A budapesti állatvédőket is cserben hagyták Karácsonyék

Szerző: civilek.info

CIVIL

kutya-állatbarát

A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén a Fidesz–KDNP azt kérte, hogy a budapesti állatvédő civil szervezetek részére 200 millió forint összegben írjanak ki pályázatot. A kormánypártok javaslatát leszavazta a közgyűlési többség, pedig Karácsony Gergely korábban még az Illatos úti ebrendészeti telep költözését is kilátásba helyezte, melyből nem lett semmi.

Karácsony Gergely főpolgármester még 2020-ban megalakította a Budapesti állatvédelmi chartát, céljaik közt volt az ebrendészeti telep modernizálása, az ivartalanítás támogatása, járőrszolgálat létrehozása, a szaporítók elleni fellépés.

Azóta a fővárosi állatvédelem csak romlott, az ebrendészeti telep túlterhelt, a létrehozott charta pedig a homályba veszett, egyúttal a budapesti állatvédelem is. 

A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén a kormánypárt azt kérte, hogy a budapesti állatvédő civil szervezetek részére 200 millió forint összegben írjanak ki pályázatot.

Janó-Veilandics Franciska, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője az ülésen kifejtette, sajnos az a tapasztalat, hogy a koronavírus óta a felajánlások és adományok elmaradnak, nehéz anyagi helyzetbe kerültek az állatvédelmi szervezetek. A kormánypárt javaslatát leszavazta a közgyűlési többség, pedig Karácsony Gergely főpolgármester korábban még az Illatos úti ebrendészeti telep költözését is kilátásba helyezte, melyből nem lett semmi.

Tarlós István idején rendszeres örökbe adó napokkal, a nehezen gazdásítható állatok rehabilitációjával próbálták meg mielőbb gazdához juttatni az állatokat. Az ingyenes programot megszüntették, volt olyan is, hogy a telepet segítő alapítványuktól politikai okokból nem vettek át adományokat.

Közben a kormány tette a dolgát a magyar állatvédelem területén: az állatvédelemért felelős kormánybiztost neveztek ki Ovádi Péter személyében.

Idén januárban a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány 250 millió forintos támogatást adott egyes ebrendészeti telepek működését az állatbarát szemlélet erősítése és a hatóság munkájának segítése érdekében. 

Országos szinten 14 szervezet részesült támogatásban. Ovádi Péter tavaly év végén a cikket szerző Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta: „amikor arra gondolunk, hogy az állatvédelemben kiket kell támogatni, akkor biztos, hogy

az első helyen a civil szervezetek állnak, rengeteg mindent köszönhetünk nekik.

– Az ötszázmillió forintos keretösszegű pályázatot 2024 első negyedévében ismét meghirdettük, rekordszámú kérelmet bíráltunk el, és

277 állatvédő civil szervezet kapott pályázati úton forrást ebből a keretből

– mondta Ovádi Péter, aki ma az MTI-nek megerősítette, hogy

az elmúlt négy évben több mint 900 millió forint felhasználásával meghaladta az ivartalanított kutyák és macskák száma a 30 ezret, és 2025-ben további nagyszabású tervek megvalósítása várható.

Címlapkép: Illusztráció / Tacskó a Székesfehérvár vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón 2024. február 6-án. Az országban másodikként – Veszprém után – Székesfehérváron is állatbarát lett a vasútállomás.
MTI/Vasvári Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004