John McLaughlin úgy véli, a magas részvételi adatok a kormánypárt számára jelenthetnek előnyt.
Azok között, akik azt mondják, hogy szinte biztosan szavaznak, a Fidesz előnye kilenc százalékpont (40 százalék Fidesz, 31 százalék Tisza) – fejtette ki álláspontját a több évtizedes tapasztalattal rendelkező amerikai McLaughlin & Associates kutatócég az Indexnek.
John McLaughlin felidézte, az utolsó, személyes megkérdezésen alapuló felmérésük szerint, amelyet 1000 magyarországi, politikailag aktív választó körében végeztek, a biztos szavazók körében a Fidesz 44 százalékkal vezet a Tisza előtt, amely 40 százalékon áll. A kutató szerint azok körében, akik feltehetően nem fognak szavazni, a Fidesz 16 százalékkal vezet a Tisza öt százalékával szemben.
Szerinte összességében a magasabb részvétel a Fidesznek kedvez.
Mráz Ágoston Sámuel: A Fidesznek kedvez a magas részvételi arány
Borítókép: Szavazók az országgyûlési választáson a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, az átjelentkezõknek kialakított szavazókörben 2026. április 12-én – MTI/Bodnár Boglárka