A magyar kultúrához való kötődés gyermekkorban kezdődik

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Erzsébet-tábor

Az Erzsébet-táborok amellett, hogy a kultúra, a sport, a tudomány, kereszténység és a magyarsá) értékeivel gazdagítják a gyerekeket, közösségi élményeket is nyújtanak számukra.

A magyar kultúra szeretete, az ahhoz való kötődés már egészen kis korban elkezdődik, ezért is tölt be fontos szerepet az Erzsébet-tábor, amely a magyar kultúra sokszínűségét is megmutatja a gyerekeknek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára a Zánkai Erzsébet-táborban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

Kiss-Hegyi Anita hangsúlyozta, hogy az Erzsébet-táborok amellett, hogy az öt alappillérnek tekintett terület (a kultúra, a sport, a tudomány, kereszténység és a magyarság) értékeivel gazdagítják a gyerekeket, közösségi élményeket is nyújtanak számukra. Mint mondta, az itt kialakított kapcsolatok, valamint az itt szerezett tapasztalatok és ismeretek akár az egész életüket meghatározhatják.

„Fontos számunkra, hogy minél többen, minél lelkesebben és minél hosszabb távon együtt legyünk itt, ezért a magyar kormány, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával biztosítjuk az Erzsébet Alapítvány számára a működést” – jelentette ki az államtitkár, aki beszédében arra is kitért, hogy ezúttal egy különleges, a Jókai 200 emlékévhez kapcsolódó programmal is készültek a táborozók számára.

Egész évben nagy figyelmet fordítunk Jókai nagyságára, munkásságára, és szeretnénk, hogy minél többen csatlakozzanak ehhez a programhoz is – fogalmazott Kiss-Hegyi Anita.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt tíz évben mind létszám, mind infrastruktúra tekintetében sokat fejlődtek az Erzsébet-táborok. Mint mondta, idén az ottalvós Erzsébet-táborokban rekordszámú, 110 ezer táborozó tud részt venni, az elmúlt években pedig közel másfél millió gyerek jutott el az Erzsébet-táborokba.

– Számunkra nagyon fontos a tartalom, ezért minden táborhelyünkön öt nagy pillérköré szervezzük a programokat. A tudomány, a sport, a kultúra, a kereszténység és a magyarság mind összekapcsolódó témák, de legfontosabb talán az, hogy a magyar gyerekek megismerjék a magyar kultúrát. Ezért a csütörtök a táborhelyeinken mindig a kultúra napja, és örülünk neki, hogy ehhez a kormány támogatásával olyan együttműködő partnereket találunk, mint a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

De még fontosabb, hogy többek között a Déryné Program és a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésével olyan programok valósulhatnak meg akár a színháztermünkben, akár a parton, amelyeknek köszönhetően a gyerekek megismerhetik a magyar kultúra minden egyes elemét – fogalmazott Hornyák Tibor.

Hozzátette: a táborokban a gyerekeknek a szórakozás és a kikapcsolódás mellett az említett programoknak köszönhetően edukációban is részük van. Köszönetet mondott az államtitkár asszonynak a látogatásért, a kormánynak és a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak pedig azért, hogy a táborok finanszírozásán és felújításán túl abban is segítséget nyújtanak számukra, hogy mind az öt táborhelyükön tartalmas programokat nyújthassanak a hozzájuk látogató magyarországi és határon túli gyermekeknek.

MTI

Borítókép: Bábelőadáson résztvevő gyerekek a kultúra napja alkalmából tartott tematikus tábornapon a zánkai Erzsébet-táborban 2025. július 31-én.
Forrás: MTI/Katona Tibor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004