A balliberális oldal trükkjei sorában időről időre visszaköszön a reformkényszer és a szakértői kormányzás gondolata. Épp eleget ültek a nyakunkon ahhoz, hogy kiismerjük őket. A két „csodafegyverrel” rendre akkor jönnek elő, mikor hatalomra törnek vagy éppen áldatlan kormányzásuk nyomán visszaesik a gazdaság, fölerősödnek a társadalmi feszültségek.
Akik még mindig kételkednek abban, hogy Magyar Péter pártja, a fáradó Tisza balliberális politikai termék, azok számára bizonyságul szolgál, hogy a tiszavezér is előállt a szakértői kormány meséjével.
Úgy kampányol, hogy a programját titkolja – ami kiszivárog, azonnal letagadja – , miközben a legnagyobb nehézségek árán igyekszik virtuális mozgalmát megtölteni hús-vér emberekkel. A lépcsőházi messiás azonban dacolva ezekkel az „átmeneti” problémákkal, azzal bolondítja szektáját, hogy amennyiben nyernek, honunkban végre a szakértelem ver tanyát. Némely szakértők már kidugják a fejüket a bokorból. Egyikük a megszorítások elkerülhetetlenségéről beszél – rögtön hozzátéve, hogy valójában a Fidesz készül megszorításokra újabb győzelme esetén. Másikuk a gazdák számának ésszerű csökkentéséről ábrándozik. A hadügyi reformert most nem is említem, mert el van foglalva önmaga erkölcsi újraélesztésével.
Ők és társaik azok, akik „tudják, hogy mit kell csinálni”. Látszólag erősíti őket, hogy nem a politikából jönnek, hanem a szakmából, jelentős piacismerettel, és kizárólag azért vállalnának magas hivatalt, hogy projekteket valósítsanak meg a haza üdvére. Csakhogy közjogi és parlamenti erő, politikai kompromisszumok ismerete nélkül sorsuk a vergődés, működésük kudarcra van ítélve, mint azt elődeik sorozatos kudarca bebizonyította. A szakértőknek ugyanis a döntések megalapozása, előkészítése a dolga, nem a politikai vezetés.
Példák sora igazolja, hogy ahol a baloldal felüti a fejét, előbb-utóbb előjön a reformkényszer, és a szekértő kormányzás.
A Kádár korszak megtorlást követő szakaszában, 1967-ben hirdették meg az új gazdasági mechanizmust, ami az irányítás és tervezés reformját jelentette. Ácsolták már a legvidámabb barakk tartóoszlopait, ezért úgy gondolták, hogy nem lazítva a rendszer lényegén, erős korlátok között nagyobb önállóságot adnak a vállalatoknak, enyhítenek az ár- és bérszabályozás merevségén. Tették ezt azért, mert a rugalmatlan tervutasításos rendszerben a gazdaság alacsony színvonalon teljesített – amiről persze a nép, de még a párt élcsapata, a munkásosztály sem tudott semmit. Arra hivatkoztak, hogy a párthoz hűséges szakértőik elhozzák a reformokat, melyekre szükség van, hogy eljussunk minden világok legjobbikába, a kommunizmusba. Ám amint kimondták a reformot, már szívhatták is vissza, mert hatvannyolcban kitört a prágai tavasz, és Moszkva bekeményített: közölték „odafenn”, hogy semmiféle enyhítésnek, puhításnak nincs helye, tessék visszaállítani a termelést a régi kerékvágásba.
A kommunista kísérlet – a hazugládákon keresztül hirdetett folyamatos munkasikerek ellenére – 1990-re világszerte elbukott. Az elvtársak a végelgyengülés idején reformköröket alapítottak, fennen hirdették, hogy szakértelmük a rendszerváltozás pótolhatatlan kelléke, és ahol csak tudták, átmentették a hatalmukat, sőt közülük kerültek ki az első kapitalisták. Elszámoltatás híján háborítatlanul megtehették.
Mikor megalakult az Antall kormány, minden személycserére tisztogatást kiáltottak, minden új vezetőt dilettánsnak bélyegeztek.
A hozzáértésük mítoszával bolondították az embereket. Tehették, mert a sajtó – a kényszerű MDF – SZDSZ paktum következtében – a kezükben maradt.
Az első választási ciklus elteltével 1994-ben visszatértek a régiek, a pufajkás Horn Gyulával az élen kampányszövegük így szólt: „Jövünk, hogy a szakértelem kerüljön hatalomra.” Uralkodásuk alatt megtapasztaltuk, hogy mit jelent ez a hétköznapokban. A Fekete Hétfő néven elhíresült napon, 1995. március 12-én ránk küldték a Bokros csomagot, brutális megszorításokkal, a forint 9 százalékos leértékelésével, a családtámogatások eltörlésével. Erről még Ferge Zsuzsa, baloldali szociológus is azt írta, hogy „a Bokros-csomag a legkeményebb, legrosszabb neoliberális nézeteket képviselte a gyermekekkel, az idősekkel, mindenkivel szemben.”
Nem is titkolták, hogy az IMF súgott – inkább diktált – nekik.
Azon már nem is csodálkoztunk, hogy az országot a szakadék szélére kormányzó Gyurcsányt váltó Bajnai Gordon a válságkezelés szakértő kormányával állt elő. Szűzbeszédét mindjárt azzal kezdte, hogy fájni fog. A receptet már ismertük: adóemelés, bérbefagyasztás, a szociális juttatások megnyirbálása, a nyugdíjkorhatár felemelése, 13. havi nyugdíj eltörlése. Mindezt precízen, pontosan, ahogy szakértőkhöz illik. Bebizonyították, hogy ennyit tudnak. Sőt azt is, hogy erre szól a mandátumuk.
Mindezek ismeretében elmondható, hogy a szakértői kormány nem más, mint a balliberális oldal álcája, menekülése a politikai felelősség elől. Mikor nem akarják vállalni tetteik következményeit, azonnal szakértői kormányért kiáltanak. Most Magyar Péter van soron. Ennyi tapasztalat birtokában tudjuk, mit várhatunk tőle.
Címlapkép: Bokros Lajos Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet
