A mi fegyverünk a béke – Civilek Podcast Csizmadia Lászlóval

Szerző: civilek.info

KIEMELT, VÉLEMÉNY

A CÖF életében ha nem is nyugodt, de gazdag volt az idei év: volt Békemenet, volt PEuCET, az európai patrióták VI. kongresszusa, útjára indult a Folyami Polgárnaszád, amely emlékezteti a választókat, hogy mi is történt Magyarországon az elmúlt 15 évben, a Fidesz-KDNP kormányzásának ideje alatt. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke összegezte, mire emlékszik vissza szívesen az idei évből.

– Úgy gondoltuk, a választásokat megelőző év olyan esztendő, ahol a civil hangot fel kell erősíteni, mi több, hogy a patrióták hangját kell felerősíteni. Tudom én azt, hogy Magyarországon nemcsak patrióták vannak, de elenyésző számban lehetnek azok, akik nem gondolják, hogy a hazájuk mellett teljes mellszélességgel kell kiállni. Ha erre gondolok, az óvatos optimizmus is megjelenik bennem: bízom benne, hogy bölcs a magyar nép.

A történelmünk is arra tanít, hogy a vidék részéről mindig olyan támogatás jött a jóra a gonosszal szemben, hogy az elegendő egy normális kormányzás folytatására. A patrióták mindig vállalják a nemes versengést. Mi nem kardot fogunk, nem pisztolyt hordunk az ingünk alatt: a mi fegyverünk a béke. Folyami Polgárnaszádunk fegyverek helyett a békét hordozza

– emelte ki Csizmadia László.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumi elnöke a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: civilek.info

Zajos, háborgó a magyar közélet, a különböző értékrendet valló emberek nem érvelnek, hanem próbálják a másként gondolkodókat eltakarítani maguk elől. Olyan klasszikus fogalmakat vetnek sutba, amelyek nélkül nagyon nehéz egységben látni egy ország társadalmát. Csizmadia László megválaszolta, hogy mit lehet tenni, hogy ez ne így legyen.

– Nehéz dolog ez. Csodálatos rétegmezők vannak, amikor az ember kiszabadul a nagyváros fogságából: a mezőkön, réteken ott vannak a csodálatos virágok – de ott van a gaz is. Nehéz elválasztani az ocsút a búzától. Aki a hazájáért akar élni, annak mindig kell, hogy ereje legyen tisztességesen, a jog eszközeivel, a politika eszközeivel szolgálja és védje a hazát. Példát kell mutatnunk a keresztény kultúra gyakorlásából – mutatott rá a CÖF elnöke, emlékeztetve: a hatalom szolgálatot jelent. Ez vonatkozik az Európai Unióra is, annak intézményrendszerére is, amelyben egy olyan puccs történt, amely meg fogja rengetni az egész kontinenst.

„Olyan típusú emberek akarják érvényesíteni önös érdekeiket, akiket a történelemből már ismerhetünk” – emelte ki a Civilek Podcast vendége, hangsúlyozva: nem lenne szabad hagyni, hogy a nácizmus, a kommunizmus, a bolsevizmus, vagy a mostani ultraliberalizmus követői teret nyerjenek.

– Magunkba kell nézni. Egyrészt szülőként, másrészt ezt meg kell tennie a mindenkori hatalomnak is. A szülőnek is, a hatalmon lévőknek is kötelessége lett volna hazaszeretetre, családszeretetre, a haza építésére, megbecsülésére nevelni – mutatott rá Csizmadia László, hozzátéve: ha az ember magába néz, számba veheti, hogy mit mulasztott.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumi elnöke a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: civilek.info

„Azok a társadalmak, amelyeknek megadatik, hogy kiállhatnak a jó mellett, sokat mulasztanak. Hiába a jólét, hiába a biztonságérzet, az ördög mindig ott leselkedik” – mondta a CÖF elnöke, aki szerint akkor kellett volna ennek az ördögnek azt mondani, elég volt, nem mérgezheti a társadalmat, nem térhet vissza.

„A patrióták feladata most, hogy kitartsanak, ne adják fel. Közeleg a világháború és ha feladjuk, vége a világnak. Olyan félelmetes, rafinált dolgok jönnek, hogy muszáj résen lennünk. Nézzünk magunkba: lehet, hogy elmulasztottunk sok kedvező helyzetet, de ha alkalom adódik rá, pótoljuk ezeket időben”

– zárta a beszélgetést Csizmadia László.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumi elnöke a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: civilek.info

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004