A Facebook is beszállt a választási kampányba

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Forrás: Facebook

A Facebook anyacége, a Meta letiltotta a Mediaworks több megyei lapjának a közösségi oldalát pénteken – írja a Magyar Nemzet, amely szerint ezzel a techóriás nyíltan beszállt a választási kampányba. Az esettel kapcsolatban közleményt adott ki az egyik legnagyobb médiaszervezet.

A vármegyei portálok közül a Baranya vármegyei Bama, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kisalföld és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szon Facebook-felülete is elérhetetlenné vált – közölte a Magyar Nemzet a 24.hu cikke alapján. Mint írták,

pénteken a Reddit nevű közösségi fórumon jelent meg egy bejegyzés arról, hogy felhasználói bejelentés áll a Baranya vármegyei hírportált érintő leállás mögött.

A poszt írója szerint háborús fenyegetések megjelenítése miatt történt a bejelentés, ezt értékelte a Facebook anyacége, a Meta a közösségi alapelvek megsértéseként.

„Tehát a Facebook akadályozza, hogy a háború borzalmait bemutató hírek eljussanak a magyar emberekhez. A Meta kapcsán fontos kiemelni, hogy Dávid Dóra, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője korábban a cég londoni irodájának a jogtanácsosa volt. Azonban eddig is nyilvánvaló volt, hogy a közösségi médiában a Tisza Párt felé lejt a pálya ”– írta a Magyar Nemzet az esettel kapcsolatban.

Hozzátették:

a három érintett megyei portál közleményt adott ki a történtek után. Eszerint a Meta pénteken indokolás nélkül szüntette meg a Facebook-oldalakat.

Ez a drasztikus döntés megítélésük szerint súlyosan sérti a sajtószabadságot. A közösségi médiás felületek visszaállítása érdekében pedig fellebbeztek (azóta a Bama Facebook-oldala ismét elérhetővé vált).

Közleményt adott ki az egyik legnagyobb médiaszervezet 

Nem véletlen, hogy éppen most váltak elérhetetlenné megyei hírportálok Facebook-oldalai – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. A szervezet úgy véli, ha a háborús tematika miatt történt a korlátozás, az a magyar választási kampányba való beavatkozásként is értelmezhető.

„Érthetetlen, miért nem akar tudni a Facebook a háborús fenyegetésről” – írta a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNM). A szervezet felháborítónak és megdöbbentőnek nevezte, hogy a Meta ma indoklás nélkül megszüntette a Kisalföld, a Bama és a Szon Facebook-oldalának elérhetőségét.

Gyanús beavatottság

Az MNM közleményében hangsúlyozza, egyetért az érintett szerkesztőségek küzdelmével, ugyanis megítélésük szerint nehéz lenne indoklásnak elfogadni, amit mind a három érintett szerkesztőség közleményeinek illusztrációjaként megadott képernyőfotókon olvashatunk.

„Ott ugyanis az áll, hogy az oldal azért áll korlátozás alatt, mert nem felelt meg a Meta közösségi alapelveinek – jelentsen ez bármit is”

– mutattak rá, hozzátéve: a történtekről kárörvendve beszámoló balliberális hírportálok feltűnően beavatottaknak látszanak. Példaként kiemelték a 24.hu fentebb említett cikkét, amely szerintük jól érezhetően közel állhat a felhasználói bejelentések közegében megszerezhető egyéb háttértudásokhoz. „Hiszen a háborús fenyegetésekről szóló tematika – mint az oldal korlátozását kiváltó állítólagos ok – magának a Meta bejelentésének a szövegében nem szerepel” – fogalmaztak.

A Facebook bekapcsolódik a magyar választási kampányba

Közleményükben azt írták, hitelt adnak ezeknek „a gyanúsan jól értesült forrásoknak”, s ezért úgy vélik:

lehet valóságalapja azoknak az értesüléseknek, melyek szerint a Facebook a háború fenyegető veszélyeiről szóló hírek közreadása miatt bünteti a jobboldali hírportálokat.

Szerintük ha ez így van, a helyzet egyértelmű: a Facebook közösségi alapelvei minden jel szerint azt célozzák, hogy a magyar választási kampányban rajtuk keresztül semmit ne lehessen megtudni a háborús fenyegetésről.

Ha ez a céljuk, akkor meg kell állapítani: ezzel valójában arra törekednek, hogy bekapcsolódjanak a magyar választási kampányba

– mutattak rá.

Mint írták, szurkolnak azért, hogy a három érintett szerkesztőség fellebbezéseivel mielőbb véget érjen ez az érthetetlen korlátozás, mert úgy gondolják, azok a közösségi alapelvek, amelyekre a Meta hivatkozik, feltűnően nem esnek egybe a jobboldali közösségek alapelveivel.

Közleményükkel egyben szeretnék felhangosítani az érintett szerkesztőségek közleményeiben olvasható buzdítást: azt a kérést, hogy olvasóik a Facebook-felületeik korlátozásának ideje alatt is keressék híreiket az online oldalaikon. „A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint ezeknek a hírportáloknak a felkeresése az elkövetkező időszakban a sajtószabadság melletti dacos kiállásnak számít, ezért mi is azt kérjük, hogy minél több olvasó éljen ezzel a szabadságjogával” – hangsúlyozták.

hirado.hu, Magyar Nemzet

Címlapkép: Facebook

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004