A bíróság szerint nem politikai indíttatásból támadta meg a fideszes aktivistát a snicceres plakátrongáló

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

bíróság bíró jog törvény

Nem rendelt el kényszerintézkedést a Budai Központi Kerületi Bíróság Bocskai Csaba Tamás Fideszes aktivista támadójával szemben, arra hivatkozva, hogy nem volt politikai indíttatása a bántalmazásnak – írta közösségi oldalán Budai Gyula fideszes képviselő.

„A Fővárosi Törvényszék szerint tehát az nem politikai indíttatás, amikor az elkövető azt mondja, „Azért mert átb.szták az országot”, majd többször megüti Bocskai Tamást, végül a földön rugdossa!”

– írta a politikus. Budai Gyula hangsúlyozta: Bocskai Csaba Tamás bántalmazása egyértelműen politikai indíttatású volt, mert az elkövető a Fideszre utalva támadta meg a fideszes aktivistát.

„A független bíróságok továbbra is politizálnak és teret engednek az utcai erőszaknak, és úgy látszik beálltak Magyar Péter mögé!”

– közölte Budai Gyula.

Mint ismert, a napokban került nyilvánosságra a felvétel, amelyben rátámadnak egy fideszes aktivistára, aki számonkérte a plakátok rongálását. A támadó estefelé a kutyáját sétáltatva járkált a VI. kerületi Hunyadi tér környékén, menetközben pedig módszeresen levagdosta a Fidesz–KDNP helyi jelöltjének plakátjait. Ez szemet szúrt egy fideszes aktivistának, aki telefonjával kamerázva követte az illetőt, akinél egy vágóeszköz is volt. Miután számonkérte, hogy miért rongál, a férfi rátámadt és többször megütötte.

A tiszás agresszivitással kapcsolatban megszólalt Orbán Viktor is. A kormányfő a digitális polgári körök esztergomi háborúellenes gyűlésén elmondott beszédében úgy fogalmazott:

„– Ha valaki kiáll a saját véleménye mellett, akkor megtámadják, lerohanják, megfélemlítik, beleharapnak, belerúgnak. Ez zajlik. És nekünk itt védekeznünk kell. Észrevettük ezt már jó néhány hónappal ezelőtt, és elkezdtük szervezni a digitális polgári köröket.”

Magyar Nemzet

Címlapkép: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004