A labdarúgó NB I 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen a címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott a Kisvárda otthonában, ezzel az élre állt a tabellán. A hazaiak vezetőedzője, Révész Attila az FTC elleni vereség ellenére talált pozitívumokat csapata játékában.
Az FTC a korábbi Kisvárda-játékos, Ötvös Bence 74. percben értékesített tizenegyesével győzött a szabolcsiak vendégeként az eredetileg augusztus végére kiírt találkozón, ezzel szűk négy hónap után ugrott az NB I-es tabella első helyére. A lefújást követő értékelésekben mindkét vezetőedző megdicsérte az ellenfelet is, és Robbie Keane és Révész Attila is elégedett volt a sajátjaival.
Révész Attila szerint az FTC bajnok lesz
– Nem marasztaltam el a csapatot, mindent megtettek.
„Nyilván a szurkolók, barátnők és sporttársak részéről van egy kis csalódottság, de valahol ez a fölény megvan a Ferencváros javára”
– mondta a Kisvárda trénere, majd kiemelte azt is, hogy „olyan csapattól kaptunk ki, amelyik bajnok lesz ebben az idényben”.
Révész Attila a sajtótájékoztatóhoz hasonlóan az M4 Sport kamerája előtt is beszélt arról, hogy az FTC-től kölcsönvett játékos szabálytalansága után exkisvárdai futballista szerezte a győztes gólt.
– A sors iróniája, és talán ez is mutatja a két csapat közötti különbséget, hogy
„míg nálunk a Ferencvárostól kölcsönvett játékos, Szabó Szilárd hozta össze a tizenegyest, addig náluk a mi korábbi játékosunk, Ötvös Bence értékesítette a büntetőt.”
Szabó fiatal még, sérülésből jött vissza, bizonyítani akart anyaklubja ellen, mindezek összessége miatt elkövetett egy hibát, ami egy életre megmaradt benne, biztos vagyok benne, hogy nem követi el újra. Később a magyar futball is profitálhat belőle, sok örömet fog még szerezni.
A Kisvárda edzője szerint játékosai bárhová elmennének vele
A két csapat vasárnap, a 16. fordulóban is összecsap egymással, de akkor már a fővárosban. – Nekem mindegy, hová megyek, ha a Wembley-ről lenne szó, az sem érdekelne.
„Olyan játékosaim vannak, akik a Himalájára is jönnének velem.”
Meg fogjuk oldani a következő meccset is, akár fiatalokkal, akár öregekkel – mondta az idegenbeli összecsapásról a kisvárdai vezetőedző.
A szabolcsi együttes a veresége után maradt a tabella ötödik helyén, a hátránya öt pont a Fradi mögött.
Robbie Keane már a bajnoki címről beszélt a győzelem után
Robbie Keane, a Fradi edzője a győzelem után elmondta: „az első félidőben lőhettünk volna két gólt Varga Barnabás révén, de nem sikerült. A meccs előtt is elmondtam,
„ezek azok a meccsek, amiket mindenképp meg kell nyerni, lehet nem szépen is, mindegy, ez is három pontot ér, és most ez a lényeg. Az ilyen meccsekkel lehet bajnokságot nyerni”.
– mondta Keane, aki szerint a Fenerbahce, Puskás, Kisvárda hármassal egy nehéz időszakot zártak le, csupa idegenbeli meccsel.
Címlapkép: Révész Attila és Robbie Keane találkozója a kisvárdai bajnokin (Fotó: Nemzeti Sport/Czinege Melinda)



