A román média, majd a magyar portálok is arról számoltak be, hogy hétfőn ételmérgezési tünetekkel került kórházba több mint 40 magyarországi turista Herkulesfürdőn.

Az ügy kapcsán a csoportot kísérő Tiponutz Tibor idegenvezetőt örült, hogy tisztázhatta az esettel kapcsolatos csúsztatásokat.

Tiponutz Tibor mindenekelőtt leszögezte, még egyáltalán nem biztos, hogy a magyarországi turisták ételmérgezést szenvedtek, ugyanis a tisztiorvosi vizsgálat egyelőre nem mutatott ki semmit, végleges eredmények pedig csak két-három nap múlva lesznek.

Az idegenvezető elmondta, hogy hétfő reggel csoportjuk 9 tagjánál jelentkeztek panaszok: hányás, hányinger, hasmenés, nem pedig 12 személynél, ahogy az az eddigi beszámolókban szerepelt.

Tény, hogy 12 személyt szállítottak busszal a kórházba, de egyet darázscsípés, egyet napszúrás, egyet pedig valószínűleg a stressz okozta szédülés miatt. Az ételmérgezéses gyanús személyeket ellátták a kórházban, akin a kiszáradás jelei mutatkoztak, az kapott infúziót. A csoport többi tagját bekérették az ambulanciára megfigyelés céljából, de náluk később sem jelentkeztek tünetek.

„Gyakorlatilag a 35 ember teljesen tünetmentesen várt a többiekre, az orvosok meg várták, hogy jelennek-e meg nálunk is tünetek, de nem jelentek meg”

– magyarázta az idegenvezető a Krónikának, hozzátéve, hogy az orsovai városi kórház menedzsere a kilenc esetet látva értesítette a tisztiorvost, aki kiszállt a helyszínre és mintákat vett a betegektől: széklet-, vizelet- és vérmintát is. Utóbbiból a helyszínen nem mutattak ki semmilyen fertőzést, vírust, előbbiekből tenyészet útját 2-3 nap múlva tudnak eredményt mondani.

„Azt mondták, hogy ha ez szalmonella lenne, akkor ott 47 személyből 40 beteg lenne, nem csak kilenc”

– mondta az idegenvezető, hozzátéve, hogy a szalmonella gyanúja azért sem igazán áll fenn, mert mindenki nagyon hamar rendbe jött. Este már vacsoráztak: akiknek reggel panaszai voltak, „kicsit diétásabban”, kedden pedig már „rendesen” reggeliztek, újult erővel kirándultak, megmászták Déva-várát és meglátogatták a vajdahunyadi várat is.

Egyébként a kilenc embernél a tünetek egy óra leforgása alatt jelentkeztek, egymás után nagyon gyorsan. Mindenki ugyanazt reggelizett – azok is, akiknek nem voltak panaszaik: kétféle felvágottat, sós telemeát, tükörtojást, uborkát, paradicsomot. Ezekből szintén mintát vettek a hatóságok. Tiponutz Tibor lapunknak elmondta, őt fogják majd értesíteni a vizsgálatok eredményeiről.

Krónika

Kiemelt kép: Sergiu Brega