merényletkísérletért olyan mozzanat volt, amely erősen hatott Lenin világképére és érzelemvilágára.
Lenin „vegyesrendű” orosz értelmiségi családból származott, a felmenői között oroszokat, németeket és zsidókat is találunk. A család igazi társadalmi felemelkedése apjával, Ilja Uljanovval vette kezdetét, aki a szimbirszki kormányzóság népiskoláinak felügyelőjeként valóságos államtanácsosi címet és örökletes nemességet szerzett. Az apa halála és bátyja kivégzése kétségtelenül komoly törést jelentett a család életében, de ettől még Lenin egyetemet végezhetett, jogi diplomát szerzett és akár ügyvédként is praktizálhatott volna.
Vannak történészek, akik szerint Lenin kivezette Oroszországot az I. világháborúból, amit a javára írnak.
Pontosabb úgy fogalmazni, hogy Lenin átvezette Oroszországot az I. világháborúból a polgárháborúba, ami az ország európai részein 1921 nyaráig, a Távol-Keleten, az utóvédharcokkal 1923 júniusáig tartott. A világháborúban, a milliós hadseregek mozgósításában és felfegyverzésében Lenin már 1914-ben meglátta, nem csak az orosz, hanem a világforradalom lehetőségét is, amennyiben a tömegek „saját elnyomóik” ellen fordítják fegyvereiket.
Az is elterjedt, hogy Lenin valójában a németek ügynöke volt, így kerülhetett a proletárforradalom élére. Igaz ez?
Az első világháború évei alatt Lenin több elvtársával svájci emigrációban tartózkodott. A februári forradalom, a cár lemondatása után rögtön keresni kezdték a lehetőséget a hazatérésre. A németek az oroszokkal szembeni hadviselő félként felismerték, hogy Lenin alkalmas lehet hazája háborús erőfeszítések megzavarására. Ezért, némi egyeztetés után Leninék végül a semleges Svájcból, Németországon keresztül vasúton, a szintén semleges Svédországba utazhattak. Innen már nyitva állt az út Oroszország felé.
A „leplombált vagon” legendája nem igaz, ugyanakkor tény, hogy a németek valóban gondoskodtak az átutazók biztonságáról.
Fontos megemlíteni, Berlin ezen kívül komoly összegekkel – német források szerint 6-10 millió dollárral – finanszírozta a bolsevikokat. A pénz nem csak röplapok, sajtótermékek nagy példányszámban történő kiadását biztosította, hanem saját fegyveres alakulat, a Vörös Gárda felállítását is lehetővé tette.
Tehát akkor Lenin a németek ügynöke volt?
A szó klasszikus értelmében, természetesen semmiképpen nem nevezhetjük őt a németek ügynökének, hiszen nem a császári Németország győzelméért küzdött. A cári Oroszország háborús vereségét az orosz és a világforradalom nélkülözhetetlen feltételének tekintette. Ennek érdekében elfogadta a németek logisztikai és anyagi támogatását, ahogyan bárki más segítségét is elfogadta volna. Az adott körülmények között
a német vezérkar részéről is teljesen racionális döntés volt Lenin és a bolsevikok támogatása, hiszen ezzel háborús ellenfelét, Oroszországot gyengítette.
Lépésük hosszú távú következményeivel akkor, 1917 tavaszán még nem számoltak és nem is számolhattak.
Lenin után Sztálint kapta meg a világ és 1945 után Magyarország is. Igaz, hogy Lenin a halála előtt nem sokkal el akarta távolítani a bolsevik párt vezetéséből Sztálint?
Lenin és Sztálin kapcsolata ennél némileg bonyolultabb volt. Lenin a legelső pillanattól kezdve támogatta Sztálin, a „nagyszerű grúz” – ahogyan 1906-ban nevezte – bekerülését a bolsevik pártvezetésbe. Nagyra értékelte Sztálin gyakorlatiasságát, a bürokratikus szervezőmunka iránti elhivatottságát, a konspirációs tapasztalatait, valamint azt, hogy Sztálin nem folytatott vele teoretikus vitákat, hanem többnyire taktikusan besorolt mögé. Amikor 1922 áprilisában – nem sokkal Lenin első súlyosabb rohamát megelőzően – Sztálint a párt Központi Bizottságának főtitkárává választották, a lépéssel Lenin nyilvánvalóan nem utódot, hanem egy megbízható és irányítható végrehajtót keresett maga mellé. Az eredetileg technikai tisztségnek szánt főtitkári pozíció később vált kulcsfontosságúvá a hatalom birtoklása szempontjából. Az viszont igaz, hogy Lenin már súlyos betegen próbált számvetést, egyfajta politikai végrendeletet készíteni. Ebben kifejtette véleményét a bolsevik vezetés tagjairól. Sztálinról a következőket írta: „… főtitkárként mérhetetlen hatalmat összpontosított a kezében, és nem vagyok biztos benne, hogy mindig kellő körültekintéssel fog tudni élni ezzel a hatalommal.”
Ezért javasolta, hogy fontolják meg Sztálin leváltásának lehetőségét, s találjanak más, alkalmasabb jelöltet erre a posztra.
1923-ban azonban a nagybeteg Lenin már nem volt abban a helyzetben, hogy keresztülvigye akaratát. Arról pedig főtitkárként éppen Sztálint tett, hogy az utolsó éveiben, hónapjaiban teljesen elszigetelődjön a külvilágtól.
Sokáig tartotta magát a felvetés, hogy Lenin 100 éve, 1924. január 21-én a szifilisz következtében halt meg. Történészként mi erre a felvetésre a válasza?
A Lenin halálához vezető betegség eredetével kapcsolatban általában három lehetséges magyarázattal találkozunk a szakirodalomban. Az egyik szerint érelmeszesedés vezetett az agy elégtelen vérellátásához. Egy másik változat szerint, a Lenin ellen 1918. augusztus 30-án elkövetett merénylet következtében, a szervezetében maradt lövedék körül keletkezett szövetképződmény szűkítette le a nyaki ütőeret úgy, hogy a bal agyfélteke nem jutott elegendő vérhez. S valóban, már a tünetek megjelenésétől kezdve felmerült a betegség szifilitikus eredetének lehetősége. Kisebb rosszulléteket követően,
Lenint 1922 májusában érte az első komolyabb roham, amely során részlegesen lebénult, időlegesen beszéd- és olvasási készségét is elvesztette.
Később hosszabb-rövidebb időszakokra ugyan javulás állt be az állapotában, de egy-egy rohamot követően a kisgyerekek számára készült szójátékok gyakoroltatásával próbálták meg újra és újra megtanítani beszélni és olvasni. A korabeli orvosi jelentések szerint előfordult, hogy az olvasott szöveg értelmét nem volt képes felfogni. 1922 végére azután – egy újabb roham következtében – gyakorlatilag teljesen munkaképtelenné vált, egyre inkább elszigetelődött a környezetétől. Az egyik feltételezés szerint Lenin szellemi leépülésének valóban a szifilisz volt az oka. A közelmúltban Valerij Novoszelov orosz neurofiziológus, gerontológus, némi jogi huzavona után lehetőséget kapott arra, hogy tanulmányozza azt az orvosi naplót, amelyet a Lenint kezelő ideggyógyászok, Alekszej Kozsevnyikov, Vaszilij Kramer és Viktor Oszipov vezettek 1922 májusától egészen a bolsevik pártvezér haláláig. A dokumentumegyüttest az egykori pártarchívum jogutód intézményében őrzik, 1999-ben Lenin unokahúga, Olga Uljanova kérésére újabb 25 évre titkosították. A több mint 400 oldalas iratanyag napi bejegyzéseket tartalmaz Lenin egészségi állapotáról, a vizsgálatok eredményeiről, az alkalmazott kezelési módszerekről, a gyógyszerek adagolásáról. Ezeket áttanulmányozva Novoszelov arra a következtetésre jutott, hogy Lenin betegsége szifilitikus eredetű volt, orvosai kizárólag neuroszifilisz – a betegségnek a központi idegrendszert megtámadó stádiuma – ellen kezelték, bár a kifejezés említését gondosan kerülték a dokumentumokban.
Az orvosi napló titkosítása 2024. január 21-én jár le, ezt követően minden bizonnyal más kutatók is hozzáférhetnek majd, több részletet is megtudhatunk Lenin betegségéről.
A dokumentumok alapos kiértékelése elsősorban orvosi, nem pedig történészi feladat lesz. A boncolás egyébként súlyos agykárosodást mutatott ki nála, több kiterjedt agyvérzés, valamint agylágyulás nyomait. A bal agyfélteke tömegének harminc százalékát elveszítette. Lenin agyát feldarabolták, több ezer metszetet készítetek belőle. Tanulmányozására előbb külön laboratóriumot hoztak létre, majd ennek bázisán a Szovjet Orvostudományi Akadémia Agykutató Intézetét. A metszetek vizsgálatával a Leninnek tulajdonított különleges szellemi képességekre próbáltak fiziológiai magyarázatot keresni.
Mennyire volt hiteles a Magyarországon elterjesztett Lenin-kép?
Egyáltalán nem volt az, még ha kétségkívül tartalmazott is valós életrajzi elemeket. Ezt a képet lényegében készen kaptuk a Szovjetuniótól, ahol Lenin kultuszának kiépítése már közvetlenül halála után megkezdődött. Testét bebalzsamozták, hogy megőrizzék az örökkévalóságnak, mauzóleuma zarándokhellyé vált, a hagiografikus életrajzán generációk nőttek fel. De ezt az életrajzot is többször átírták aktuálpolitikai szempontok alapján. A Lenin-kultusz egyfajta „valláspótlékként” szolgált a szovjet társadalom számára. A szovjet korszakban Lenin hivatkozási alap, viszonyítási pont volt, olyan ősforrás, akihez állandóan visszatértek. Minden történést, változást, döntést Leninnel, tőle származó idézetekkel próbáltak igazolni, alátámasztani. Sztálintól kezdve Gorbacsovig, minden szovjet vezető így tett. Utóbbi vezetése alatt, a nyolcvanas évek második felében meghirdetett peresztrojka is a demokratikus szocializmus lenini koncepciójához való visszatérés jelszavával zajlott.
Mi a helyzet ma Putyin Oroszországában Lenin kultuszával?
A szovjet időszakhoz képest Lenin kultusza egyértelműen visszaszorulóban, halványulóban van. A Szovjetunió bukása óta rendre felmerül például az egykori pártvezető eltemetésének kérdése. Vannak, akik Lenin testével együtt – szimbolikus értelemben – magát az ügyet is el akarják temetni, mások egyszerűen abszurdnak érzik egy holttest mutogatását Moszkva szívében. 2020-ban pályázatot is kiírtak a mauzóleum építészeti újrahasznosítására, ezt azonban az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának tiltakozására visszavonták. Lenin kultuszát leginkább ez a párt és annak „örökös” vezetője, Gennagyij Zjuganov próbálja életben tartani.
A közvélemény-kutatások szerint az orosz társadalom mintegy 60 százaléka helyeselné Lenin földi maradványainak eltemetését.
A mostani hatalom egyelőre jobbnak látja a Lenin-kérdést nem bolygatni. Nem véletlen, hogy Lenin születésének 150. évfordulója 2020-ban csendben telt Moszkvában, miként halálának mostani centenáriuma is. Putyin rendszerének egyik felvállalt történelmi előképe az 1917 előtti Orosz Birodalom, a másik a Sztálin által megteremtett globális szuperhatalom. Néhány éve az orosz elnök azt mondta Leninről a Szovjetunió szétesése kapcsán, hogy „atombombát helyezett az épület alá, melyet Oroszországnak hívnak, ami aztán fel is robbant.” Putyin értelmezésében ugyanis a Lenin által kigondolt, a korábbi cári kormányzóságok helyébe lépő szövetségi köztársasági struktúra vezetett évtizedekkel később az ország felbomlásához, a tagállamok függetlenné válásához. Lenin a cári múlt iránt érzett gyűlölete, a polgárháború eszkalációjában, az orosz társadalom akkori megosztottságában játszott szerepe miatt sem nagyon fér bele a külvilággal szembeni orosz nemzeti egység összekovácsolásán munkálkodó rezsim hivatalos panteonjába.
Lenint itthon gyorsan sikerült elfelejteni. Miért?
Mert igazából soha nem vált a magyar köztudat, közgondolkodás szerves részévé. Még akkor sem, amikor az államszocialista időszakban az akkori hatalom nyilván lefutotta a maga kötelező köreit, és Lenin-szobrokat állítottak, közterületeket neveztek el róla. Leninnek, mint történelmi személynek nem sok köze volt Magyarországhoz, a magyar történelemhez. Kultusza ránk erőltetett és idegen maradt, amitől különösebb szívfájdalom nélkül meg lehetett szabadulni.
Kiemelt kép: Nem tudnak mit kezdeni a lenini örökséggel az oroszok. Forrás: MTI/EPA
