Nemcsak egy az egyben átvették az az Egyensúly Intézet javaslatcsomagját – persze forrásmegjelölés nélkül –, de még az egyes pontok sorrendjén sem változtattak. Francesca Rivafinoli írása.

Úgy képzeltem, hogy amennyiben egy párt hét gyakorló politikusa közül öt személyes tapasztalatokkal rendelkezik a külföldön élés és a hazaköltözés, illetve haza nem költözés terén, akkor számukra egy külföldön élő magyarokat megcélzó program kidolgozása valóságos lubickolás. Saját élmények, első kézből szerzett benyomások, érintett ismerősök tömegei – ebből csakis önálló gondolatok és eredeti felvetések sülhetnek ki. Véltem én.

Egyem a rendíthetetlen naivitásomat.

Ha ugyanis végigolvassuk a TISZA Párt „komplex hazaváró programját”, majd mellétesszük az Egyensúly Intézet „Hogyan csábítsuk haza a külföldre vándorolt magyarokat?” című, év eleji javaslatcsomagját, megállapíthatjuk: nemhogy egy az egyben átvették az egészet forrásmegjelölés nélkül, de még az egyes pontok sorrendjén sem változtattak.

Vázlatosan kijegyzetelték, fölírták frappáns megnevezésként a Fidesz-kormány „Hazaváró” programjának címét, oszt jónapot.

Nem mintha dráma lenne egy agytröszt ötleteinek felhasználása, ugyanakkor egy briliáns (hisz kizárólag saját jogán pozíciókat halmozó) jogásztól, egy „The Man” epitheton ornanssal nyomuló morálbajnoktól mégis elvárható lenne ennek valamiféle jelzése. Plagizálni Annalena Baerbock is tud.

Forrás: Magyar Péter/Facebook

Már csak azért is elszontyolodik az ember, mert ha egy ennyire testhezálló témában nem sikerül saját hozzáadott értékkel is előrukkolni, akkor mégis mire tippeljünk, mennyire szolgaian másolnának a párt politikusai a számukra idegenebb kérdésekben? Itt van rögtön a legeslegelsőként említett, tehát nyilván a legfontosabbnak tekintett programpont: „pénzügyi segítség”, mármint a Nyugat-Európából való hazaköltözéshez. A külföldi állásából igazgatósági, majd vezérigazgatói posztokra hazatért Magyar Péter Official The Man, továbbá Dávid Dóra (éves angliai fizetése átszámítva 90 millió forint), Lakos Eszter (korábbi brüsszeli jövedelme havi 2,9 millió, hazaköltözése utáni itthoni bére 1,2 millió), Gerzsenyi Gabriella (aki a 3,8 milliós brüsszeli állását hagyta ott 2021-ben, hogy itthon szabadúszó legyen), valamint Kollár Kinga (korábbi hazaköltözése után egyből a Gazdasági Versenyhivatal vezető munkatársa) nevével fémjelzett párt egy további copy+paste segítségével

igazán lejjebb sorolhatta volna három-négy bekezdéssel azt az elképzelést, amely szerint nógrádi és zempléni adóforintokból kellene segélyezni a Bécsben vagy Londonban élő magyart,

hogy teljék szegénynek költöztetődobozra – de kinek van ideje ilyen finomhangolásokra, amikor még nadrágot is kell választania az esti VIP-iszogatásra.

Miközben egyébként az Egyensúly Intézet a pénzügyi támogatást a hiányszakmákban dolgozó, képzett munkavállalókra (köztük informatikusokra) korlátozná, akik „anyagi szempontból nem találták meg számításaikat külföldön”; a pénzt pedig az őket itthon foglalkoztató vállalaton keresztül nyújtaná, nem pedig közvetlenül a kezükbe.

Kérdőíves felmérésük szerint ugyanis egy négymillió forintos egyszeri támogatás egész sokakat ösztönözne a hazatérés megfontolására – amely felvetést már önmagában ízekre lehetne szedni,

a TISZA Párt azonban inkább még rá is tesz egy lapáttal, nem említve feltételrendszert.

A „komplex programban” aztán szerepel még például, hogy kormányra kerülve tájékoztatnák a kint élőket a hazaköltözés előnyeiről (kitérve a lelki egyensúlyra), valamint hogy sok-sok egyéb információval is ellátnák a hazafelé készülődőket, a kinti magyar nyelvű oktatás támogatása mellett, ami persze jórészt már jelenleg is adott, különféle állami programok és pályázatok keretében (most épp 500 millió forintot osztanak ki Potápi Árpádék a diaszpórában működő magyar szervezetek és hétvégi magyar iskolák működéséhez, fejlesztéseihez, valamint rendezvényeihez; a lichteneggi magyar cserkészcsapattól kezdve az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületén és a guildfordi Magyar Tanoda és Játszóházon át a Jönköpingi Magyar Egyesületig jut pénz annak, aki kér);

de mennyivel szexibb, ha ugyanezt a TISZA egy eddig még soha ki nem posztolt szürkenadrágos fotóval ÍGÉRI!

Valahol félelmetes ez az ötlettelenség– írom ezt hazaköltözöttként, számos hazaköltözött és haza nem költözött ismerőseként.

Először is: az úgy nem működik, hogy kormányra kerülés esetén, x év múlva iszonyúan lelkesen beszélnék a külföldön élőnek a hazaköltözés „lelki előnyeiről” és az itthon elérhető tisztes fizetésről,

addig viszont naponta recitálom el, hogy Magyarország a legkorruptabb és legszegényebb ország Európában, katasztrofális oktatásegészségüggyel (ahol ráadásul Mészáros Lőrincnél kénytelen az ember állást keresni, mert más lehetőség egyszerűen nincs is).

Aki látott már 444-ből tájékozódó külföldi magyart, az tudja: a hasonló üzenetekkel történő tartós bombázás a betegesség szintjéig fokozhatja a hazatéréstől való irtózást. Masszívan beeszi magát agyukba a mindensz*rista narratíva, gyakorlatilag kiirthatatlanul. Világosan olvasható az Egyensúly Intézet tanulmányában is: a hazatérést „nagyban gátló” tényezők között szerepel a magyarországi helyzet negatív megítélése, valamint a magyar embereknél „általánosan tapasztalt” pesszimizmus és letargia.

A súlyosabb esetek ezért már évekkel ezelőtt fel is vették 20-30 éves futamidővel a gigahitelt, hogy lakást vásárolhassanak helyben, nyugaton – egy értelmezhető, újszerű hazacsábító program nulladik eleme tehát az állandó jajveszékelés beszüntetése lenne, mielőtt további hiszterizált honfitársaink betonozzák be magukat idegenben, nyugdíjig tartó pénzügyi kötelezettségvállalásokkal. Nem a távoli jövőre kell előirányozni mindenféle lózungok terjesztését,

hanem már tegnap el kellett volna kezdeni kommunikálni a sikeresen hazaköltözött tiszás politikusok bátorító történetét.

Ez volna ugyanis a nulladik utáni első pont: ahelyett, hogy a „pénzügyi segítség” belengetésével még rá is erősít a párt a külföldön élők körében igen gyakori pénzközpontúságra és az életminőség-csökkenéstől való rettegésre, pont azt a tévhitet kellene lefelé bontogatni, hogy az alacsonyabb összegű jövedelem a jóllét és az életszínvonal automatikus csökkenésével jár. A kellően jó állással rendelkező és a pénzével megfelelően gazdálkodó munkavállaló ráadásul bizonyos számú év után eljut arra a pontra, hogy a szükségletei, sőt, a Mastercarddal kielégíthető vágyai teljesültek, de még a nyugdíj-előtakarékossággal is jól áll –

épeszű ember legkésőbb ezen a ponton hátrébb sorolja prioritási listáján a vagyonfelhalmozást.

A TISZA párt egyik EP-képviselője pont azért jött haza és ugrott fejest a gazdálkodásba, mert ráunt „a jóléti (fogyasztói) társadalom jóléti (fogyasztói) felfogására” – hányan vannak, akik bár hasonlóan éreznek, a határozatlan idejű külföldi szerződésük alattomos kényelméből és biztonságából egyszerűen nem merik meglépni az efféle váltást (akár kiégés árán se). Ráadásul ott van Kulja András: lehetne lengetni a vagyonnyilatkozatát, hogy hahó, Svájcban dolgozó magyar orvosok, ennyit már itthon is meg lehet keresni, lényegesen alacsonyabb megélhetési költségek mellett. Ha a megtakarításaitokkal együtt hazacuccolnátok, #neféljetek, simán találhattok Magyarországon idilli lakóhelyet; sőt, néhány hasonszőrű kollégával összeállva még a munkahelyeteken is kialakíthatjátok magatoknak a megfelelő mikroklímát. Csak pont annyira kell rugalmasnak és nyitottnak lenni itthon, mint külföldön.

És végül a megtakarítások témájával elérkeztünk a „hazaváró program” további fájó hiányosságához. Nem kizárt, hogy a sikeres és elégedett hazaköltözők története rendszerint úgy kezdődik, hogy „amikor kimentem/kimentünk, az eleje még húzós volt a kauciók és egyéb induló költségek miatt, de a második-harmadik hónaptól beállítottam egy négyszámjegyű összeget, ami automatikusan ment egy takarékszámlára”.

Személyes tapasztalat, hogy simán lehet maradéktalan jólétben élni külföldön úgy is, ha az ember nem szórja el a pénzt feleslegesen, csak azért, mert van;

mégis nem kevesen csúsznak bele az ész és értelem nélküli költekezésbe, ahonnan aztán (érdemi megtakarítások híján) valóban nehéz az eggyel esetleg alacsonyabb magyarországi jövedelemre váltani. Ezért az például egy innovatív javaslat lehetne, ha a külföldön élőket az állam valamiféle lakástakarék-konstrukcióval ösztönözné kezdettől fogva a pénzügyi tudatosságra, a fegyelmezettségre, és mindezek eredményeként adott időn belül egy, a külföldön elérhetőnél még mindig jóval jutányosabb magyarországi ingatlanberuházásra (illetve a régi-régi devizahitelük problémájának megoldására). Vagy persze simán akadhat ezernyi okosabb és hatékonyabb spórolássegítő megoldás is, csak akkor elő kellene rukkolni vele.

Már ha nem arról akar meggyőzni minket a párt, hogy a témában az egyetlen önálló gondolata Magyar Péter illusztrációként választott szürkenadrágos modellfotója.

Mandiner

Kiemelt kép: Magyar Péter/Facebook