Tradicionális gulyásleves szürkemarhából, trikolor túrógombóc kapros tejföllel, desszertként pedig szilvás panna cotta fahéjas morzsával és mézes szilvapürével. Vagyis hagyományos, háromszínű és főzött tejszín – még mielőtt az elítéltek kopogtatni kezdik a fűtéscsöveket. A fenti menüt ugyanis a váci börtön szakácsai főzték ki a fenntarthatóság jegyében, amellyel arany minősítést szereztek a közétkeztetési verseny országos döntőjében. Hogy ez lenne-e a rabok napi menüje, erről nem szóltak a hírek. A szűkös költségkeretek közé szorított konyhaművészet megmérettetését amúgy is a farsang múltával, már jócskán a húsvétra felkészítő böjtben rendezték. De miért éppen erre figyeltek volna a verseny kiírói, amikor az óvodai, iskolai vagy éppen vállalati menzákon sem figyelnek ilyesmire.
Húst hússal! Ez volt a jelszava annak a munkatársamnak, aki még csak elképzelni sem tudta a húsnélküli ebédet, nem hogy megenni. Nem az ünnepi tálalásról beszélek, hiszen csak munkanapokon jártunk a menzára. Bár az utóbbi években megszűnt az üzemi konyha, és kiadták az étkeztetést haszonbérbe, aminek az lett a következménye, hogy mire éppen megszoktunk volna egy menüsort, új étteremmel szerződtek, és kezdődött minden előről. Az újabb és újabb szerződésnek az volt a magyarázata, hogy egyik vendéglős se hízzon már túl kövérre a mi zsírunkon. A benfentesek pedig tudni vélték, hogy valamicske haszna annak is volt szerződésenként, aki a mi érdekeinket képviselve újabbakat kötött. Egy biztos. Bármilyen vendégbarát konyhafőnök készítette is a heti étlapot, szinte biztosra vehető volt, hogy lehet főzelék, tejes étel, kifőtt tészta, vagy akár halétel is bármikor, de pénteken csak húsos ételből lehet választani! Ha véletlenül mégis becsúszott a hét utolsó munkanapjára egy főzelék, arra biztosan nem lehetett tükörtojás kérni, csak pörköltet vagy fasírozottat. Aki tehát csak böjtölni szeretett volna ezen a napon, az éhezett is.
A túrót – legyen az juh- és tehéntej alapú, legjobb arányú keverék – alaposan áttörjük. Hozzáadjuk a puha vajat és a tejfölt. Az így kapott alapot krémesre keverjük. Ezután kerülhet bele a zúzott fokhagyma és az apróra vágott lilahagyma. Nem maradhat el a fűszerpaprika és a kömény sem. Most, hogy a körözöttünk egy kis színt is kapott, alaposan összekeverjük. Legyen érezhető minden grammjában az adagolt ízvilág. És, hogy ezek az ízek összeérjenek, egy-két órára tegyük hűtőbe. Íme, a legfönségesebb böjti vacsora, amelyet tölthetünk zöldpaprikába – de fogyaszthatjuk pirítósra kenve – egészségünk legnagyobb dicsőségére és a gonosz bosszantására, elűzésére.
Távoli ismerősöm osztotta meg velem ezt a receptet hamvazó szerdán. Amíg az egészet elbeszélte, és a hozzávalókat részletezte, ragyogott a tekintete. Részletesen bemutatta a piacot, ahová elzarándokolt a juhtúróért, és beszélt a tejfölről is. Hogy hány százalékos, arról fogalma sincs, mert bőven elég, ha azt a kofa tudja. Aztán az apróra metélt hagyma aprólékosságával mutatta be fűszerbeszerző körútjának minden állomását. Elbeszélését azzal zárta, hogy az egésznek a közös családi vacsora miatt van jelentősége, mert az alkalomra hazajön a négy gyermeke és a hat unokája. Még a vidéken élők is. Mert ahogyan a bőségnek, úgy a böjtnek is csak közösségben érdemes nekiindulni.
Március 15-én együtt sétáltam a Kárpát-medencei magyarokkal. A Margit hídon ballagtunk a Kossuth tér felé. Időben voltunk. Jó időben. Nem siettünk, így senki sem maradt le. Meg-megálltunk, majd újra indultunk, mint az elmúlt 1100 évben, vagy éppen az utóbbi másfél évtizedben. Amikor az arcomba lobbant egy-egy zászló selyme vagy a fényképezőgépem lencséje elé tolakodott valamelyik település táblája, azonnal visszazökkentem 2026 valóságába. Mór még csak hagyján, de Felsőtárkány már az egész képet kitakarta. A tavaszi napsütésben így poroszkáltam melegedő lélekkel, többszázezred magammal. Gondolatmenetemet a Nemzet Főterén felcsendülő himnusz szakította meg, amelyet a debreceni énekkarral együtt zengett a százezreket számláló Békemenet-kórus messzehangzó tisztasággal és őszinte reménységgel hozva testközelbe az ünnepi perceket. Az Isten áldjon meg bennetek kedves magyarok, ne csak szívvel, ésszel is gondolkodjatok!
Az ünnepi megemlékezést követően sétára indultam. A Városligeti-tó irányából visszafordultam, mert amióta nem áll az obeliszk tetején Gábor arkangyal, azóta nincs áldás a Hősök terén és környékén. A Feneketlen-tó élővilága amúgy is gazdagabb a városligetinél. A vízimadarak hangosan tarka együttesét mostanában még egy sárgás-fehéres tollazatú kacsa is színesíti. Az állathatározó szerint viszont mindez kacsa, mert a récefélék családjába tartozó madár valójában lúd. Tehát egy liba, amely csak látszatra kacsa. Mostanság sok minden szembe jön velünk, ami valójában nem az, aminek mutatja magát. Csak ezt nem mindig vagyunk képesek fölismerni. Ráadásul ez a kacsa-liba sokak feltételezése szerint egy migráns. Kéretlen bevándorló, amely az Állatkertből szökött, vagyis Pestről érkezett Budára. Hogy a jobb megélhetés, vagy a madárbarátabb környezet vonzotta-e, nem tudom!? Amúgy hivatalosan nílusi lúdnak hívják. Tehát eredeti „szülőhazája” Egyiptom is lehet. Ekképp pedig a Nílusból kikászálódó tehenek helyett álmodhatott volna róla is a fáraó. József a magát récének mutató nílusi lúdról is elmondta volna a hét bő és hét szűk esztendő fabuláját. A már akkor jobb sorsra érdemes rabszolga kifejtette volna, hogy a réce-lúd álom azt jelenti: ha áprilisban a népek csak a látszat alapján döntenek, az elmúlt kétszer hét – bajokkal teli, szűkölködéstől sem mentes – esztendőt többször hét év – böjtölésre is alkalmatlan – koplalás követheti.
NéMA
Címlapkép: MTI/Komka Péter