„A mostani választás akár második Trianonhoz is vezethet”

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

utolsó-figyelmeztetés

A lengyeleknek már szomorú valóság az, amit Magyar Péter és Brüsszel szán hazánknak. Leleplező alkotás az eurokrata tervekről.

Március 20-án ismét csordultig megtelt az Uránia Nemzeti Filmszínház nézőtere érdeklődőkkel. A telt ház ezúttal Marcin Tulicki lengyel rendező és Michał Karnowski, lengyel újságíró, véleményvezér Utolsó figyelmeztetés című dokumentumfilmjének szólt, amely a jelenlegi eurokrata lengyel miniszterelnökről, Donald Tuskról éppúgy lerántja a leplet, mint az itthon hatalomba törekvő Magyar Péterről.

A vetítés előtt a szervezők és az alkotók rövid köszöntőt intéztek a közönséghez, amelyben hangsúlyozták: szerintük nem csupán egy filmről, hanem egy olyan felkiáltójelről van szó, amelyet komolyan kell venni.

Szalai Zoltán, a Mandiner főszerkesztője felidézte a korábbi lengyel folyamatokat, és úgy fogalmazott:

„Igazából akkor szűnt meg a jogállam Lengyelországban, amikor 2023-ban azt mondták, hogy visszatért.”

A film készítői – Michał Karnowski újságíró-véleményvezér, Marcin Tulicki dokumentumfilmes és Michał Adamczyk, a lengyel közmédia erőszakkal eltávolított igazgatója – kendőzetlenül fogalmaztak a művükről.

Karnowski hangsúlyozta, hogy számukra a magyar helyzet személyes ügy:

„Újságíróként, de mindenekelőtt a szabad lengyelek képviseletében támogatásunkat fejezzük ki a magyar szuverenitásért vívott harc iránt.”

Hozzáfűzte: Lengyelországban már megvalósult az, ami itt még csak készülőben van.

A lengyel választók szerinte már levonták a tanulságokat, és „már felismerték, hogy becsapták őket”. Úgy véli, jobb, ha a magyarok az ő kárukból tanulnak.

Michał Adamczyk azt gondolja, ma egész Európa Magyarországra figyel:

„Budapest a nemzeti függetlenség utolsó bástyája, Magyarország az egyetlen uniós ország, amely nem adta be a derekát Brüsszelnek.”

Úgy látja, a magyar választás európai jelentőségű lehet:

„Ha megnyeritek ezt a voksolást, akkor egész Európának példát mutathattok abból, hogyan kell megvédeni a nemzeti érdekeket.”

Jellemzőnek nevezte azt is, hogy a liberális baloldal nem akart velük szóba állni: „Féltek a nehéz kérdésektől”.

Marcin Tulicki a lengyel tapasztalatokról beszélve azt hangsúlyozta, hogy a „jogállamiság helyreállítása” szlogenjével egészen más folyamatok zajlottak:

„Az intézményeket jogtalanul, brutális, rendőri erőszakkal vették át, és ugyancsak jogtalan bebörtönzések, politikai üldöztetések történtek ennek nevében.”

Rámutatott: Magyarországon pontosan ez történne, ha az ellenzék nyerne.

Karnowski még hozzátette: „A mostani választás akár második Trianonhoz is vezethet Magyarország számára.”

Az alkotók szerint a dokumentumfilm célja éppen az, hogy a magyar választók időben felismerjék a lengyel példából fakadó veszélyeket. A megszólalásokat a közönség szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta.

„Magyar Péter sok hónappal ezelőtt megkérdezte tőlem: hogy kell ezt csinálni?” – hangzik el Donald Tusk árulkodó mondata a dokumentumfilm elején. Nem sokkal később pedig már az is világossá válik: Magyarországon ma ugyanazok az üzenetek jelennek meg a választási kampányban, amelyekkel Tusk hatalomra jutott Lengyelországban.

A készítők szerint ezek a párhuzamok nem véletlenek. Az Utolsó figyelmeztetés célja, hogy bemutassa: a lengyel példa nem elszigetelt jelenség, hanem egy jól felismerhető politikai mintázat része.

A film Varsó, Budapest, Brüsszel és Washington között rajzolja fel azt a hálózatot, amely – az alkotók állítása szerint – egyetlen célt szolgál:

megbuktatni az Orbán-kormányt, és egy Brüsszel számára elfogadható politikai vezetést állítani Magyarország élére.

Az egyórás alkotás többek között lengyel, amerikai, német és magyar szakértők, közéleti szereplők, politikusok, valamint újságírók segítségével tárja fel azokat az igazságokat, amelyek a magyar jobboldal számára nyilvánvalóak a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatban:

míg Orbán Viktor a magyar szuverenitás és a Fehér Házzal ápolt baráti kapcsolatok elkötelezett híve, addig Magyar Péter a brüsszeli elit, az Európai Néppárt és a hazai kommunista-posztkommunista háttéremberek bábja.

A filmben elhangzik az is, minek az útjában áll valójában Orbán Viktor és Magyarország:

„Ez a jelenlegi európai elit terve. Ursula von der Leyen valóban megpróbálja az európai kontinenst egyetlen politikai egységgé alakítani, azaz megszüntetni az összes nemzetállamot Európában.”

E törekvés mögött pedig Közép-Európa és Magyarország egyik legádázabb, máig nyughatatlan ellensége, Soros György alakja is kibontakozik. Az ő hálózata pótolja a Donald Trump elnökségével kieső amerikai forrásokat az európai liberális projektben.

Az alkotás részletesen végigveszi a Donald Tusk és Magyar Péter közötti hasonlóságokat. A párhuzamok nemcsak politikai stílusban, hanem konkrét lépésekben, ígéretekben és módszerekben is megjelennek:

  • mindketten azt ígérték, hogy nem lesznek az Európai Parlament tagjai;
  • az EU-ban mindketten a saját hazájuk érdekei ellen cselekedtek (például a migráció, a befagyasztott uniós források, az európai mezőgazdaság ügyében);
  • mindkettejüket Brüsszel és Berlin szemelte ki a miniszterelnöki pozícióra, az ő érdekeiket szolgálják;
  • mindketten ellenségesen kezelik a médiát, és fittyet hánynak a nyilvánosság legelemibb írott és íratlan szabályaira is;
  • míg Tusk a 2006-os budapesti eseményeket idéző, hatósági erőszakkal vette át és gyakorolja a hatalmat a közmédia és az igazságszolgáltatás felett, Magyar Péter egyelőre csak ígérgeti a hasonló lépéseket;
  • a kampányukban hasonlóképpen igyekeztek, igyekeznek működésképtelennek beállítani az országukat;
  • mindketten próbálják zsarolni a saját társadalmukat, elsősorban az uniós forrásokkal, illetve
  • mindketten a politikai erőszakot igyekeztek meghonosítani a választási kampányukban (amelyet Tusk a regnálása alatt is nyíltan alkalmaz);
  • ráadásul mindkettejük mellett-mögött ugyanazok a politikai aktorok tűnnek fel, akár az Európai Unió, akár a lengyel politika részéről.

Bár megannyi baljós párhuzam látható Magyar Péter és Donald Tusk között, Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország-szakértő rámutatott: Tuskot lényegében hazaküldték Brüsszelből.

Az is kiderül, miért hivatkozott „brandként” Magyar Péter az úgynevezett „Út a börtönbe programra”: mert ezt sem ő találta ki. Donald Tuskék politikai kézikönyvéből emelte át a demagóg szlogent, ahogy a tömegjelenetekkel, a nehezen körvonalazható népakarattal való állandó fenyegetést is.

A film azt is érzékletesen bemutatja, milyen törvénytelen üldöztetést, jogtalan bebörtönzéseket kellett elszenvednie a lengyel köztisztviselőknek, egyházi személyeknek, és mi elől kellett több politikusnak is Magyarországon politikai menedékért folyamodnia. Ezekről maguk az érintettek tesznek európai mércével megrázó és megdöbbentő vallomásokat a kamerák előtt.

A dokumentumfilm egyik nagy erénye, hogy bepillantást enged az amerikai Hudson Institute jelentésébe, amely a Tusk-kormány jogtiprásairól rántja le a leplet, és világosan megállapítja:

épp a mostani lengyel kormány követi el azokat a törvénytelenségeket, amelyekkel az előző jobboldali kabinetet vádolták.

Az sem véletlen, hogy Magyar azt ígérte, ha győz, első útja Varsóba vezet majd:

láthatóan szüksége van a minél közvetlenebb útmutatásra, amelyet a súlyos jogtiprásokat elkövető Tusktól remél.

Igaz, a kapcsolat már most is elég szoros a két politikai csoport között, ahogy azt Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke és EP-képviselője is elismerte.

„A narratíva ugyanaz, de ez egy másik ország” – hangzik el a reményteljes mondat a filmben Magyarországgal kapcsolatban. Érdemes alaposan tanulmányozni az alkotást ahhoz, hogy tényleg ne járjunk úgy, ahogyan a lengyel választók jártak, akik felültek a hangzatos, de a mai napig be nem tartott választási ígéreteknek.

Több megszólaló európai parlamenti képviselő is amellett tett hitet, hogy nem szabad megengedni, hogy megismétlődjön az, ami Lengyelországban történt,

ezért támogatni kell a magyar embereket és Magyarországot ezzel a nyomásgyakorlással szemben.

A film mélyrehatóan és őszintén mutatja be, hogyan építheti le egy kívülről támogatott politikai erő egy alkotmányos puccsal az állam működését, és hogyan teheti zárójelbe a nemzeti érdeket a jogállam helyreállítására, továbbá az igazságtételre hivatkozva.

Az Utolsó figyelmeztetés hamarosan teljes terjedelmében megtekinthető lesz a Mandiner YouTube-csatornáján.

Mandiner.hu

Fotó: Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Zbigniew Ziobro, Lengyelország korábbi igazságügyi minisztere és főügyésze és Szalai Zoltán, a Mandiner főszerkesztője (b-j) a Michal Karnowski lengyel újságíró és filmkészítő Last Warning / Utolsó figyelmeztetés című dokumentumfilmjének vetítését követően tartott pódiumbeszélgetésen az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2026. március 20-án – MTI/Purger Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004