Kijev elérte a célját a kurszki betöréssel, csak kérdés, milyen áron.
Egy török elemző határozottan állítja, hogy még idén decemberben elkezdődhetnek a tűzszüneti vagy béketárgyalások az oroszok és az ukránok között. Ha ez igaz, részben magyarázatot ad a katonai szempontból egyébként értelmetlen kurszki ukrán betörésre. Más kérdés, hogy az akció ebben az esetben elsietettnek tűnik. De milyen okai lehettek még a „zseboffenzívának”, miért reagált eltérően az USA és az EU, és mennyiben hasonlít ez a mostani a 2023-as „nagy nyári ellentámadáshoz”?
Ezeket a kérdéseket válaszolta meg Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója.
A New York Times katonai elemzőkre hivatkozva azt írta, hogy az ukrán hadsereg „könnyű sikerei” a Kurszki terület határ menti falvaiban véget értek, az előrenyomulásukat megállították. Zelenszkij fő tévedése a cikk szerint az volt, hogy a várakozásaival ellentétben Moszkva nem vont el csapatokat a keleti frontról, így az orosz offenzíva Csaszov Jar, Toreck és Pokrovszk közelében nem áll meg. Arra a kérdésre, hogy valóban ez lehetett-e az ukránok mozgatórugója, és tényleg kudarcot vallottak-e, Somkuti azt válaszolta: abból kell kiindulni, hogy az ukrán politikai és katonai vezetés egy többfrontos háborút kénytelen megvívni:
– Itt nem elsősorban a katonai frontokra gondolok, hanem a közvélemény és különösen az amerikai közvélemény figyelméért folytatott küzdelemre.
Amikor a feszültség a Közel-Keleten magasra hág, amikor van egy olimpia, amikor egyéb dolgok is történnek a világon az orosz–ukrán háborún kívül, ami az ukrán vezetés számára szó szerint életbevágó, akkor valamit tenni kell. Na, ebben az esetben az a helyzet, hogy ha az összevont tartalékokat bevetik az orosz előrenyomulás lelassítására, annak semmilyen hírértéke nincs. Tehát valamit villantani kellett, és miután szinte az összes nagyobb orosz hadihajót elkapták a Fekete-tengeren, vagy távolabbra kényszerítették a partjaiktól, onnantól kezdve nehéz egy olyan akciót végrehajtani, ami eléri az ingerküszöböt. És úgy gondolom, hogy az előbb említett körülményekre tekintettel ez az offenzíva elsősorban nem bizonyos katonai célok eléréséről szólt.
A célja a világ közvéleményének a megragadása volt, amit tökéletesen sikerült elérni – mutatott rá Somkuti.
A brit Times forrásai szerint a katonai vezetés határozottan ellenezte ezt az akciót, ahogyan utóbb arról is lehetett hallani, hogy a 2023-as, tavaszira tervezett, nyári offenzívát is ellenezte a vezérkar, mert nem álltak rendelkezésre a megfelelő erők, de a politika mindent felülírt, és Zelenszkij kierőszakolta a támadást. Az elemző ezt a helyzetet a következőképpen látja:
– A tavalyi történetnek az lett a vége, hogy Zaluzsnijnak távoznia kellett a posztjáról. Tehát jó eséllyel megállja a helyét ez a párhuzam. De azt mindenképpen tegyük hozzá, hogy a modern korban, különösen a XIX. század második felétől a katonai kérdésekben mindenhol a politikai vezetés dönt, és a katonáknak, a szakértőknek a feladata az, hogy végrehajtsák a politikai vezetés utasításait. Persze, ennek vannak korlátai, mivel egy katonai műveletbe nem lehet a lázadás kockáztatása nélkül a végtelenségig beavatkozni – emelte ki Somkuti, hozzátéve:
amikor a politikai vezetés azt mondja, hogy valamilyen katonai feladatot végre kell hajtani, azt egy idő után végre kell hajtani a katonai vezetésnek, mert ez a dolgoknak a természetes rendje.
És innentől kezdve az összes ilyen polemizálás azon, hogy „mi lehetett volna, ha”, meg miért úgy történt, az teljesen felesleges.
„Nyilván a katonák látják azt, hogy a ’23-as támadásnál és itt sem volt elég felszerelés és katona ahhoz, hogy a siker reményében tudjanak harcolni. De ez is egy olyan szituáció, amikor nem nagyon van más választás, mint hogy „parancs, értettem”, és abból gazdálkodni, ami van. A párhuzamokra visszatéve,
a tavalyi ellentámadásnál sem véletlenül a Krím-félsziget felé indult meg az offenzíva, hiszen a nyugati, elsősorban amerikai szponzoroknak a Krím-félsziget és az ottani orosz jelenlét megszüntetése a legfontosabb. Itt is lehet valami a háttérben, de ahogy már mondtam, a fő cél valószínűleg a média és a közvélemény figyelmének felkeltése volt, amit sikerült elérni, csak a kérdés, hogy milyen áron” – összegezte az elemző.
Az ukrán támadásra Nyugatról különböző reakciók érkeztek: az EU gyakorlatilag gondolkodás nélkül felállt, tapsolt, azt mondta, hogy hurrá, függetlenül attól, hogy korábban ellenezték az Oroszország nemzetközileg elismert határai mögötti célpontok ellen indított támadásokat. Az amerikaiak viszont sokkal árnyaltabban nyilatkoztak a kurszki betörésről: folyamatosan arról beszéltek, hogy persze Ukrajnának joga van megvédeni magát, de ezt az akciót semmilyen módon nem egyeztették velük, nekik tulajdonképpen semmi közük az egészhez.
Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e,, hogy az amerikai külpolitika ilyen szempontból ravaszabb, és nyitva hagyott magának egy kiskaput, hogyha kudarcot vallanak az ukránok, akkor ők fel tudják tenni a kezüket, és azt mondhassák, hogy nekik ehhez semmi közük nem volt, Somkuti a következőket válaszolta:
– Én ezt nem ravaszságnak nevezném, hanem józanságnak. Egész egyszerűen az Európai Unió vezetőinek megszűnt a realitásérzéke, bármire pozitívan reagálnak, ami Oroszországgal szembe megy. Az amerikaiaknak viszont sokkal több vesztenivalójuk van, mert ha valami kisiklik, katonai képességek híján nem elsősorban az Európai Unió lesz az orosz atomrakéták célkeresztjében, hanem ők. És az Amerikai Egyesült Államok, ugye szemben a britekkel, akik tényleg mindent föl akartak tenni egy lapra, egyébként is sokkal óvatosabban vívja ezt a háborút, és nagyon sok esetben látszott az, hogy az amerikai politikai és katonai vezetés is tökéletesen tisztában van azzal, hogy van egy pont, amin túl nem lehet feszíteni a húrt.
Nyilván igyekeznek elmenni a határig, minél több sikert, minél több erőt, minél több lehetőséget adni az ukránoknak, de nem azon az áron, hogy ebből egy globális háború, ne adj’ Isten, egy atomháború legyen. Ez az a pont, amit az európai vezetés szerintem képtelen érzékelni.
Számukra ez egy ideológiai küzdelem, egy olyan egzisztenciális küzdelem, amelyben Oroszország csak veszíthet, ha közben elpusztul a világ, az se baj, mert legalább Oroszország nem győzött. Ezzel szemben az amerikaiak gondolnak arra is, hogy mi lesz holnap. Az európai döntéshozókat pedig ez nem érdekli – emelte ki Somkuti Bálint.
Engin Özer török elemző szerint 2022 tavasza óta nem volt ilyen közel a béke, de legalábbis egy tűzszüneti megállapodás a harcoló felek között, és egy egész konkrét dátumot is említett, azt mondta, hogy a tárgyalások már idén decemberben megkezdődhetnek. Ez egybevág azokkal az ukrán nyilatkozatokkal, amelyek arról szóltak, hogy a kurszki zseboffenzívával a tárgyalási pozícióikat akarták javítani.
Somkuti Bálint szerint a török elemzőnek lehetnek olyan forrásai, amilyenek nekünk nincsenek, például kapcsolatban állhat azzal a csoporttal, amelyik majdnem tető alá hozta ’22 márciusában az isztambuli megállapodást.
– Ha a tapogatódzás már megindult, erről török diplomáciai vagy kormányzati forrásból tudhat valamit. Ez az egyik magyarázat. A másik magyarázat az, hogy ez pusztán a saját elmélete, de van benne logika: decemberben már nem fenyeget az a veszély, hogy a háború lezárása vagy a konfliktus befagyasztása bekavar az amerikai elnökválasztásokba. Tehát onnantól kezdve nyugodt szívvel ösztönözhetik az amúgy már fáradó európai és amerikai döntéshozók Ukrajnát arra, hogy tárgyalás útján és ne fegyveres erővel próbálja megoldani vagy lezárni a háborút. Egyébként pedig azt szoktam mondani, hogy a háború trendekből áll. És egyértelműen lehet látni azt a trendet, hogy Ukrajna nyugati támogatása csökken, és ez előbb vagy utóbb azt fogja eredményezni, hogy nem lesz képes folytatni a háborút. Mostanában egyre többen mondják azt, hogy ez a pillanat, a háború vége, még idén el fog jönni – szögezte le Somkuti.
