A csúcson zárt a Folyami Polgárnaszád őszi eseménysorozata + GALÉRIA

Szerző: civilek.info

FOLYAMI POLGÁRNASZÁD

Így kell hajrázni, ahogy azt a tényfeltáró Folyami Polgárnaszád tette!  A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány egyedülálló országjárása a programsorozat őszi etapjának végére ért. 

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő Sajóvámoson ismertette a részleteit a falvak és városok megújulásának. Köszönetet mondott a Magyar Falu Program létrejöttéért a polgári kormánynak, hozzátéve, hogy az életminőséget emelő beruházások vonzóvá teszik a régiót a fiatalok számára is. Ma már bátran nézünk szembe a kihívásokkal – emelte ki.

Csuzda Gábor országgyűlési képviselő a személyes találkozások fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a választókerületek közötti együttműködés kulcsfontosságú a sikerhez.

Miskolcon Kiss János országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: „a mi sikereinket, a mi tetteinket mi kell, hogy magyarázzuk. Mit adtunk a magyar családoknak? Biztonságot, biztos megélhetést, folyamatos támogatást!”

A sors igazságtétele a sok támadásért, hogy most Budapesten találkoznak a nagyhatalmak – tette hozzá.

Bak László, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke kiemelte, a gyereknevelés magasabb jövedelembiztonságot nyújt. Összefoglalta az Orbán-kormány támogatásait, amikkel segítik a családosok életkörülményeinek javítását.

Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke Sátoraljaújhelyen hangsúlyozta, őrséget állnak az elmúlt 15-16 év eredményei mellett. Kiemelte a munkaalapú gazdaság eredményeit és a kormány segítségének köszönhetően megnyitott óvodákat és iskolákat, valamint a jelentős felújításokat is felsorolta.

Összesen 95 település kapott együttesen 7,4 milliárd forint támogatást az elmúlt évek során.

Egy politikus a legközelebbi választásokra gondol, egy államférfi a következő nemzedékre – idézte Konrad Adenauer, az Európai Unió egyik alapító atyjának szavait Petán Péter. A CÖF-CÖKA médiaigazgatója Sajóvámoson, Miskolcon és Sátoraljaújhelyen ennek tükrében fogalmazta meg a tavaszi voksolás tétjét: brüsszeli helytartót vagy a magyar nemzeti érdekekért kiálló, és azért dolgozó miniszterelnököt választunk. Globalisták vagy szuverenisták?

Történelmünk múltjára utalva sorolta, hogy ki mindenkit ültettek eddig nemzetünk nyakára külföldi hatalmak: Károlyi Mihály, Kun Béla, Szálasi Ferenc és Kádár János neve mellett említésre került Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is.

„A nemzetrontókkal ellentétben a polgári kormány elmúlt 15-16 éve azonban az ígéretek beváltásáról, az építkezésről és a gyarapodásról szólt, megteremtve a lehetőséget egy biztos életre és egzisztenciára a családok, vállalkozások számára.”

A CÖF-CÖKA médiaigazgatója felhívta a figyelmet, hogy a döntésnél figyelembe kell venni az elmúlt másfél évtized teljesítményét, mintsem ígérgetésekre hagyatkozni, elkótyavetyélve a már megszerzett előnyöket. Ne fosszák meg a jövőben rejlő lehetőségtől a gyermekeinket, unokáinkat!

A salgótarjáni eseményen Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Közgyűlés elnökének a központi gondolata az volt, hogy a választásokon egy esetleges ellenzéki győzelemmel elveszíthetjük az elmúlt 15 év eredményeit: a családtámogatást, az otthonteremtési eredményeket, a nemzetpolitikához fűződő intézkedéseket, a fiatalok egszisztenciális támogatását. Kiemelte, nem csak az elért eredmények, hanem a keresztény, hazafias értékek mellett is ki kell állni.

Becsó Zsolt országgyűlési képviselő a múltba kalauzolta a hallgatóságot, számadatokkal érzékeltette mit jelentett Salgótarjánnak a baloldali és jobboldali kormányzás. 2006 és 2010 tíz között a Fidesz-többségű városvezetés összesen 32 millió forint támogatást kapott, ilyen ellenszélben kellett helytállniuk. 2010 óta több milliárd forint érkezett az önkormányzathoz és mint említette, jövőre a miniszterelnök újabb 2,2 milliárd érkezését jelentette be, amennyiben hatalmon maradnak. Végre nem a mindennapos működéssel kell foglalkozniuk, hanem távlatosan tudnak előre tekinteni.

Németh Miklós Attila, a CÖF-CÖKA kuratóriumának tagja salgótarjáni és füzesabonyi felszólalásában kiemelte: ahhoz, hogy jól tudjunk dönteni, tájékozottnak kell lennünk. A mai információdömpingben ezt rendkívül nehéz elérni, hiszen valójában nem tájékoztatni akarnak bennünket, hanem befolyásolni. Három dologra hívta fel a figyelmet: az értékekre, a tényekre és az érvekre.

„Ha azt szeretnénk, hogy ne legyünk akaratunk ellenére befolyásoltak, tudnunk kell, kik vagyunk, mi az értékrendünk, tudnunk kell, milyen tényekkel erősíthetjük ezt az értékrendet, és ezt az értékrendet mindenkivel érvrendszerünk szerint meg kell próbálni megosztani. Ne, kiabáljunk, ne vitatkozzunk, érveljünk és próbáljuk ezt a kis közösséget nagyobbá tenni.”

– fogalmazta meg.

A füzesabonyi találkozón Pajtók Gábor országgyűlési képviselő arra mutatott rá, hogy a Folyami Polgárnaszád tényismertetése azért is fontos, mert azok a fiatal szavazók, akik a 2010-es években még nem rendelkeztek szavazójoggal, most azt hihetik, hogy a Tisza Párt által gerjesztett érzelmi húrok jogosak és ez a tizenöt év nem szólt másról, csak kudarcról és ezért rendszert kell váltani. A CÖF országjárása nagyban hozzájárulhat, hogy ez a politikai lufi, ez a sértettségből táplálkozó megtévesztő álpolitizálás lelepleződjön és gondolkodásra késztesse nem csak a patriótákat, hanem a tiszásokat is.

Tállai András országgyűlési képviselő nem csak szóban számolt be a Dél-Borsodban elért fejlődésről, de egy az elmúlt 25 évben a régiós eredményeket tartalmazó könyvet is ajánlott. Azonban hiába az eredmények, az erről szóló beszámolók, a képviselő kicsit pesszimistán úgy látja, hogy ezek az embereket nem érdeklik, ezeket természetesnek veszik, nem becsülik meg. Kizárólag a mobiltelefonjukon elérhető, ellenőrizetlen információknak hisznek, az befolyásolja őket. Ezért tartja rendkívül fontosnak az ilyen típusú rendezvényeket, ahol személyesen lehet meggyőzni a választókat.

Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Sajóvámoson / Fotó: civilek.info
Csuzda Gábor országgyűlési képviselő a Folyami Polgárnaszád eseményén Sajóvámoson / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Sajóvámoson / Fotó: civilek.info
Demeter Zoltán országgyűlési képviselő a Folyami Polgárnaszád eseményén Sajóvámoson / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Sajóvámoson / Fotó: civilek.info
Vadkerti Imre, a Kormorán zenekar énekese a Folyami Polgárnaszád eseményén Sajóvámoson / Fotó: civilek.info
Petán Péter, a CÖF-CÖKA médiaigazgatója a Folyami Polgárnaszád eseményén Miskolcon / Fotó: civilek.info
Kiss János országgyűlési képviselő a Folyami Polgárnaszád eseményén Miskolcon / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Miskolcon / Fotó: civilek.info
Bak László, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke a Folyami Polgárnaszád eseményén Miskolcon / Fotó: civilek.info
Vadkerti Imre, a Kormorán zenekar énekese a Folyami Polgárnaszád eseményének miskolci nézőjével/ Fotó: civilek.info
Szekeres Zoltán a Kormorán zenekar tagja a Folyami Polgárnaszád eseményén Miskolcon / Fotó: civilek.info
Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA operatív igazgatója a Folyami Polgárnaszád eseményén Sátoraljaújhelyen / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Sátoraljaújhelyen / Fotó: civilek.info
Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke a Folyami Polgárnaszád eseményén Sátoraljaújhelyen / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Sátoraljaújhelyen / Fotó: civilek.info
Petán Péter, a CÖF-CÖKA médiaigazgatója a Folyami Polgárnaszád eseményén Sátoraljaújhelyen / Fotó: civilek.info
Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Közgyűlés elnöke a Folyami Polgárnaszád eseményén Salgótarjánban / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Salgótarjánban / Fotó: civilek.info
Becsó Zsolt országgyűlési képviselő a Folyami Polgárnaszád eseményén Salgótarjánban / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Salgótarjánban / Fotó: civilek.info
Németh Miklós Attila, a CÖF-CÖKA kuratóriumának tagja a Folyami Polgárnaszád eseményén Salgótarjánban / Fotó: civilek.info
Babos-Fehér Nóra és Gáspár Álmos, a Kormorán zenekar tagjai a Folyami Polgárnaszád eseményén Salgótarjánban / Fotó: civilek.info
Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke a Folyami Polgárnaszád eseményén Salgótarjánban / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Salgótarjánban / Fotó: civilek.info
Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Németh Miklós Attila, a CÖF-CÖKA kuratóriumának tagja a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Németh Miklós Attila, a CÖF-CÖKA kuratóriumának tagja a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Pajtók Gábor országgyűlési képviselő a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Tállai András országgyűlési képviselő a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Füzesabonyban / Fotó: civilek.info
Németh Miklós Attila, a CÖF-CÖKA kuratóriumának tagja a Folyami Polgárnaszád eseményén nézőkkel beszélget Füzesabonyban / Fotó: civilek.info

Egy biztos, a Folyami Polgárnaszád nem áll le, csak téli pihenőre vonul!

A Folyami Polgárnaszád tartalmait itt tekintheti meg!

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004