A kárpátaljai magyarok képviselőivel találkozott Zelenszkij

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

Zelenszkij-átad

Az eseményről Szijjártó Péter is elmondta a véleményét.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön találkozott a kárpátaljai magyar civilszervezetek képviselőivel, önkormányzati és egyházi vezetőivel és katonákkal, akikkel egyebek mellett megvitatta a közösség anyanyelvi oktatásával, a magyar kultúra támogatásával, valamint a háború elől külföldre menekült és hazatérni szándékozó emberek számára szükséges feltételek megteremtésével kapcsolatos kérdéseket – derült ki az államfő hivatalos internetes oldalán nyilvánossága hozott közleményből.

A csaknem egyórás találkozó elején Zelenszkij köszönetet mondott a nehéz tél alatt tanúsított kitartásért és a front támogatásáért, a katonáknak pedig Ukrajna védelméért.

Az elnök hangsúlyozta, hogy már most fel kell készülni a következő télre. Fontos, hogy minden régiónak legyen vészhelyzeti terve, és ezeket végre is kell hajtani, hogy „az ukránok a lehető legnagyobb védelemben részesüljenek”.

Zelenszkij kiemelte, hogy számos vállalkozás és cég települt át Kárpátaljára, ami fontos a munkahelyek megőrzése és újak létrehozása, valamint az ukrán gazdaság egészének támogatása szempontjából.

A találkozón részt vett Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, aki elmondta, hogy az államfő közvetlen párbeszédet kezdeményezett a találkozó résztvevőivel. Ennek keretében Zubánics felvetette a középiskolák felső tagozatai szakosításának problémáját, különös tekintettel a háború által még súlyosabbá vált demográfiai helyzetre. A politikus rámutatott: a magyar közösségekben sok esetben lehetetlen eleget tenni az osztályok minimális tanulói létszámára vonatkozó követelményeknek. Zubánics László ezért – elmondása szerint – azt javasolta, hogy a magyar értelmiség utánpótlásának biztosítása céljából különleges eljárási rendben tegyék lehetővé kistérségenként legalább egy középiskola működésének finanszírozását.

Zelenszkij elnöknek nem három nappal a parlamenti választás előtt kellene Kárpátaljára látogatnia és színházat játszania, hanem sürgősen be kellene fejeznie a kényszersorozásokat, a nyílt utcai embervadászatokat és haladéktalanul vissza kellene adnia a kárpátaljai közösségtől 2015 óta elvett kisebbségi és anyanyelvhasználati jogokat” – írta a történtek kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Zelenszkij állami kitüntetéseket adományozott az orosz agresszió elleni harcokban kitűnt katonáknak, és posztumusz III. fokozatú Érdemekért kitüntetést adott át a 2023 novemberében elhunyt Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) néhai alelnöke, a megyei tanács (közgyűlés) egykori elnökhelyettese özvegyének.

MTI

Zelenszkij posztumusz III. fokozatú Érdemekért kitüntetést adott át a 2023 novemberében elhunyt Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) néhai alelnöke, a megyei tanács (közgyűlés) egykori elnökhelyettese özvegyének – Fotó: Facebook/Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség – Демократична спілка угорців України

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004