Az április 12-i, Magyarország számára sorsdöntő országgyűlési választás előtt a konzervatív-keresztény erők ismét Békemenetet hirdettek a nemzeti ünnepen, március 15-én. Százezrek hallgattak a CÖF-CÖKA hívószavára, így lett a legfontosabb Békemenet egyben a valaha volt legnagyobb is. Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke szerint rendezvényünk „bizonyította, hogy a keresztény-nemzeti-konzervatív eszmeiség tartós közösségi összetartó erő.” E gondolat jelenik meg abban a többszáz hagyományos és elektronikus levélben is, amit a résztvevők – köszönetük jeléül -, a szervező CÖF-CÖKA-nak küldtek. Ezekből válogattunk egy csokorra valót.
1.
„Mi köszönjük a szervezést!
Mindig éreztem az összetartást és a szeretetet az eddigi Békemeneteken, de ez a mostani minden eddigi érzést felülmúlt! A Kossuth téren együtt énekelni a himnuszt a több százezer emberrel még hozzáadódott az érzésekhez. Érződött, hogy akkor mindenki egyre gondolt:Isten áld meg a magyart! Nagy szüksége hazánknak Isten segítségére!
Tisztelettel Zs. Ágota”
2.
„Béke fejedelme , szentséges Istenünk ,
Úr Jézus szent Szíve ,békéért esdeklünk!
Békét adj szívünknek,békét családunknak,
Békét nemzetünknek, békét a világnak !”
Ebben a szellemben kísértem lélekben a csodálatos tömeget ,és ajánlottam az Istennek minden jó szándékú embert ,minden szervezőt, minden résztvevőt ,minden igaz embert!”
P. Anna
3.
„Köszönet a szervezésért, fantasztikus volt, sokaknak kinyílt a szemük…Ha Isten velünk, ki ellenünk?!
B. Teréz”
4.
„Mi köszönjük, hogy már 12.-szer volt hová mennünk, ahol biztonságban, boldogságban állhattunk!
K. Enikő”
5.
„Köszönjük szépen ! Boldogan vettem részt 81 évesen is, mindig nagy élmény!
S. Júlia”
Címlapkép: Civilek.info